Aligha van olyan ember, aki még életében nem látott egyetlen epizódot egyetlen sorozatból sem. A hétről-hétre jelentkező szériák jelentős fejlődésen mentek keresztül, s ma már nem egy a hollywoodi szuperprodukciók minőségében készül. Az utóbbi években hazánkat is megrengette a sorozat-boom. Összeállításunkban ennek okait, valamint az elmúlt évtizedekben tapasztalható változásokat vesszük számba, valamint szemezgetünk a mostanában vetített legnépszerűbb alkotásokból.
A Dallas mérföldkövet jelentett a sorozatok történetében |
„A televíziózás eleinte az értelmiségi réteg szórakozása volt, ők voltak a legfőbb fogyasztó réteg” – magyarázta a hvg.hu-nak adott interjújában Krigler Gábor író, a (Folyt. Köv) – Hogyan írjunk tévésorozatot című könyv szerzője. „Ezért eleinte főként antológia sorozatokat sugároztak, majd ahogy egyre több háztartásba jutott el tévékészülék, úgy igyekeztek a hálózatok a legolcsóbb módon a lehető legszélesebb rétegnek szórakozási lehetőséget kínálni.”
Az első robbanás a hatvanas években következett be, amikor megjelentek a szappanoperák. Ekkor nap közben a háztartásbeliek szórakoztatására olyan szériákat vetítettek, mint például a kórházas sorozatok előfutárának tekinthető General Hospital, az esti műsorsávban megjelentek az olyan zsarusorozatok, mint például a Michael Douglas főszereplésével forgatott San Francisco utcáin, illetve a Guiding Light című sorozat, amelyet a Guiness Rekordok Könyve is jegyez, mint a leghosszabb ideje futó tévésorozat. A Guiding Light első epizódját 1952. június 30-án vetítette a CBS tévétársaság, 15 000. részét pedig 2006 szeptember 7-én tűzték műsorra.
| Sorozatfüggők |
| Ha naprakész szeretne lenni a tévésorozatokat illetően, forduljon a GoldenBlog 2006 tavalyi győzteseihez, a sorozatjunkie-khoz. |
„Bár mai szemmel nézve a Dallas című sorozat néhol megmosolyogtató, akkoriban ez jelentős minőségi ugrást jelentett” – magyarázta Krigler Gábor. „Eleinte ugyanis a sorozatokat gyenge minőségű díszletekkel, élő közönség előtt vették fel, kevés karakter volt, s szinte egyáltalán nem használtak külső helyszíneket. Az olajmilliárdosokról szóló szappanopera azonban már nagyjátékfilmes elemekkel operált. Számos, mélyebben kidolgozott szereplőjével az úgynevezett ensemble drámák közé sorolható.”
1981-ben jelentek meg az úgynevezett „designer” sorozatok előfutárai, amelyekben már megjelenik a nyitott narratíva, vagyis az egyes epizódokon átívelő sztori, valamint az ensemble drámákra jellemző, sokszemélyes szereplői gárda. Emellett megfigyelhető az epizódonként 4-5 kisebb történeti szál.
„Mindenképpen említésre méltó a St. Elsewhere című sorozat, amely a Vészhelyzet, vagy a Chicago Hope elődjének tekinthető, de még inkább a Hill Street Blues, ami a zsarusorozatokat emelte magasabb szintre, egyfelől szappaonoperásította, másfelől kifinomultabbá tette őket” – tette hozzá Krigler Gábor.
A kilencvenes évek elején a már említett Vészhelyzet, az X-akták és a klasszikus szappanoperák szabályait követő Jóbarátok uralta a főműsoridőt, időközben pedig két újabb kábeltársaság, a Fox, majd 2007-ben a UPN, valamint a WB nászából született CW is útjára indult. Az újabb nagy cégek, illetve prémiumcsatornák megjelenésével pedig tovább fokozódott az igény. Az ezredforduló környékén robbant a reality-bomba, a különféle megfigyelésen alapuló showműsorok iránti érdeklődés. Ez a lendület 2003-ig tartott, így a stúdiók, tévécsatornák vezetőinek újfent a sorozatok felé kellett fordulnia. 2004-ben kezdték vetíteni az "új generációs" sorozatokat, ezek közül az első a Lost volt.
A mai szériák nem csak történetvezetésükben és látványvilágukban különböznek a korábbiaktól, hanem főhőseiket tekintve is. Az ensemble drámáknak köszönhetően ma már a legtöbb sorozatban több, kimunkált szereplő jelenik meg, így a nézőknek lehetősége van a számukra legszimpatikusabbakkal azonosulni. A leglényegesebb különbség, hogy a mai sorozathősök nem karikatúra-szerű, végletes figurák, hanem szinte mindenkinek jóval árnyaltabb a karaktere, s még a legjobb akaratú főszereplőnek is megvan a maga sötét oldala.


iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Kinyomtatom
Továbbküldöm
Megosztom



