Miért bulizik a fél város a hálószobámban? Zajszennyezés életérzéssel

Hiába kiabálta nemrég Ganxta Zolee a ZP színpadán, hogy hatalmat a népnek (nem sokkal azután, hogy napvilágot látott a bezárás híre), a nép egyik fele attól szenved, hogy a másiknak éppen jó. Ez a történet persze nem a Zöld Pardonról szól, teljesen egyértelmű mindenki számára, hogy szó nincs az újbudai önkormányzat hirtelen kifejlett szociális érzékenységéről, és ott is bűzlik a dolog, hogy semmilyen formában nem adott tájékoztatást XI. kerületi lakossági panasz alapján induló vizsgálat lefolytatásáról a szórakozóhely részére. Nem tudjuk, ki vagy mi áll a háttérben, ezért nem is érdemes találgatásokba bocsátkozni, a helyzet adott.

Fotó: Bánkuti András

Ez viszont remek alkalom arra, hogy beszéljünk egy kicsit a lakossági panaszokról, ha már (akár csak mondvacsinált) indokként is felmerültek a ZP és a Rio kapcsán. Azt ugyanis ne gondolja senki, hogy a szabadtéri szórakozóhelyek nem tudnak bajt okozni. Angyalföldi lakosként nálunk legtöbbször a Bed Beach okoz álmatlan éjszakákat - főleg hétvégén. Csukott ablak, füldugó adott, de ha rossz irányba fúj a szél, akkor még így is olyan a hatás, mintha a szemben lévő házban lenne az évszázad házibulija. Hajnali fél négykor pedig egy Mr. Oizo remixre ébredni olyan felemelő élmény, mintha a kilencvenes évek sajtreszelővel kényeztetne.

A kerületben egyébként működik egy zajmérő kommandó május 15-től október 15-ig, őket a 06-80-62-66-66-os zöld számon lehet elérni, természetesen mi is megtettük. A válasz az volt, hogy tudják, sok a panasz, de a Bed Beach a III. kerülethez tartozik. Tehát ilyenkor csak átszólnak az ottaniaknak, hogy Pesten hőbörögnek a parasztok. Persze hiába magyarázza az ember, hogy nem feltétlenül a szórakozóhely a probléma, hanem a szél viszi a hangot, és talán az önkormányzatnak kellene kitalálni a megfelelő zajvédelmet - erre már nincs értelmes válasz. A Sziget is megbolondítja a fél várost, de az legalább csak egy hét, ki lehet bírni (nem kellene egyébként ezt sem, de ki lehet).

Fotó: Stiller Ákos

Ilyenkor persze divatos jelenség a zajmérés. Van állítólag egy határérték, de azt sem tudjuk, hogy ezt vajon ki állapította meg, és ő vajon milyen környéken alszik esténként. Ezek szerint a jelenleg nagyon durván hangos Duna-part (szinte Budapesten végig) még a határérték alatt van? Erről megkérdezték a lakókat is? És ha változik a szélirány a mérés után, akkor mi történik? Tényleg azt hiszi valaki még ebben a városban, hogy a Sziget fesztivált nem lehet hallani a környező kerületekben?

Nem kell túl sokat böngészni a fórumokon, hogy az ember hasonló eseteket olvasson, akár a Rio, a ZP, vagy más szórakozóhelyek kapcsán. A romkocsmák és belvárosi bulihelyek előtt hangoskodó részegek, a fesztiválhangulatban tomboló fiatalság, az éjszakai gyorsulásik a nagyobb utakon, a koncertek mélyebb hangtartományának ablaküveget rezgető ritmusa, a kocsmából kiszűrődő zenegép üvöltése, a közeli kerti lagzi szintetizátorának elviselhetetlen dallamai aranyeső kíséretében - mind sokak számára probléma. Ők a rossz arcok, akik aludni akarnak, akiknek az a pihenés, ha végre kuss van meg nyugalom.

A kedvencem az ilyen vitáknál (természetesen arctalanul) keménykedő szabadságharcosok, akiknek annyi indok jutott, hogy „ne lakjál városban, ha nem bírod a zajt; buli az élet, költözz el, ha nem tetszik”. Elsőre az ember legszívesebben arcon térdelné az ilyet, de azért megpróbálunk érvelni: nem az a baj, hogy szórakozol, hanem az, hogy ez másokat zavar. Nem láttam még olyat, hogy egy bulizó ember hirtelen abbahagyva a táncot kiakadna, hogy miért alszik a közeli házban mindenki, de a fordított verzió egész gyakran megtörténik. Másfelől a tapintatlanság, egymás magasról történő leszarása ma már olyan országos jelenség lett, hogy nem csak fővárosi probléma a zajszennyezés. Falun is belefutottunk már a sarki kocsma dübörgő zenegépébe (amit kertben tartottak persze), a Sziget fesztivál elől vidéki szállodába menekülve pedig egy szabadtéri lakodalom taktusait hallgattuk reggel hatig (egy erdő közepén, ahová a csend reményében érkeztünk, és még fizettünk is érte).

Nem egészen világos, hogy manapság a csöndhöz való jog létezik-e, de itt lenne az ideje, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. És persze nem úgy, hogy betiltjuk a bulizást, tönkretesszük a klubokat és a kulturális központokat (ahogy ez egyébként most divatosan megy), hanem esetleg biztosítjuk a békés egymás mellett élés feltételeit. Nem igazán értem, hogy miért ne lehetne egy külvárosi kerület vigalmi negyed, ahol mindenki megtalálhatná a neki való szórakozóhelyet. Lenne oda éjszakai járat, a taxisok kaszálnának, a környék pedig megfelelően el lenne különítve a lakónegyedektől. Aki pedig lakott területen hangoskodik, üvöltözik, azt vigye már el a rendőr, és tartsa is bent reggelig, ne csak annak legyenek jogai, akinek van nagy pofája hangoztatni azokat, hanem esetleg annak is, aki egy hosszú nap után szeretne aludni, és ezért nem kíván a környék összes nagyfiújával, tapló szomszédjával, szórakozóhelyével és önkényes rally sofőrjével összecsapni.

Egyébként pedig a jogokon túl pedig egy kis egymásra figyelés lenne az egész. Olyan Petőfi féle „Végét vetik a zenének; S hazamennek a legények”. Vagy bőven elég az is, ha csak oda mennek, ahol nem hallják őket. És akkor beszélhetünk szabadságról, ha végre ki is aludtuk magunkat.