szerző:
Medipress

Mi magyarázza azt, hogy a történelem folyamán az egész világon mindig is volt egy körülbelül 10 százaléknyi balkezes kisebbség? Rik Smits, a The Puzzle of Left-handedness (A balkezesség rejtélye) című könyvében erre a kérdésre próbálja megadni a választ.

Rik Smits szerint nincs határozott oka annak, hogy egyesek jobbkezesek, mások pedig balkezesek, ennek ellenére számos elmélet és mendemonda létezik ezzel kapcsolatban. A holland szerző azt írja, hogy a családon belüli öröklődés arra utal, hogy a balkezesség genetikai alapú. Az öröklődés azonban önmagában nem magyarázza a balkezesek 10 százalékos arányú jelenlétét a népességen belül. Egy másik teória szerint a balkezesség méhen belüli fejlődési rendellenesség vagy a szülés előtt, alatt vagy után bekövetkező enyhe agykárosodás következtében alakul ki. A harmadik lehetőség a hormonokkal függ össze: a balkezesek talán a tesztoszteron magasabb koncentrációjának vannak kitéve az agyuk fejlődése során.

Smits könyvében saját elméletével is előáll, amely szerint a balkezesség az egypetéjű ikerség mellékhatása. A szakértő úgy véli, hogy amikor az embrió a terhesség korai szakaszában osztódik, ez a szétválás egypetéjű ikrek kialakulását eredményezheti. Az ikerség enyhe tükörképhatást válthat ki, többek között balkezességet. Smits szerint azonban a legtöbb embrió-osztódás nem eredményez két életképes magzatot, és a folyamat gyakran elromlik. Lehetséges, hogy a balkezes magzat él túl, miközben jobbkezes ikertestvére a terhesség korai szakaszában elveszik, még mielőtt a szülők tudomást szereznének létezéséről.

Más érdekes összefüggések is felfedezhetők az ikrek és a balkezesség között. A balkezesség ikrek esetében (akár egypetéjű, akár kétpetéjű) körülbelül kétszer olyan gyakran fordul elő, mint a másoknál, és az esetek többségében a balkezesség csak az egyik egypetéjű ikertestvért érinti. Smits elméleteit egyelőre tudományos kutatások nem támasztják alá.

Valójában nagyon keveset tudunk arról, miért részesítik előnyben egyesek az egyik kezüket a másikkal szemben, és az is emberi sajátosság, hogy a jobbkezesek ilyen nagy többségben vannak. Az állatvilágban ugyanis körülbelül fele-fele arányban fordulnak elő jobbmancsos, illetve balmancsos egyedek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!