szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy svéd apa szerint rejtélyes körülmények között eltűnt, halottnak hitt újszülöttjük kerülhetett elő Görögországban. A kislánnyal 2009-ben orvosi műhiba végezhetett egy thesszaloniki kórházban, de a szülők sosem látták a holttestét.

Svéd szülök vélték felismerni azt a négyéves szőke kislányt, akit a múlt héten találtak meg egy cigányközösségben Görögországban – adta hírül az Aftonbladet svéd nyelvű internetes lap.

Mariát elvették nevelőszüleitől, és most a Gyermek Mosolya nevű civil szervezet gondoskodik róla. A szervezethez ezrével érkeznek a tippek arról, hogy ki is lehet valójában a lány, akinek a DNS-teszt szerint nincs vérségi kapcsolata 39 éves nevelőapjával és 40 éves nevelőanyjával.

Maria, amikor előkerült
AFP / Görög rendőrség

Egy svéd származású férfi is jelentkezett Mariaért, aki a kislányban felismerni vélte 2009-ben született és halottnak hitt gyermekét. Történetét a görög média komolyan veszi. Az illető lánya 2009-ben, újszülöttként halt meg egy thesszaloniki kórházban. A szülők sosem látták a kisbaba holttestét, és eddig meg voltak győződve róla, hogy orvosi műhiba végzett vele. Annak idején sikerült kiharcolniuk, hogy kinyissák a sírt, de legnagyobb megdöbbenésükre az üres volt, és senki sem tudott magyarázatot adni, hogy miért.

A szülők azóta is úgy gondolják, hogy kislányuk életben van, csak emberkereskedőknek esett áldozatul. A rejtélyes szőke kislányban most felismerni vélték lányukat. Az apa szerint a kislány emlékeztet skandináv rokonaira, és azóta született fiukra is, akinek szintén zöld szeme van.

Görög médiabeszámolók szerint a rendőrség most ismét nyomozni kezdett a furcsa 2009-es eset ügyében. Valószínű, hogy a svéd apától DNS-mintát kérnek, de egyelőre nem erősítették meg, hogy komolyan foglalkoznának a svéd férfi sztorijával.

A Gyermek Mosolya szervezet képviselője szerint a kislányt titkos helyen, egy kórházban ápolják jelenleg, bár egészsége teljesen kielégítő.

Duplájára nőhet a méltányossági nyugdíjemelést kérők száma, a kormány megemelte az alsó határt

Duplájára nőhet a méltányossági nyugdíjemelést kérők száma, a kormány megemelte az alsó határt

Az Aszad-rezsim áldozatának hitték a börtönből kiszabadított férfit, de valójában hírszerző tiszt volt

Az Aszad-rezsim áldozatának hitték a börtönből kiszabadított férfit, de valójában hírszerző tiszt volt

Mit tehetünk a másnaposság ellen? Van-e rá gyógyszer, segít-e a kóla, a húsleves, a kávé vagy a kutyaharapást szőrével módszer?

Mit tehetünk a másnaposság ellen? Van-e rá gyógyszer, segít-e a kóla, a húsleves, a kávé vagy a kutyaharapást szőrével módszer?

„Halálom után azt csinálnak, amit akarnak” – filmen a Száz év magány

„Halálom után azt csinálnak, amit akarnak” – filmen a Száz év magány