szerző:

Budapesten a Nőkért Egyesület szervezett felvonulást a szexista gondolkodás ellen, de az ENSZ, az Európa Parlament és az UNESCO is társadalmi üzenetek közvetítésére használta a nemzetközi nőnapot.

Ma már közzétettük Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár köszöntőjét, bemutattuk a Google interaktív kezdeményezését, és fotógalériát is közöltünk példamutató karrierrel rendelkező magyar nőkről. Most körülnéztünk, milyen üzenetek társulnak még a nemzetközi nőnaphoz.

"A szegénység szexista" címmel nyílt levelet tett közzé hírességek egy csoportja – a levelet olyanok írtak alá, mint Meryl Streep, Condoleezza Rice, Oprah Winfrey, Bono, Muhammad Ali vagy Robert Redford. Az egyszerűen csak a világ vezetőinek címzett írás így kezdődik:

A világon sehol sincs annyi lehetősége a nőknek, mint a férfiaknak. Sehol.

Amíg ez az igazság mindenhol vitákat szül, addig az extrém szegénységben élő lányokról és nőkről – azokról, akiket gyakran a legsúlyosabban érint a nemi egyelőtlenség igazságtalansága – kevés szó esik.

Ennek változnia kell. A nemi egyenlőségért folytatott harc globális.

Nagyjából 62 millió lány nem részesül az oktatáshoz való jogban. Félmilliárd nő nem tud olvasni. 155 országban még mindig életben vannak olyan törvények, amelyek diszkriminatívak a nőkkel szemben.

A szervezet által készíttetett kutatásból kiderül, mely országokban vannak a legnehezebb helyzetben a nők. A lista első 15 helyén csak afrikai és arab országok vannak, az első háromban Niger, Szomália és Mali található.

Az Európa Parlament is kiemelten foglalkozik nemzetközi nőnappal: "Női menekültek és menedékkérők az EU-ban" alcímmel külön oldalon gyűjtötték össze a témában készült cikkeket, fotóriportokat.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága több bejegyzésen keresztül posztolt a Twitteren a nőnappal kapcsolatosan. Megjegyezték, hogy a világ menekültjeinek nagyjából felét teszik ki a nők és a lányok, a szervezet pedig a nemi egyenjogúság nevében azért harcol, hogy egyenlő mértékű segítségben is részesüljenek.

Az UNESCO arról adott jelentést, hogy a fejlődő országokban használt tankönyvekben gyakoriak a szexista sztereotípiák. A nőket sokszor ábrázolják robotoló háziasszonyokként, ami a szervezet szerint burkolt akadálya a nemi egyenjogúságnak.

"Biztosítani, hogy a minden fiú és minden lány iskolába tudjon járni, csak egy része a harcnak" – mondja a Manos Antoninis, az UNESCO globális oktatási felügyelő jelentésében. "Amit tanítanak nekik, az legalább annyira fontos, ha nem még fontosabb. A tankönyvekben látható folyamatos nemi egyenlőtlenség alááshatja a lányok motivációját, önbecsülését és iskolai teljesítményét is."

A főleg afrikai és ázsiai tankönyvek vizsgálása során kiderült, a férifakat leginkább üzletemberként, mérnökként, tudósként vagy politikusként, míg a nőket főzés vagy gyereknevelés közben ábrázolják. A sztereotipikus képek mellett a számszerűségben is egyenlőtlenség van – sokkal több férfi látható az ábrákon, mint nő.

A nők társadalmi helyzetével foglalkozó Gumiszoba egy népszerű feminista videót osztott meg a Facebookon, amelyhez fordítást is közöltek.

Kedd este felvonulást szervezett a Deák Ferenc tértől a Nagyvásárcsarnokig a Nőkért Egyesület és a Rhytms of Resistance doboscsapat, a szexista gondolkodás és a nők elleni erőszak bagatellizálása ellen. Az szervezők azt írják: "Fontos célunk, hogy a Nőnap ne pusztán üres formaság legyen, hanem eredeti céljának megfelelően a nők helyzetére irányítsa a figyelmet hazai és nemzetközi szinten egyaránt". Szintén célként fogalmazzák meg, "hogy Magyarország azonnal ratifikálja és maradéktalanul tartsa be a már aláírt, és az áldozatok védelmére komplex intézkedéseket előíró Isztambuli Egyezményt".

De híres komédiások is nemes célnak szentelték a napot: Richard Herring például gyakorlatilag egész nap azzal foglalkozott, hogy informatív válaszokat adjon azok számára, akik szexista iróniával élve a nemzetközi férfinap hiánya miatt panaszkodtak. Ricky Gervais ezt egyetlen tweettel elintézte: november 19-én tartják.