Típusa Mercedes-Benz S., 1928-ban gyártották, sportkocsi, a maga korában a leggyorsabb volt óránkénti 160 kilométeres csúcssebességével. A szóban forgó példány teljesen ép, kifogástalanul működik, miután az 1950-es években beállt vele – feltehetően a kocsi jelenlegi tulajdonosának nagyapja – a garázsba. A jármű szeptember 15-én kerül árverésre – adta hírül a brit Metro újság.
Több mint félmilliárd forintot érő kocsit találtak egy brit garázsban
Másfél millió fontot, több mint félmilliárd forintot érő kocsi került elő pókhálóktól belepve és évtizedeken át elfeledve egy család garázsából Nagy-Britanniában.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.