szerző:
MTI

Egy, a vékonybélben termelődő hormon lehet az új csodafegyver a túlsúly ellen. Kettős hatása révén csökkenti az étvágyat, és növeli az energiafelhasználásó hatékonyságát, illetve a mozgásigényt.

A vékonybélben termelődő, s az agynak a jóllakottságot jelző oxyntomodulin hatását brit kutatók 15 túlsúlyos önkéntesen bizonyították - közölte egy német tudományos hírportál. A kutatók étkezések előtt mesterségesen megnövelték az oxyntomodulin szintet, ami azt eredményezte, hogy a kísérletben részt vevők mintegy 17 százalékkal csekélyebb kalóriamennyiséget tartalmazó ételt fogyasztottak, viszont napi tevékenységük során 26 százalékkal több energiát használtak el úgy, hogy a kezelésnek semmilyen kellemetlen mellékhatása nem volt.

Amennyiben mesterségesen növelik a hormon mennyiségét, már néhány hét után jelentősebb súlyvesztést okoz. Ezt Steve Bloom és kutatócsoportja már tavaly júliusban 26 önkéntessel folytatott kísérlete során bizonyította. Úgy vélte azonban, hogy a csekélyebb energiabevitel önmagában nem elégséges magyarázat a fogyásra, hanem a hormon hatással van a mozgásigényre is. Ezt bizonyítandó az új vizsgálatban a résztvevőknek négy napig napi három alkalommal, minden étkezés előtt injekciót adtak, amely véletlenszerűen hatóanyag nélküli sóoldatot, vagy oxyntomodulint tartalmazott. A mérések kimutatták, hogy a kalóriafelvétel csökkent, ám több mint negyedével nőtt az energiafelhasználás, ami kizárólag a több mozgásra vezethető vissza.

A kutatók szerint különösen ez a második tulajdonsága teheti az oxyntomodulint ideális hatóanyaggá a túlsúly elleni harcban, mert a hormon azt közli az aggyal, hogy elegendő táplálék áll rendelkezésre, ezért nyugodtan foglalkozhat olyan tevékenységgel, amely több mozgást igényel.

MTI Plázs

Kevés csoki jót tehet

Hetente 2-3 alkalommal - kis mennyiségben - nyugodtan fogyaszthat minden egészséges ember csokoládét, de oda kell figyelni arra, hogy az magas kakaótartalmú, minőségi termék legyen.

MTI Plázs

A böjt nem fogyaszt és káros is

A napjainkban is divatos böjtölés nem fogyaszt, viszont károsítja a szervezetet – állítják a józanul mérlegelő táplálkozási szakemberek.

MTI Plázs

A génekből megállapítható a testtömegindex

Amerikai tudósok a gének vizsgálatával meg tudják határozni egy ember testtömeg-indexét, és az elhízás mértékét, mégpedig mindezt anélkül, hogy ismernék, vagy egyáltalán látnák az illetőt.

MTI Plázs

Az amerikaiak nem érzik magukat kövérnek

Az amerikaiak 90 százaléka véli úgy, hogy az ország elhízott, ám mindössze 40 százalékuk érzi saját magát kövérnek - adta hírül a Betegségmegelőzési Központ, amelynek kutatása szerint jelenleg az USA lakosságának 62 százaléka túlsúlyos.