szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ókori császárvillára benne pedig egy márványszobor fejére találtak Róma közelében, Aranovában, a tengerparton: a régészek szerint a szobor Juliát, Augustus császár lányát ábrázolta.

Építkezés közben került felszínre a régészek által monumentálisnak nevezett ókori villa. A Fiumicino római repülőtérhez közeli Aranova területén decembertől folytatott ásatás során a földben találták meg az életnagyságú szoborfejet. A fehér márványból formázott szobor többi része még nem került elő. 

A finom vonású, enyhén balra fordított női fejet Juliával, Augustus császár (Kr.e. 63-Kr.u. 14) lányával azonosították, aki második feleségétől Scriboniától született. Ő volt a császár egyetlen gyereke. A szobor fülén fúrt lyukakból arra következtettek, hogy fülbevaló is díszítette az alkotást, tehát arisztokrata család tagjáról van szó. 

A szobor hajviselete is segített az azonosításban. A római szobrászat korhűen követte a hölgyek hajviseletét - mondta a sajtónak Alfonsina Russo Tagliente, a régészeti felügyelőség munkatársa. A szobrot a Villa Giulia római etruszk múzeumban restaurálják, ahol a sajtónak is bemutatták. 

A szakértő szerint a Kr. e. 1. század és a Kr u. 2. század közötti villa méretei arra utalnak, hogy Aranovában eddig ismeretlen császári nyaralót találtak.

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

Amatőr asztrofotós örökítette meg a NASA űrhajósainak rekordot döntő űrsétáját

Amatőr asztrofotós örökítette meg a NASA űrhajósainak rekordot döntő űrsétáját

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél