szerző:
MTI/hvg.hu

"A Magyar Televízió menedzsmentjének folyamatos hitegetése és szerződésmódosítása lehetetlenné tette a műsor gyártását az eddigi magas színvonalon és ezért megszakítjuk együttműködésünket a közszolgálati televíziós csatornával" - jelentette ki Hajdú Péter, a Névshowr producere szerdai sajtótájékoztatóján. Hajdút az MTV Anyanyelvi és Képernyő Bizottsága korábban a műsorvezetésre alkalmatlannak minősítette, a "magas színvonalat" pedig - tudomásunk szerint - a produkcióért az MTV által kínált alacsonyabb ár veszélyeztette volna.

Hajdú Péter
© MTV
Szerdára hívott össze sajtótájékoztatót Hajdú Péter, a Magyar Televízió egyik legnézettebb ezstrádműsorának, a Névshowrnak producer-műsorvezetője. Az összejövetelen ismert emberek méltatták a produkciót, amely a teljes lakosság körében az MTV programjai között kiemelkedően jól szerepelt. 2005. december 31-ig a Magyar Televízió mintegy 60 millió forinttal tartozott a műsort gyártó cégnek - közölte a sajtótájékoztatón Hajdú Péter. 2005. januárjában, a szerződés meghosszabbításakor a televízió a következő feltételeket támasztotta: "a gyártó cég 5 évre visszamenőleg lemond a késedelmi kamatokról és a 60 milliós tartozásból elenged legalább 5,8 millió forintot. Ebben az esetben a Magyar Televízió hosszú távú együttműködésről biztosítja a céget, és kifizeti időben a változatlan költségvetésű 2005-ös adásokat."

Hajdú Péter és ügyvédje, dr. Berényi András időrendi sorrendben ismertette a Magyar Televízió elnökével, dr. Rudi Zoltánnal, valamint munkatársaival folytatott tárgyalásokat, szóbeli és írásbeli megállapodásokat és telefonbeszélgetéseket. Hajdú Péter hangsúlyozta: megdöbbent azon, hogy szeptember 6-án, amikor személyes egyeztetésre érkezett a tévé épületébe, a biztonsági őr elvette a belépő kártyáját és közölte, hogy csak mint "vendég léphet be az épületbe".

Már Lajcsi sem a régi
Korábban vasárnap esténként Hajdúékkal felváltva jelent-kezett műsorával, a Szuper-bulival Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi). A produkció később péntekre került át, Péntek esti láz címmel, ez azonban nem hozta a várt nézettséget, így az MTV vezetése közölte Galam-bossal, műsorára ilyen ered-mények mellett nem számít.
A Magyar Televízió vezetése előzetesen többször kifejezésre juttatta, hogy nem elégedett a két műsorvezető munkájával. Júliusban az MTV-n belül létrehozott Anyanyelvi és Képernyő Bizottság - sajtóértesülések szerint - Hajdú Péter műsorvezetői képességeit mérsékeltnek minősítve gyakorlatilag eltanácsolta a képernyőtől, ezért az MTV a produkciót - úgy tudjuk - Hajdú nélkül kívánta látni a tévéképernyőn. A produkcióért ráadásul a köztévé csak a korábbinál kevesebbet lett volna hajlandó fizetni. Dömsödi Gábor és Hajdú Péter válasza erre az volt, hogy "a Névshowr levédett, bejáratott médiamárka", amin nem akarnak változtatni. A fentiek miatt Hajdú Péter, a műsor vezetője és producere leszögezte: "Amíg Rudi Zoltán a Magyar Televízió elnöke, nem kíván sem ő, sem a stáb együttműködni a közszolgálati televízióval. Dömsödi Gábor, a műsor másik szülőatyja egyéb hivatalos elfoglaltsága miatt nem volt jelen a tájékoztatón, de levélben jelentette be, hogy megválik az MTV-től.

A mai naptól hivatalosan is elkezdődnek a tárgyalások más csatornákkal - jelentette ki Hajdú - hozzátéve, addig országjáró hakniturnéra indulnak, így októbertől hetente az ország más-más helyszínén lesz élő Névshowr.

MTI Média

Ki vezeti majd az MTV új csatornáját?

"Főállású" csatornaigazgatóra csak az M3 működésének tényleges megkezdésekor lesz szükség - közölte Csorba Mária, a Magyar Televízió PR-menedzsere arra a kérdésre, hogy a közszolgálati médium vezetése hosszabb távon egy kézben kívánja-e hagyni a nemzeti főadó és az új csatorna irányítását.

MTI/hvg.hu Média

Talmácsi is belefér az MTV új műsorstruktúrájába

Sikeresnek nevezte a közszolgálati televízió nyári műsorstruktúráját az MTV műsorokért felelős alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A köztévé a BBC-től vásárolt dokumentumsorozattal indít ősszel, előtte pedig elkezdi közvetíteni Talmácsi Gábor motorosfutamait.

hvg.hu Média

Az MTV elhalasztja az m3 indítását

A Magyar Televízió bizonytalan időre elhalasztja az m3 csatorna idén őszre tervezett indítását, miután ugyancsak bizonytalan, hogy az erre az évre tervezett költségvetési források maradéktalanul megérkeznek a közszolgálati televízióhoz - tudatta közlemény útján a köztévé.

hvg.hu Média

Élőben versenyez Talmácsi az MTV-n

A Magyar Televízió vasárnap (július 24-én) 13:30-kor élőben közvetíti a Moto GP brit futamát a legendás motor és autóverseny pályáról, a Donington Parkból - áll a köztelevízió sajtóközleményében.

MTI Média

Minősítik az MTV arcait

Szeptembertől nem jelenhetnek meg a Magyar Televízió (MTV) adásaiban azok a képernyős arcok, akiknek a teljesítménye nem üti meg a szükséges szakmai színvonalat.

MTI Média

ORTT: törvénysértő az MTV megkésett halálhíre

A médiatörvény több követelményének sem felelt meg a pápa halálhírének késedelmes bejelentésével a Magyar Televízió; az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki döntéséről a testület szóvivője tájékoztatta az MTI-t.