Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota vörös szőnyege 69. alkalommal népesedett be a 2016. május 11. és 22. között tartott filmfesztivál kapcsán. S míg az esti tudósítások a kameráknak pózoló filmcsillagok hamiskás világát tárta elénk, mi inkább távolságtartóan a gesztusok és pózok mögé szerettünk volna látni. Elhagyva a pompát és a színes csillogást. Nézzen mögé ön is! Feketén-fehéren, a pillanatokon keresztül.


A fesztivál fődíjáért, az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő Fesztivál- és Kongresszusi Palota. Ide érkeznek a meghívottak minden este a filmek vetítésére. A hivatalos versenyprogramban 21 film, köztük 13 európai versenyzett az Arany Pálmáért.
©
Az amerikai Bella Hadid vörös, Vauthier által tervezett selyemruhája többet engedett láttatni testéből, mint amennyit szeretett volna a 19 éves szupermodell.
©
Nemes Jeles László érkezik a Cannes-i Fesztiválra. Az Oscar-díjas filmrendező zsürorként vett részt a George Miller, a Mad Max rendezője által vezetett zsűriben.
©
Kirsten Dunst és Mads Mikkelsen zsűritagok a Neon démon című film vetítésére sietnek.
©
Sasha Lane színésznő és a Transformers filmből ismertté vált Shia Labeouf az American Honey című film vetítésén. A film főszereplőit már a forgatás alatt összeboronálta a bulvársajtó. Látva a kettejük közti összhangot, nem is véletlenül.
©
A Neon Démon főszereplője Elle Fanning csípőre tett kézzel állja a fényképészek vakuvillanásait.
©
Woody Allen nyugodtan vár a nyitófilm vetítésére. A rendező 46. játékfilmje a Cafe Society nyitotta meg az idei filmfesztivált. A nyugalma annak is szól, mivel ő az egyedüli filmrendező, akinek filmjei harmadszor szerepelnek nyitófilmként a Cannes-i Fesztivál történetében. A szereplőgárda impozáns: a főbb szerepeket Jesse Eisenberg, Kristen Stewart, Blake Lively játszák.
©
Blake Lively a nyitófilm után A barátságos óriás című Spielberg gyerekfilm vetítésére siet.
©
A hazai pálya előnyét élvezi Marion Cotillard francia színésznő a Mal de Pierres című film bemutatóján. A film Milena Agus magyarul Szerelemkő címen megjelent regényének adaptációja, mely egy Szardínia szigetén élő család, pontosabban három generáció történetét mutatja be a női sorsokon keresztül az amerikai partraszállástól napjainkig.
©
Fotóriporterek számára elkerített terület. Kiváltságosnak számít az, aki be tud jutni az elkerített területre. Ez az egyetlen esélye a fotósoknak, hogy a sztárok közelébe kerüljenek. A filmcsillagok ki is használják a lehetőséget. Pávákat megszégyenítően forognak a kamerák előtt.
©
A francia énekes-színésznő, Stéphanie Sokolinski, ismertebb nevén Soko a Voir du pays című film főszereplőjeként pózol a kamerák előtt. A média érdeklődése nem csak a filmben nyújtott teljesítménynek szól. Az év elején kedvenc szereplőjévé váltó a bulvárlapoknak, mivel számtalan kép jelent meg róla, amint Kristen Stewart-tal nyilvánosan csókolózik.
©
Iggy Pop feltartott ujjával pózol a kamerák között a róla szóló dokumentumfilm sajtótájékoztatóján. A zenészről készült filmet Jim Jarmusch rendezte.
©
Rossy de Palma spanyol színésznő Pedro Almodovar legújabb filmjének a Julieta-nak egyik főszereplője meglepődést színlel a sajtótájékoztatón.
©
Julia Roberts és George Clooney teljes összhangban térnek ki a sajtó érdeklődő kérdései elől a Pénzes cápa című film bemutatója után. Jodie Foster negyedik filmjét, a médiát és a pénzvilágot kegyetlenül bíráló túszdrámát, csütörtökön mutatták be versenyen kívül az Oscar-díjas amerikai világsztárok jelenlétében.
©
A francia Adele Exarchopoulos színésznő és Charlize Theron kínosan nevetgél a The Last Face című film sajtótájékoztatóján. Nem csoda, mert beszámolók szerint a Sean Penn által rendezett filmet a péntek reggeli sajtóvetítésen annyira kihuhogták a nézők, hogy egy Twitter-bejegyzés szerint "még az űrben is lehetett hallani". A francia Le Figaro szerint az alkotás egyértelműen az idei válogatás leggyengébb filmje, és Sean Penn botrányos melodrámát forgatott.
©
Robert de Niro magabiztosan szemlélődik. Legújabb filmjében a Hands of stone című életrajzi drámában, Roberto Duran bokszoló legendás edzőjét, Ray Arcel-t alakítja.
©
A brazil manöken, Izabel Goulart lábai villannak ki a ruhaköltemény alól.
©
Captain Fantastic című filmben a hatgyerekes családapát játszó Viggo Mortensen szerepbéli gyerekeivel és a filmet rendező Matt Ross-szal ujjat mutatnak a vörös szőnyegről. Újságírói kérdésre, azzal indokolta a szokatlan jelenetet, hogy a gyerekeknek azt tanácsolta, hogy a "vörös szőnyeg", feltehetőleg megismételhetetlen pillanatát kezeljék értékén és élvezzék ki minden percét.
©
Juliette Binoche, francia színésznő egyedül távozik a filmvetítés után.
©
A brit Ken Loach a megszűnőben lévő európai szociális rendszernek kiszolgáltatott kisembereiről szóló Én, Daniel Blake című filmje nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 69. cannes-i fesztiválon. A angliai Newcastle-ben játszódó történet főhőse egy 59 éves özvegy asztalos, akinek a szívrohama után az orvosa nem tanácsolja, hogy visszatérjen dolgozni, miközben a társadalombiztosítás illetékesei alkalmasnak ítélik a munkára.
©


Kövessenek minket a Facebookon is!

MTI Kult

Iggy Pop Cannes-ban: "Úristen, a kor terméke vagyok"

Iggy Pop amerikai rocksztár Jim Jarmusch dokumentumfilmjének főszereplőjeként érkezett csütörtökön a 69. cannes-i fesztiválra, ahol versenyen kívül éjfélkor mutatják be a Gimme Danger című filmet.