Íme nyolc luxushotel esküvői kápolnája: közös jellemzőjük a fantasztikus környezet – legyen az tengerpart, hegyek, sivatag, város, vagy vidék. Ázsiától a Csendes-óceánon keresztül, Amerikán át Európáig – szinte garantáltan emlékezetes esküvői helyszínek lehetnek, márcsak azért is, hiszen az itt rendezett esküvő költségeit akár életünk végéig is törleszthetjük. Ha kíváncsiak a helyszínekre, illetve a videókra, kattinsanak a cikk folytatásáért.
A legszebb esküvői helyszínek
Lassan versenyszintre emelkedik a minél extrémebb esküvői helyszínek keresése, szinte minden pár arra törekszik, hogy a boldogító igent olyan helyen mondhassa ki, amelyről hosszú éveken keresztül lehet mesélni a párás tekintetű szingli barátnőknek.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.