A német bűnüldöző szervek 12 ezer gyanúsított után nyomoznak abból kiindulva, hogy valamennyien egy gyermekpornográfia terjesztésére szakosodott hálózat tagjai - közölte hétfőn az ügyben illetékes hivatal vezetője Halléban.
Ez az eddigi legnagyobb kiterjedésű ilyen ügy az ország történetében. A vizsgálat 70 ország további gyanúsítottjaira is kiterjed - mondta Peter Vogt, aki egyben a hallei főügyész.Gyerekpornográfiát tartalmazó anyag letöltésével, illetve birtoklásával gyanúsítják a célba vett személyeket. Sajtójelentések szerint az akció hónapok óta tart.
A hatóságokat egy berlini internetszolgáltató riasztotta, miután hatalmas volumenű adatforgalmat érzékelt, amelynek beható elemzése azután kimutatta, hogy a forgalmat egy gyerekpornográfiával foglalkozó portál gerjesztette.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Nyugaton havazik, csúsznak az utak »
Magyarországra jön a legnagyobb agárverseny »
A kártérítésért verte agyon a férjét »










