hvg.hu: Előítéletekkel vettem a kezembe a könyvét.

Bárdos András: Valóban sajátos kép alakult ki róla. Elterjedt róla, hogy bulvár, mert ismert emberek is szerepelnek benne. Pedig nem ez a lényeg. Egyáltalán nem.

hvg.hu: A reklámplakátján például ön az embernagyságú könyvre támaszkodva nevetgél. Lehet, hogy a marketing volt elhibázott? Nem egy vidám sztori.

Szomorú történet vidám köntösben?

Bárdos András: Show

B.A.: Sokan mondták, hogy az elején jókat röhögtek rajta, a végére viszont már elment a kedvük a nevetéstől.

hvg.hu: Azaz a velejéig romlott showbiznisztől, mely a leírása szerint olyan, mint egy mosolygó alma, ami belül kukacos.

B.A.: Igen, bár nem hiszem, hogy különb lenne a magyar rendőrség, a magyar politika vagy a magyar sport. A magyar show-világ olyan, mint az ország. Én a szórakoztatóiparba ágyaztam egy emberi történetet.

hvg.hu: Mert ezt ismeri, de nem szereti? Az elejétől fogva átitatja a keserűség a sorokat, kétlem, hogy jóízűeket lehetne nevetni a könyvben szereplő Kasszandrán, a lecsúszott humoristán, aki nem bír a színpad nélkül élni, mégis meghasonlottan tudósít a szakma mocskáról. Ön épp ezért fordult el tőle?

B.A.: Azért nem szeretem már sok éve a magyar showbizniszt, mert már nem bírtam azt a mértékű képmutatást, ami uralja. Persze megtettem én is a magamét, de elegem lett belőle.

hvg.hu: Áttért inkább a katedrára. A Színművészeti Egyetem rektorhelyetteseként másra, őszinteségre tanítja a fiatalokat?

B.A.: Nagy dilemma ez. Minek szabályokat tanítani, ha elég vidáman röhögcsélni a kamera előtt?

hvg.hu: A régi szép időkben ez máshogy volt?

B.A.: Nem voltak „régi szép idők”. Azok az idők se voltak jobbak, ezek se rosszabbak. Mások. Meggyőződésem, hogy az RTL Klub tükröt tart az országnak, csak nem szeretünk belenézni ebbe a tükörbe.

hvg.hu: Ön most bemutatja. Nem ez az első ilyen könyv. Mit szóltak hozzá a bennfentesek?

B.A.: Azt mondták, hogy pont olyan ez a világ, mint amilyennek leírtam.

hvg.hu: Az újságírók például negédesen felviszik a hangjukat, ha a celebeknek udvarolnak, a végén mégis hazugságot gyártanak. A férfiak lúzerek, a nők pedig pipiskednek. Kivéve Anettet, Kasszandra barátnőjét. Ő maga az angyal. Nem éppen árnyalt a kép.

B.A.: Anett az egyetlen pozitív hős a történetben. Már sokszor elmondtam: feministának tartom magam. Úgy vélem, hogy az elmúlt húsz évünk csődjét a férfiak kakaskodása okozta, a lényeget nem értő kanok egymással való versengése. Az északi államokat - ahol nincs már szükség emancipációra, a nők mindenben részt vesznek, kevesebbet tévéznek az emberek - kevésbé érinti a válság. Sokat dolgoznak, és a nők ebből kiveszik a részüket. A déliek háttérbe szorítják a nőket, rosszul szervezik a munkát és éppen mennek tönkre. Igaz, jobb a focijuk. A nők ugyanis kevésbé kockázatvállalóak, ezért a hosszú távú menedzsmentben elengedhetetlen az ő segítségük. Mi még mindig évekre kiiktatjuk őket az anyaság címén, vezetői pozíciókra pedig hiába pályáznának.

hvg.hu: Az lehet, de a kakaskodók általában nem azzal vannak elfoglalva, hogy ezt átgondolják. Ahogy a könyvben pellengérre állított minták és tulajdonságok sem azoknak fognak szemet szúrni, akikre jellemző.

B.A.: Attól még nem baj, ha bemutatjuk ezeket. A Barátok közt például sokkal többet tett a melegek elfogadásáért Magyarországon, mint bármilyen más emberi jogi szervezet vagy okos kampány. Ha azt látják az emberek nap mint nap, hogy ez normális - és miért ne lenne az -, akkor már nem lesz téma, hogy valakinek milyen szexuális szokásai vannak.

Stiller Ákos

hvg.hu: A könyvben mégis mintha külön figyelmet kapna a kollégák homoszexualitása.

B.A.: Csak mert ez van a médiában. Nem akarok általánosítani, de nyilván megvan ennek az oka: talán a meleg emberek közt sokan tehetségesek? Ehhez a szakmához mindenképp.

hvg.hu: Amely mellesleg nem tűnik fel épp jó színben. A bulvármunkások például szánalmasak az olvasottak alapján, ugyanúgy, ahogy a színes újságok szereplői, akik nem bírnak meglenni a nyilvánosság nélkül.

B.A.: Nem hibáztatom és nem nézem le a magyarországi bulvárújságírókat. Sőt, inkább sajnálattal tölt el a sorsuk. Higgye el, a legtöbbjük nem szereti a munkáját. Hisz nincs is kiről írni. A bulvár lényege az lenne, hogy híres embereket mutasson be különleges szerepben. A britek például több órás dokumentumfilmet készítettek arról, hogyan alszik David Beckham, és egy egész kiadványt szenteltek a fenekének. De könyörgöm: ő a popkultúra egyik csúcsa. Az mi, hogy Gombos Edina vagy Gesztesi Károly vagy én találkoztunk az anyósunkkal?

hvg.hu: Görcsös próbálkozás?

B.A.: Így van. Ezért frusztráltak a magyar médiában. Nincsenek igazi magyar sztárok. Azaz vannak, csak azokat itthon nem ismerik. Schiff András, Fischer Ádám megtölt bármilyen koncerttermet. De itthon nem érdekes. Persze róluk az angol bulvár sem ír.

hvg.hu: Ők azonban vélhetőleg nem hajlandóak témát szolgáltatni, tehát nem is fogja őket megismerni a kisigényű tömeg. Faramuci helyzet, de hibáztatható valaki?

B.A.: Én például biztos. Huszonöt évig szerkesztettem híreket, de mindig fontosabb volt az, hogy megfeleljek a tulajdonos igényeinek, mint hogy nyissam egy picit a nézők látószögét. Csupán csiklandozzák az embereket a szórakoztatóiparban. Ennél többre nem futja.

hvg.hu: Biztosra kell menni? A nézettség az úr? Ön is alávetette magát?

B.A.: A struktúrákkal nehéz harcolni. Az a tapasztalatom, hogy csupán az érdekli az embereket, ami a határon belül történik, nagyon nagy katasztrófának kell történnie, hogy a külföldi események megmozgassák a tévé előtt ülőket. A magyar nézők többségének, igen, többségének, nincs világ az országon kívül.

hvg.hu: Angelina Jolie és Brad Pitt azért megbolygatta a népet. Azt is tudjuk, hogy bosnyák történetet vitt filmre hazai helyszíneken az egyik, a másik meg valami zombis mozin dolgozott nálunk.

B.A.: De ezeket a filmeket csak pár ezren fogják megnézni, míg a Való Világ két és fél millió magyart bilincsel képernyőhöz.