szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét összeütközésbe került a törvénnyel Lindsay Lohan: közlekedési baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás ellene.

Az amerikai színésznő szerda hajnalban elsodort autójával egy New York-i járókelőt, majd továbbhajtott. A 26 esztendős Lohan egy manhattani éjszakai bárból távozott a korai órákban. A rendőrség szerint a színésznő nem fogyasztott alkoholt.

Lohan ellen közlekedési baleset helyszínének elhagyása és sérülés okozása miatt indult eljárás. A színésznő pénzbírságot kapott, és egy későbbi időpontban kell megjelennie a bíróság előtt.

Jogi képviselői egyelőre nem reagáltak az üggyel kapcsolatos megkeresésekre, illetve a színésznő szóvivőjét sem sikerült ez idáig elérni. A rendőrség szerint Lohan lassan hajtott keresztül egy sikátoron fekete Porschéjával, amikor a baleset történt.

Az áldozat azonnal hívta a segélyszolgálatot. A kórházban ellátták térdsérülését, majd hazaengedték.

Haragszik, hogy napelemeinél bevezették a bruttó elszámolást? Pedig lehetne ez jó is

Haragszik, hogy napelemeinél bevezették a bruttó elszámolást? Pedig lehetne ez jó is

Trump azt akarja, hogy Egyiptom és Jordánia fogadjon be több gázai palesztint

Trump azt akarja, hogy Egyiptom és Jordánia fogadjon be több gázai palesztint

Szünetben meg lehet verni az ellenfél szurkolóit, ha bevonul az 5G a stadionokba

Szünetben meg lehet verni az ellenfél szurkolóit, ha bevonul az 5G a stadionokba

Elnökválasztási színjátékot rendeznek vasárnap Belaruszban

Elnökválasztási színjátékot rendeznek vasárnap Belaruszban