A vizsgálatban 65, szexuálisan makkegészséges férfit figyeltek meg nyolc héten át, közülük 20-an legalább egy hétig nem gyújtottak rá, míg 45-en folytatták a füstölgést. Végül pikáns felnőttfilmeket mutattak nekik, és a cigarettát letevők többször és intenzívebben éreztek szexuális vágyat, mint társaik a másik csoportban.
|
|
Aki nem hisz egynek, higgyen többnek: korábbi kutatások is igazolták ugyanis a fentieket - például azt, hogy a láncdohányosok kétszer annyira esélyesebbek az impotenciára. A cigarettafüst ugyanis lelassítja az erek tágulását, ami szükséges az erekcióhoz. Sőt, a tudósok arra is felhívták a figyelmet: még azok is profitálhatnak a cigarettáról való lemondásból, akik egyébként úgy érzik, hogy rendben van a szexuális életük. A nagy életmódváltás után ugyanis minden bizonnyal még jobban rendben lesz.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Nem szereti a dél-afrikai elnök, ha a nemi szervével ábrázolják »
Friss kenyér illatúan jelent meg egy reggeli lap »
Turnéra indul Peter Gabriel »










