szerző:
Medipress

Egy új tanulmány leszögezi, hogy a boldog házasságban élő nők nyugodtabban alszanak, mint azok, akiknek nem sikerült olyan jól a párkapcsolatuk. A kiegyensúlyozott nőknek 10 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy kialudják magukat.

"A házasság jót tesz az alvásnak, de csak akkor, ha jól működik. A problémás házasság emeli az alvászavarok kockázatát” – mondta a szerző, Wendy M. Troxel, a Pittsburgh Egyetem pszichológusa. A szerző szerint a fő kérdés, hogy melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás? A boldogtalan házasság okoz rémálmokat, vagy a kialvatlanság miatt romlik meg a kapcsolatunk? (A pszichológus további kutatásokat tervez, hogy mindezt kiderítse.)

Egy biztos, ha nem alszunk jól, sokkal ingerlékenyebbek leszünk, csökken a frusztrációs és toleranciaszint, ezért lehetséges, hogy mindez a párkapcsolatra is hatással. "Feltételezésünk szerint azonban éppen fordított a helyzet, a házasság minősége befolyásolja az alvásét, mivel olyan valaki mellett próbálunk nyugovóra térni, akivel esetleg előtte vitatkoztunk, ami stresszhelyzetet idéz elő" - szögezi le a pszichológus.

Ha feszültek vagyunk, az hatással lehet az éjszakai nyugalmunkra – ért egyet a tanulmány eredméyneivel Ana Krieger, a New Yorki Egyetem alvászavarokkal folgalkozó központjának igazgatója.

Troxel doktor és munkatársai átnézték mintegy 2 ezer férjes asszony adatait, akik részt vettek a nemzeti női egészségügyi tanulmányban (SWAN). A nők átlagéletkora 46 év volt, s valamennyien beszámoltak alvásuk minőségéről, a házasságuk állapotáról, arról, hogy milyen gyakran akadnak nehézségeik az elalvással, és mikor ébredtek fel.

A boldog házasságban élő nőknek kevesebb gondjuk akadt az elalvással, közel sem volt annyi alvással kapcsolatos panaszuk, nem keltek fel idő előtt. Azután is ezt az eredményt kapták a kutatók, hogy kizárták a többi, alvást esetlegesen megzavaró faktort. 

A pszichológus június 9-én tette közzé kutatási eredményeit egy Baltimore-i konferencián. Nem minden házasság egyforma. A jó házasság kedvező hatással lehet az alvásra, míg a rossz kapcsolat a stressz egyik lehetséges forrása. Lehet, hogy épp az ellenséggel osztjuk meg ágyunkat – hangoztatta. Ha gondunk van a házasságunkkal – vagy akár a munkahelyünkön – meg kell szüntetnünk az idegesítő helyzetet. Ha nem tudunk változtatni rajta, akkor igyekezzünk máshogy felfogni a stresszhelyzetet. A boldogtalan házasságokat meg kell próbálni tanácsadással, vagy egyéni terápiával orvosolni. Az alvási szokásainkon is célszerű változtatni, például mindig ugyanabban az időpontban feküdjünk le, illetve keljünk fel. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Plázs

Alvászavarok: milyen betegségeket idéz elő?

Amerikai kutatók azt vizsgálták, miért ártalmasabbak az alvászavarok a nők egészségére, mint a férfiakéra. A vizsgálat során arra is fény derült, milyen egészségügyi kockázattal járhat az álmatlanság.

Medipress Plázs

Miért a nőknél gyakoribb az alvászavar?

Az alvászavar a leggyakorribb és legsúlyosabb tünet, amelyről a középkorú nők panaszkodnak, mikor belépnek a változókorba - állítja a Journal of Clinical Nursing áprilisi számában megjelent cikk.

MTI Plázs

Hogyan kezelhetők az alvászavarok?

Az alvászavar napjainkban egyre többeket érint - a felnőtt lakosság negyede szenved krónikus alvászavarban -, s ez komoly hatással van a társadalomra és a gazdaságra egyaránt - mondta Szakács Zoltán, az Állami Egészségügyi Központ ideggyógyászati osztályának vezetője.

hvg.hu Plázs

Hogyan vessünk véget az alvászavaroknak?

Lassíthatjuk az öregedést, és számos betegséget kerülhetünk el a rendszeres és kiegyensúlyozott éjszakai alvással. Ám egyre többen vannak, akik éjfél után kerülnek ágyba, meg sem adva maguknak az esélyt a pihentető alvásra. Innen pedig egyenes út vezet az alvászavarokig.

Medipress Plázs

Matematikai megoldás az alvászavarokra

Az ausztráliai Queenslandi Egyetem egyik kutatója új módszert fejlesztett ki a gyermekek alvás közbeni légzésének vizsgálatára. A módszer a remények szerint később felnőttek esetében is alkalmazható lesz.