„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Schmitt Pálnak csak a becsületéről kell lemondania, ha a távozás mellett dönt a plágiumbotrány lezárásaként - írja a Vastagbőr blog. A köztársasági elnöknek járó juttatások automatikusan járnak majd neki a január elsejétől hatályos törvények alapján.
Pletykák szerint Schmitt Pál nyárig próbálja majd halogatni távozását, hogy lemondása után megkapja a köztársasági elnöknek két év szolgálati idő után járó elnöki juttatásokat. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt a Schmitt Pál beiktatása előtti napokban módosították először, a 2011. évi CX. törvény pedig végképp eltörölte a két éves kitételt, így Schmitt Pálnak automatikusan jár minden elnöki juttatás, akár azonnali lemondása esetén is - írja a Vastagbőr blog.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.