„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Barack Obama szerdán fehér házi irodájában fogadta Angelina Jolie-t és Brad Pittet.

A két sztárt az elnökre várakozó fotósok kapták lencsevégre, és az elnöki hivatal megerősítette látogatásukat. Jolie a háborús kegyetlenkedések és a nők elleni tömeges erőszak megelőzéséért folytatott humanitárius munkásságáról beszélt Obamával a találkozón. A rendezőként debütáló színésznő
A vér és méz földjén
című boszniai filmje washingtoni bemutatására érkezett a fővárosba. A vetítést a Holokauszt Múzeumban szervezték meg. A síbalesete miatt lábadozó Pitt bottal mutatkozott a Fehér Házban.
Obama korábban már több alkalommal találkozott a színészpár egyik vagy másik tagjával. Pitt-tel 2009-ben beszélt, amikor az építészet iránt elkötelezett színész a Katrina hurrikán pusztítása után New Orleansban felkarolt egy újjáépítési tervet.
Jolie, aki az ENSZ jószolgálati nagyköveteként az afganisztáni menekültek sorsát is a szívén viseli, Washingtonban a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA igazgatójával, David Petraeusszal is személyes megbeszélést folytatott. Egy bennfentes forrás szerint a színésznő a kultúra afganisztáni helyzetéről tájékozódott az igazgatónál.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.