Régóta vitáznak a tudósok arról, hogy vajon a késő krétakorban élt félelmetes T. rex vadászott-e, vagy inkább hatalmas, ám annál lustább dögevő volt, amely a nála gyorsabb ősgyíkok zsákmányait falta fel, vagy esetleg növényevő. Mindegyik feltételezésről születtek már tanulmányok.A Kansasi Egyetem David Burnham vezette kutatócsoportja döntő bizonyítékot talált egy észak-dakotai, a felső kréta földtörténeti időszakából, azaz 65-100 millió évvel ezelőtti időkből származó dinoszaurusz-feltárás helyén arra, hogy T.rex félelmetes ragadozó volt. Egy növényevő hadroszaurusz farokcsigolyájának csontjai között bukkantak rá egy éles, kitört fogra. Fűrészes felszínéről egyértelműen azonosítható volt: egy fiatal T. rex szájüregéből származott.A két ősállat több mint 65 millió évvel ezelőtti ütközetének kimeneteléről az a tény tanúskodik, hogy a fog körüli két csigolya szilárdan összenőtt. Eszerint a hadroszaurusz legalább pár hónappal túlélte a támadást, a seb begyógyult. Az is nyilvánvaló, hogy élő állat volt, amikor a farkába haraptak.A csigolyacsontok közötti fog a kutatók szerint arra utal, hogy a fiatal T. rex menekülő prédáját üldözte, és pontosan úgy igyekezett a földre gyűrni, ahogy a mai nagy ragadozók is teszik. Eközben sebekkel gyengítette, majd el akarta pusztítani.Az új lelet egyértelműen megmutatta, hogy a T. rex aktív vadász volt - írták a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányban.
Már biztos: félelmetes ragadozó volt a T. rex
Vérbeli ragadozó és nem dögevő volt a Tyrannosaurus rex - derítette ki egy amerikai kutatócsoport egy zsarnokgyík több millió évvel ezelőttről hátramaradt fogának vizsgálatából.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.