szerző:

Középiskolás csapatok jelentkezését várják az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre, melynek során újrajátszott történelmi szituációkban adhatnak tanácsokat történelmi személyiségeknek.

Már jelentkezhetnek az év egyik legrendhagyóbb tanulmányi versenyére, a történelmi ismeretekre alapozó, stratégiai szemléletű Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre. A népszerű versenyt idén harmadik alkalommal rendezi meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata.

A 2016 első negyedévében megrendezendő Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) során, a 11-13. évfolyamos középiskolás diákok háromfős csapatokban egy történelmi döntési helyzetet dolgoznak fel. Egy adott történelmi döntéshozó tanácsadóiként mérlegelik a lehetséges kimeneteket, majd konkrét javaslatokat fogalmaznak meg, amelyekben elemzik döntésük következményeit, annak előnyeit és kockázatait.

©

Az tavalyi döntő során a diákok Tisza Istvánnak, a Magyar Királyság miniszterelnökének lehettek tanácsadói a szarajevói merényletet követő hetekben, ahol a külpolitikán túl a korszak komoly belpolitikai kérdéseire – általános választójog kiterjesztése, nemzetiségek jogállása – is választ kellett adniuk. – A döntőről és magáról a versenyről írt részletes beszámolónkat itt találja.

A versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akit érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint fejleszteni szeretné logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeit. Az OKPV célja, hogy a fiatalokkal már középiskolás korban megismertessék az üzleti életben használt problémamegoldó eszközöket, másrészt, hogy megmutassák, a történelem a lexikális ismereteken túl történelmi döntéshozók tudatos döntéseiről is szól.

A versenyen a diákok három fordulóban mérhetik össze tudásukat. A megmérettetés egy online selejtezővel kezdődik január 19-23. között, majd február 6-án következnek a regionális döntők az ország öt városában (Budapest, Pécs, Veszprém, Miskolc, Szolnok). A legjobb 15 csapat jut a döntőbe, amelyet március 5-én Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium épületében rendeznek meg.  A diákok valamennyi forduló esetén neves történészekből, akadémikusokból, üzleti tanácsadókból és vállalati vezetőkből álló szakmai zsűri előtt adhatnak számot tudásukról.