Mint az AVN weboldal hétfőn bejelentette, az 57 éves színésznőre, aki legalább 25 pornófilmben szerepelt, lánya, a 17 esztendős McKenna talált rá. Chambers, eredeti nevén Marilyn Ann Briggs, a Rhode Island-i Providence-ben született, pályafutását fotómodellként kezdte, első színészi munkája az Ivory Snow mosópor reklámja volt. Pornókarrierje szinte véletlenül indult. A zöld ablak mögött című filmért hihetetlenül magas, 25 ezer dolláros gázsit követelt, valamint százalékot a bevételek után, s azt hitte, hogy a rendezők és a producerek elutasítják, ám elfogadták igényeit.
Chambers hamarosan azzal is beírta magát a történelembe, hogy szereplője lett az első, fehér nő és fekete férfi (Johnny Keyes) közötti pornófilmjelenetnek. Ez abszolút tabunak számított akkoriban, alig néhány évvel a faji elkülönítés törvényen kívül helyezése után. Ő volt ugyanakkor az egyik állandó partnere John Holmes-nak, az AIDS-ben meghalt híres pornósztárnak.
Pornószínésznői pályafutása után eredménytelen kísérletet tett diszkózenei, illetve politikusi karrierre, ugyanakkor még "aktív" korában sikerült szerepet kapnia néhány mozifilmben, így az 1970-es Bagoly és a cicababában, amelynek Barbra Streisand volt a főszereplője, valamint David Cronenberg második játékfilmjében, az 1977-es Rabid-ben (Veszett).
Elhunyt a világ egyik első pornósztárja
Holtan találták a kaliforniai Santa Claritában egy lakókocsiban Marilyn Chamberst, az 1970-es évek egyik leghíresebb pornósztárját.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Méltó helyet kaphat végre a koronázási palást, megnéztük az új termet
A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni
A kormány fontolja, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitvatartását
Napozóágy miatt verekedett össze két idős férfi egy görögországi strandon, egyikük meghalt
Drónokkal támadták a kijevi régiót az oroszok, három gyerek és egy nő meghalt
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Váradi Barna a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja és a telefonján rögzítette, ahogyan egy párt próbált provokálni.