Tizenöt rendkívüli elme, akik értelmet adtak a világnak – Nagyítás-fotógaléria

2011. A svéd Tomas Tranströmer számos magyar költő műveit fordította svédre, többek között Weöres Sándor, Pilinszky János és Tandori Dezső költményeit.

#1 © AP

2010. A perui Mario Vargas Llosa ötéves korára tanult meg olvasni, s olyan szórakoztató irodalmi nagyágyúkon nőtt fel, mint Alexandre Dumas, Karl May vagy Victor Hugo. A latin-amerikai irodalommal csak 1958-as Európába érkezése után ismerkedett meg, itt döbbent rá arra is: elolvashat annyi francia könyvet, amennyit csak tud, élhet Párizsban haláláig, soha nem lesz belőle francia író. Igaz, azt is elismeri: „annak, aki a mi korunkban igazi dél-amerikai íróvá akart válni, Párizs levegőjét kellett belélegeznie”.

#2 © AP

2009. Herta Müller írónő 1987-ben települt ki Nyugat-Berlinbe (vagyis, az akkori gyakorlatnak megfelelően, a nyugatnémet állam nyolcezer márkáért „megvásárolta” Romániától), de ezután is Romániáról író művész maradt. „Mindig azt próbáltam feszegetni, miként lehet, hogy néhányan a hatalom birtokában egy egész országot maguk alá gyűrjenek” – nyilatkozta a Nobel-díj odaítélése után.

#3 © AFP

2008. Jean-Marie Gustave Le Clézio fiatalkorában tengerész vagy építész szeretett volna lenni, de gyenge látása és gyatra matematikai tudása miatt csak az írás maradt számára. Hétévesen írta első regényét a tengerről. A hetvenes évek elején a panamai dzsungelben élt indiánok között, és e négy év tapasztalatai egész életfilozófiáját átformálták. Le Clézio a magány és az utazások nagy elbeszélője, egész művészetét áthatja a nyugati kultúrát megelőző világ iránti nosztalgia.

#4 © MTI

2007. A 15 éves korától önmagát képző Doris Lessing munkásságára nagy hatással volt a zimbabweiek nyomora, de családja boldogtalansága is közrejátszott a hagyományos női szerepek elutasításában. Két sikertelen házasság után 1949-ben fiával Angliába költözött, ahol az 1950-ben megjelent, A fű dalol című művével hatalmas sikert aratott. Sokáig szimpatizált baloldali mozgalmakkal, a kommunista pártból végül az 1956-os magyar forradalom leverése után lépett ki. Az arany jegyzetfüzet című regénye a feminista mozgalom élére emelte, noha ő soha nem vallotta magát feministának.

#5 © AP

2006. Az 1952-es születésű Orhan Pamuk - egy hároméves New York-i tartózkodást leszámítva - egész életét Isztambulban töltötte. A török író jómódú család sarja, apja az IBM törökországi vállalatát vezette. Pamuk 1974-ben kezdett írni, s már első regényével komoly sikereket ért el. Külföldön már igen népszerű volt, amikor hazájában - a kilencvenes évek elején - befutott. Nem csak irodalmi teljesítményével hívta fel magára a közvélemény figyelmét: hazájában sokat kritizálták politikai nézetei miatt, amelyekben bírálta a kormány kurd kisebbség iránt tanúsított magatartását. Ő volt az első muzulmán értelmiségi, aki kiállt a fatvával sújtott Salman Rushdie mellett.

#6 © AP

2005. Harold Pinter angol író eleinte színészetet tanult, majd különböző társulatokhoz állt hivatásos színésznek. Munkája közben bejárta szinte egész Angliát és Írországot, így szerzett tapasztalatait, benyomásait később műveiben is felhasználta. Drámaíró korszakának kezdetét 1957-re datálják: ekkor született A szoba című egyfelvonásosa és Az étellift című darabja. A televízió és a film irányába tett lépései is sikert hoztak számára: kétszer is jelölték Oscar-díjra a legjobb forgatókönyv kategóriában. Pinter 2008-ban halt meg.

#7 © AP

2004. Elfriede Jelinek irodalmi pályáját költőként kezdte a hatvanas években; már akkor "provokátorként" tartották számon. Megítélésén nem sokat változtattak egymás után megjelenő avantgárd, szatirikus regényei, amelyek mind feltűnést keltettek. Feminista regényei, melyekben megpróbálta női szemszögből ábrázolni a szexuális kicsapongásokat, zajos népszerűségre tettek szert.

#8 © AP

2003. John M. Coetzee fokvárosi búr családban született. Az apartheid iránti gyűlölete és a besorozástól való félelme miatt 1962-ben Angliába utazott, ahol számítógép-programozóként dolgozott. 1965-ben ösztöndíjjal az Egyesült Államokba utazott. A hetvenes évek elején tért vissza hazájába, ahol a fokvárosi egyetem tanára lett. Első regénye 1974-ben jelent meg, ezt követte 1977-ben Az ország mélyén című naplóregénye, mely elnyerte a legrangosabb dél-afrikai irodalmi elismerést.

#9 © AP

2002. Kertész Imrét, „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólóját” jutalmazása idején a német olvasóközönség jobban ismerte, mint a magyar. Ez a szerző szerint összefüggésben lehetett azzal, hogy idehaza még mindig nem kívánnak tudomást venni „a szekrényben rejlő csontvázról”. Ha majd túl leszünk mindezen, „ki fog alakulni egy nemzeti konszenzus” - jósolta 2002-ben Kertész. Mindenki eldöntheti, mennyit sikerült e területen 9 év alatt előrelépnünk.

#10 © Filep István

2001. V. S. Naipaul egy önmagába forduló, a rituálékat őrző, ám saját civilizációjától térben elszakított hindu közösségbe született azon a Trinidadon, amelyet a gyarmatosítók egymást követő hullámai zsigereltek ki. Elszigeteltség és kulturális hagyományvesztés - ez az az örökség, amely köré Naipaul szinte minden műve épül. Ez elől menekült 1950-ben Londonba, hogy valóra váltsa álmát: író legyen.

#11 © AP

2000. Kao Hszing-csien első színművét 1966-ban fogadták el, de a premiert a „kulturális forradalom” kitörése eltörölte. Átnevelőtáborba került, ekkor jónak látta kéziratait megsemmisíteni. Ezután egy isten háta mögötti falu iskolájába került tanítónak, ahonnan csak 1975-ben tért vissza Pekingbe. 1979-ben újra publikálhatott, s ekkortól külföldre is kiengedték. Darabjaival kapcsolatban többször megvádolták, hogy a kínai irodalmi hagyományoktól idegen eszközöket használ. 1987-ben elhagyta Kínát, Franciaországban kapott menedékjogot. Nobel-díját a pekingi vezetés „a nemzetközi összeesküvés” részének tartotta.

#12 © AP

1999. Amikor Heinrich Böllnek 1972-ben odaítélték az irodalmi Nobel-díjat, a díjazott állítólag azt kérdezte: „Miért nem Günter Grass?” Aztán amikor Grass 1999-ben megkapta az elismerést, egyik első megjegyzése arról szólt, hogy elgondolkozott: mit szólna most a díjhoz Böll? Grass végül így válaszolta meg saját kérdését: „Az az érzésem, hogy egyetértene vele.” A német sajtó szerint noha Günter Grass Nobel-díja az életműnek szólt, Grass valójában egykönyves író - az 1959-ben megjelent A bádogdob szerzője.

#13 © AP

1998. Az 1922-es születésű José Saramago tanulmányait anyagi okokból félbehagyta, és géplakatosként tartotta fenn magát. 1959-től kiadóknál és újságoknál dolgozott. 1969-ben belépett a portugál kommunista pártba, több társadalmi funkciót vállalt, később lapigazgató volt a Diário de Notíciás napilapnál, 1975-ös elbocsátásáig. Ezután fordításból élt, majd sorra jelentette meg műveit. A hírnév csak 1982-ben vette szárnyaira, A kolostor regénye című művével vált nemzetközileg ismertté. Regényeiben a kisemmizett emberek perspektívájából mutatja be hazája történelmét.

#14 © AP

1997. Az olasz drámaíró, rendező, színész Dario Fo első közönségsikere az ötvenes évekre tehető, amikor is az olasz televízió szerződtette egy rövid példázatokból álló tévésorozat elkészítésére, amely szatirikus-ironikus formában mutatott be bibliai történeteket, történelmi eseményeket. A közönség körében sikert aratott a sorozat, ám a tévé vezetése hatalmi nyomásra nem tartott igényt a folytatásra. 1959-ben Milánóban feleségével megalapították a Campagnia Dario Fo-Franca Rame társulatot. Ekkor született meg az igazi Fo-féle színház: vígjátékaikban, egyfelvonásos tréfáikban a commedia dell' arte hagyományait vegyítik az abszurd színház elemeivel. Vaskos, vérbő népi humorral előadott jeleneteik maró gúnnyal pellengéreznek ki minden visszásságot. Bár Fo több ízben halálos fenyegetést is kapott, a támadások ellenére is hevesen ostorozta ellenfeleit.

#15 © AP