szerző:

A férfiak a nemi betegségeknél is jobban tartanak a nem kívánt terhességtől, ennek ellenére több mint negyedük egyáltalán nem szokott gondoskodni a védekezésről, további 13%-uk pedig rendszeresen megfeledkezik róla. Nemzetközi kutatások szerint a férfiak hozzáállása döntően megváltozik a gyermekvállalást követően: apaként már a saját felelősségüket is látják a tudatos családtervezésben. Későn kapnak észbe: a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozottság leginkább a 35-45 évesekre és a diplomásokra jellemző.

A szakértők szerint már a kezdetektől oda kellene figyelni az ismeretterjesztésre, Magyarországon ugyanis kimagasló a tinédzserterhességek aránya, és ez részben a férfiaknak való megfelelési kényszerrel magyarázható. A fiatalok 38%-a – jellemzően az óvszerhasználattal járó kellemetlenségek és a megbízható módszerek hormontartalma miatt – a megszakításos közösülést választja.

A korszerű fogamzásgátlók ismerete sokat segítene a helyzeten: a sokak számára élményfokozó hüvelygyűrűben lévő hormon például lényegesen kíméletesebben hat a szervezetre, mert nem terheli a májat. A napjainkban már tizenévesek által is használható hormontartalmú méhen belüli eszköz pedig teljesen észrevétlen mindkét fél számára. – Derült ki a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság kutatásából.

©

A huszonévesek fele heti rendszerességgel, minden tizedik magyar fiatal pedig naponta él szexuális életet, ennek ellenére a 18-24 éves korosztály ismeri legkevésbé a védekezési módszereket és azok helyes alkalmazását. A fogamzásgátlók elutasításában a nem megfelelő szexuális felvilágosítás és a tájékozatlanság mellett a férfiaknak való megfelelési vágy is gyakran szerepet játszik.

A férfiak 80%-át zavarják az óvszer használatával járó kényelmetlenségek, míg fogamzásgátló tabletta szedése esetén a nők közel fele tapasztalt már libidócsökkenést, súlygyarapodást vagy bőrproblémákat. Az alkalmazás és a mellékhatások miatt fellépő szorongás az intim együttlétekre is árnyékot vethet, így sok nő végül inkább lemond a biztonságos együttlétekről. A probléma a riasztó hazai statisztikákban is tetten érhető: a teljes lakosság körében 100 élve születésre 40, a 19 éven aluliak körében pedig 80 abortusz jut.

A védekezéssel kapcsolatos felelősségtudat csak sokkal később, a gyermekvállalás vagy egy esetleges nem kívánt terhesség után alakul ki a férfiakban. Legtudatosabbnak a 35-45 évesek, a diplomások és a családapák bizonyulnak, az utódok száma ugyanakkor nem befolyásolja az éberséget: az egy- vagy többgyermekesek hozzáállása között nincs számottevő különbség.

„Azok a férfiak, akiket érdekel a védekezés kérdése, többnyire abban a megoldásban bíznak, amit ők maguk tartanak kézben. Minden harmadik férfi az óvszerre esküszik, amellyel még tökéletes használat esetén is tízszer akkora a teherbeesés kockázata, mint például a hüvelygyűrűvel vagy a hormontartalmú méhen belüli eszközzel való védekezés esetén” – mondta Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság elnöke, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a férfiak több mint egyharmada (37%) soha nem hallott még az esetleges mellékhatásokról, a modern eszközöket pedig a legtöbben egyáltalán nem ismerik.

„Civil munkám során gyakran szembesülök a férfiak tájékozatlanságával: a hüvelygyűrűt például elsőre sokan keverik össze a péniszgyűrűvel, és gondolják azt, hogy az ő élményük fokozását szolgálja, a hormontartalmú méhen belüli eszközről pedig még csak nem is hallottak. A felszabadult szexet a védekezés elé helyezik, pedig a kettő együtt is megvalósítható. A hiányos szexuális felvilágosítás miatt sajnos a nők többsége sincs tisztában a választási lehetőségekkel, és az ismereteik – a férfiakéhoz hasonlóan – a tablettáig és a sürgősségi fogamzásgátlóig terjednek” – tette hozzá Dr. Szőnyi György.