Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több ezer ember vett részt péntek délután Göncz Árpád volt államfő temetésén az Óbudai temető 16-os parcellájában. Mécs Imre búcsúbeszédében azt mondta, jó lenne, ha sok Göncz Árpád lenne, aki a szeretet embere volt, de tudott határozott és kemény is lenni. Orbán Viktor családjával magánemberként látogatott el a gyászszertartásra, a hátsó sorokban foglalt helyet.

©
©
©
Lévai Anikó és Orbán Viktor érkezése
©
Mécs Imre mondott beszédet
©
Mécs Imre arra kérte a gyászolókat, hogy mindenki fogja meg a mellette álló kezét, és erősen gondoljanak egy percig Göncz Árpádra.
©
©
Bródy János és Koncz Zsuzsa a Ha én rózsa volnék című dallal búcsúzott
©
©
©
©
Áder János
©
Lévai Anikó és Orbán Viktor a hátsó sorokban, a tömeg szélén foglalt helyet
©
©
©
©
Göncz Árpádra emlékezett Mécs Imre a Parlament előtt
©
©
©

Kövessenek minket a Facebookon is!

hvg.hu Nagyítás

''Harmadik intifáda''

Egy hónapja tart a zsidó államban a palesztin szélsőségesek által kezdeményezett hadüzenet nélküli háború. A késekkel, baltákkal, néhol teherautókkal elkövetett merényletek eddigi mérlege: kilenc halott és több tucat sebesült izraeli, valamint negyven lelőtt palesztin merénylő. Sokan "harmadik intifádának" nevezik a terrorhullámot, pedig azt nem központilag szervezik. Egyelőre.

fm Nagyítás

Bezárták Európa legmélyebb szénbányáját

Múlt pénteken zárták be Európa legmélyebb kőszénbányáját Romániában. A 1100 méter mély Zsil-völgyi petrillai (Petrila) bányában 156 éven át folyt szénkitermelés. Románia vállalta, hogy 2018-ig bezár több veszteségesen működő Zsil-völgyi szénbányát, ezek közé tartozott a petrillai is, amely 1859-ben kezdte el működését. Pénteken megemlékezést szerveztek a bányászok, több tucatnyi csoportban jelentek meg egykori üzemük hivatalos felszámolásánál. A helyszínen fúvószenekar adta elő a vájárok himnuszát, majd egy csillén felhozták az utolsó egy tonna szenet.

hvg.hu Nagyítás

Kizökkent idő a kerítéseknél, határzár előtt és után

A menekültek áradata nem, csak a róluk szóló hírek szűntek meg, mióta Magyarország a szerbiai után a horvátországi határszakaszt is lezárta. Fotóriporterünk a déli határnál járt, és döbbenetes képeket készített. Kukoricát keresgélő éhes menekült, zseblámpák fénye az éjszakában, peronon alvó rendőr, szállásul szolgáló elhagyott hodály - és végül Ásotthalom hasznos üzenete a migránsoknak.

hvg.hu Nagyítás

Máté Bence ismét tarolt az év természetfotósa pályázaton

Húscafatért marakodó rókák, a hold tükörképébe dermedt bagoly, vaddisznó a Tejút előtt. Tizennégy kategóriában mérhették össze tudásukat a Canon – Év természetfotósa pályázat részvevői. Az Év Természetfotója díjat Máté Bence nyerte meg Lépéselőnyben című képével, valamint első díjat hozott el Az emlősök viselkedése és Az állatok szemtől szemben kategóriában is. Mutatjuk a díjnyertes fotókat, illetve néhány kedvencünket, az ínyencek kedvéért pedig a technikai adatokat is feltüntettük.

hvg.hu Nagyítás

Rögbiarcok

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a rögbi-világbajnokságot 20 csapat részvételével. A küzdelmek szeptember 18. és október 31. között zajlanak Angliában. Adrian Dennis fotós nem csak az akciódús jelenetekre volt kíváncsi. Íme az igazi rögbifanok.