Da Capo – Második Tétel címmel nyílt meg Szigeti Tamás kiállítása október 19-én a Cultiris Galériában. A képeken világhírű művészek portréi láthatóak, a kezükben a több évtizeddel korábbi önmaguk lenyomatával.

Az alkotó Szigeti Tamás így vall erről:

''Hamarosan öt éve lesz: 2012 decemberében kezdődött el az időutazás. Egy pozsonyi művelődési ház büféjében találkoztam Jirzi Stivinnel, a nagyszerű fuvolistával és készítettem róla néhány fotót egy 1979-ben készült felvételem nagyításával. Huszonhét kép készült kb. három év alatt az első lendülettel, és néhány nagyszerű hangulatú kiállítás – Budapesttől Genováig – után úgy éreztem, hogy ennyi elég is volt. Néhány hónap vagy inkább közel egy év után azonban felébredt bennem újra a vadászösztön és nyugtalanítani kezdett, hogy mi lesz azzal a néhány nagyszerű muzsikussal, akikről ugyan kézben van, vagy valahol a polcok mélyén kell hogy legyen a negatívom, de nem készült még róluk új kép. Újra kezdődött tehát a negatívkeresés, a szkennelés, a nagyítások elkészítése és főleg az egykori alanyok megkeresése. Ennek a munkának lett az eredménye újabb tizenöt fotó, a zenéből kölcsönzött kifejezéssel a da capo sorozat második tétele.''

Keller András - 1986 és 2016
©
Kiss Gyula - 1982 és 2016
©
Körmendi Klára - 1986 és 2016
©
Ligeti András - 1981 és 2016
©
Lux Erika - 1986 és 2016
©
Mocsári Károly - 1985 és 2016
©
Modrián József - 1981 és 2016
©
Mūza Rubackytė - 1981 és 2016
©
Nagy Iván - 1979 és 2016
©
Sólyom-Nagy Sándor és Rozsos István - 1980 és 2016
©
Stuller Gyula - 1981 és 2017
©
Szenthelyi Miklós és Szenthelyi Judit - 1983 és 2016
©
Tihanyi László - 1986 és 2017
©
Vajda Gergely - 1987 és 2016
©
Szigeti Tamás - 1983 és 2016
©

Kövessenek minket a Facebookon is!