szerző:
MTI

A skizofrénia kezelését célzó, szájban azonnal oldódó tablettát mutattak be a hétvégén Budapesten tartott nemzetközi skizofrénia szimpóziumon - ismertette dr. Bitter István, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója.

Magyarországon itt mutatták be  elöször az új gyógyszert, amelynek jelentős újdonsága, hogy alternatívát jelenthet azon betegek kezelésében, akik a terápia során nem működnek együtt orvosaikkal, nem szedik rendszeresen, illetve nem a javasoltaknak megfelelőn veszik be az előírt gyógyszereket - mondta Bitter professzor.

A skizofrénia olyan pszichiátriai betegség, amely az észlelés, a gondolkodás, a viselkedés és az érzelmi élet komplex zavarában is megnyilvánulhat. Először általában a pubertás vagy a fiatal felnőttkorban jelentkezik. Férfiaknál többnyire korábban alakul ki, és náluk súlyosabb formában szokott előfordulni. A kór a lakosság 1 százalékát érinti, így hazánkban körülbelül 100 ezerre tehető az érintett betegek száma.

Az érintettek jelentős része ma már - a korszerű antipszichotikumoknak köszönhetően - kiváló eredménnyel gyógyítható. A modern kezelések hatékonyan csökkentik a betegség pozitív és negatív tüneteit, a mindennapokat megzavaró, olykor ellehetetlenítő hangi és képi hallucinációkat, téveszmés gondolatokat - fejtette ki a klinika igazgatója.

Probléma akkor adódik, ha a beteg nem kerül idejében szakorvoshoz vagy valamiért nem hajlandó együttműködni a kezelés során, nem veszi be az állapotának stabilizálásához szükséges gyógyszereket. A nem, vagy nem megfelelően kezelt beteg állapota addig romolhat, hogy az izgatott, feszült, téveszmés beteg kárt tehet önmagában, környezetében.

Az azonnal oldódó tablettás terápia újdonsága, hogy a tablettába „zárt” hatóanyag nyállal érintkezve gyorsan, körülbelül 15 másodperc alatt lebomlik, így a kezeléstől szabadulni kívánó beteg nem tudja már kiköpni a gyógyszert. További előnye, hogy megszűnik a tablettaszedés érzése, ami a téveszmés betegekből gyakran ellenálást vált ki.

A vizsgálati tapasztalatok bíztatóak - fejtette ki dr. Bitter István. Azon betegek 60 százaléka, akik korábban semmilyen együttműködést nem tanúsítottak, már a kezelés első hete után javuló közérzetről számoltak be és kifejezetten pozitívan értékelték az új terápiás lehetőséget.

MTI Tech

Öregít a mérgelődés

A mérgelődés, az agresszivitás felgyorsítja a szervezet öregedését, s különösen kártékonyan hat a tüdőre - állítják amerikai kutatók.

hvg.hu Tech

A génterápia hatásos lehet a bőrrák ellen

Két bőrrákban szenvedő embert mentettek meg a haláltól, saját immunsejtjeik genetikai módosításával. Az új eljárás kecsegtető, de még távol van attól, hogy kiforrott legyen.

László Éva Lilla Plázs

Fürdő-körkép: öncélú kényeztetés vagy létszükséglet?

Már az ókori rómaiak, később pedig a törökök is ügyeltek arra, hogy megadják a testnek, ami jár. Manapság sokan panaszaik enyhítésére merülnek gyógyvízbe, míg mások felüdülni járnak termálfürdőkbe. Utánajártunk, hogy a budapesti fürdőkbe áramló gyógyvizek mely betegségek kezelésre alkalmasak.