Camillát a napokban engedték ki a King Edward VII Kórházból. Úgy tűnik túl van a nőgyógyászati műtétjével járó megpróbáltatásokon, kétséges azonban, hogy a kórházi személyzet valaha kiheveri a hercegné ott tartózkodását.
Kedveli a túlzásokat © AP |
A királyi család köreit egyáltalán nem lepte meg ezen a túlzott előkelősködés, szerintük Camilla azért kényeskedik mert megteheti.
„Károly herceg az, aki megtanította Camillát arra, hogy mindent lehet. A saját matrac és megszokott étrend tipikusan az a dolog, amit Károly minden aggály nélkül természetesnek venne és ezért Camillát is arra biztatja éljen kiváltságos jogával.” – mesélte a Daily Mail napilapnak egy barát.
Nem kétséges, ez a nyilatkozat arra is magyarázatot ad, hogy miért volt totális forgalmi dugó a hercegné kedvenc szépségszalonja előtt, annak legutóbbi látogatásakor. Camilla ugyanis a különböző parkolási tilalmak és forgalmi korlátok ellenére utasította a sofőrjét, hogy várja ki azt a pár órát, amíg frizurája „elkészül”. Persze ez csak a jéghegy csúcsa. Camilla köreiből más meghökkentő dolgok is kiszivárogtak.
Károly legutóbbi amerikai útján például az utazgatásokkal járó időzavartól súlyosan szenvedő Camilla magánrepülőgépet követelt, ami teljesen abszurd volt az adott helyzetben, hiszen Károly herceg a környezetvédelmi munkásságáért kapott díjat ment átvenni. A környezetszennyező magángép tehát szóba sem jöhetett, mert használata kritizálásra adhatott volna okot. Camilla ezért, nem kevésbé nevetségesen, kibérelte magának, és 14 fős személyzetének az egyik menetrend szerinti járat egész első osztályát.
A „környezetvédő” cím egyébként már jóval azelőtt, hogy Károly átvehette volna a kukában landolt, amikor Camilla a kuvaiti protokoláris látogatás alkalmával maga után küldette repülőn kedvenc pár cipőjét (amit végül is nem is viselt) és egyéb csecsebecséit. A 3000 km-es utat állítólag a személyzet rendelte el miután rájöttek, hogy nem pakolták be a Camilla kosztümjéhez illő kellékeket. A Clarence ház szóvivője erre annyit mondott: „bevett szokás a királyi család után küldetni a hivatalos papírokat és mindent,amire útjuk során hirtelen szükségük támad”.
Ezek a hírek a leendő királyné túlkapásairól rendesen megtépázzák az angol közvélemény pozitív hozzáállását Károly második házasságához. Hiába sulykolják a royalista Camilla rajongók, hogy a hercegné nem változott semmit Károly előtti önmagához képest, a hírek másról tanúskodnak. Senkinek sem okozna meglepetést, ha Erzsébet királynő Károly fiát kihagyva egyből Vilmos hercegnek adná a koronát.
Krisztina O'Brien
London

Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)

Kedves Szűcs András,

Észrevételeivel megtisztel. Nagyon köszönöm a felvilágosítást és a rövid briefinget a királyi családdal kapcsolatos törvényeket illetően. Tisztelem véleményét, de megkérem ön is tiszteljen engem és csupán csak azért mert nem tetszik a cikkem tartózkodjon a minősítésektől, így ismeretlenül.
Fel szeretném hívi a figyelmét hogy a hvg panoráma oldala elsősorban bulvár hírekre épül, bulvár újségokból és ha ez Önnek túl sárdobálós, talán másik információ forrás után kellene néznie.

Tisztelettel,
Krisztina O'Brien
újságíró