szerző:
hvg.hu

Az egykori amerikai futballistát és színészt, O.J. Simpsont 1995-ben vádolták meg felesége és szeretőjének megölésével, az éveken át húzódó perben végül felmentették. A közelmúltban a rendőrök egy késre akadtak, ami Simpson lakásának 1998-as bontásánál talált egy építőmunkás, azt pedig egy nyugalmazott rendőrnek adta, aki sokáig emléktárgyként tartotta meg.

O. J. Simpson jelenleg börtönbüntetését tölti Nevadában, miután 2007-ben fegyverrel próbálta visszaszerezni két sportemléktárgy-kereskedőtől régi tulajdonát. Bár perújítást is kért, de azt elutasította a bíróság, leghamarabb 2017-ben szabadulhat az egykori NFL-csillag és filmsztár.

©

Azonban felesége, Nicole Brown Simpson és szeretője, Ronald Goldman meggyilkolásának ügyét akár újra megnyithatják a hatóságok. A párt 1995-ben gyilkolták meg, és sokáig O. J. Simpson volt a vádlottja a bűncselekménynek, ám a hosszú éveken át húzódó per végén egyértelmű bizonyíték hiányában felmentették, csak tanúvallomások és közvetett bizonyítékai voltak a vádhatóságnak.

Azonban a közelmúltban előkerült egy kés, amit állítólag Simpson egykori ingatlanának bontásakor talált meg egy építőmunkás 1998-ban, vagyis ekkor már javában zajlott a per. A munkás a kést egy nyugalmazott rendőrnek adta, aki emléktárgyként őrizte, de a rendőrség szerint nem feltételezhető róla, hogy tudatában volt annak, hogy ez lehet a gyilkos fegyver, amivel megölték a párt. Los Angeles rendőrkapitánya, Andrew Nieman elmondása szerint a nyugdíjas rendőr azt hitte, hogy már lezárták a nyomozást, mikor a kés a birtokába került.

Nieman a kést úgy jellemezte, hogy "nem egy machete", vagyis nem egy nagy, nagyon éles késről van szó. Egyelőre vizsgálat tárgyát képezi a története, valamint az is, hogy találhatnak-e rajta olyan DNS-t, ami az áldozatokhoz vagy a gyilkoshoz köthető.

Az egykori nyomozást vezető Mike Weber szerint egyszerűen egy viccről van szó, a nyomozógárdája nem talált bizonyítékokat. Nieman szerint a kést megszerző rendőr nagyjából akkor vonulhatott nyugdíjba, mikor a kés hozzá kerülhetett, így valószínűtlen, hogy szankciókkal járna, hogy megtartotta a kést. Hozzátette, hogy az is problémát jelent, hogy nem vádolható Simpson olyasmivel, amivel összefüggésben egyszer már felmentették, a perújrafelvételnek pedig szakértők szerint csekély az esélye.

Cikk megosztása
Címkék