a képeket, videókat is szeretném

Transzcendentális meditációja oktatásából, biotermékekből és védikus építészeti tanácsadásból gazdagodott meg az indiai Maharishi jógi, aki egykor a Beatles révén vált ismertté.

Szép csendben telepedett meg nemrég az amerikai pénzvilág szívében, a New York-i értéktőzsde tőszomszédságában a Global Financial Capital (GFC) nevű cég, amelyet nem sötét öltönyös, nyakkendős üzletemberek fémjeleznek, hanem egy indiai jógi, a szerteágazó birodalmat irányító Maharishi Mahesh. Az üzletember jógi nem kevesebbet állít, mint hogy az általa népszerűsített transzcendentális meditáció révén megszünteti a szegénységet, és elhozza a világbékét. Pontos életkorát csak találgatják, de valószínűleg a kilencvenes éveiben jár. Mahesh Prasad Varmaként 1940-ben szerzett fizikusi diplomát Indiában, majd az 1950-es évek közepéig egy neves hindu bölcs tanítványa volt. Kétévi meditáció után állt elő saját nézetrendszerével, felvette a Maharishi (Nagy bölcs) nevet, és mind több követője révén terjeszteni kezdte a transzcendentális meditációt, amelynek fejlett szintjén lehetségesnek mondja a lótuszülésben végrehajtott levitációt, azaz lebegést is. A nyugati sajtóban mosolygó gurunak elkeresztelt jógi akkor tett szert világhírre, amikor a Beatles tagjai a hatvanas években felkeresték iskolájában, az indiai Madrászban. A négy gombafejű révén megnyílt előtte az út, hogy ne csak követőket toborozzon, de pénzhez is jusson.

A Maharishi-tanítások köré épített üzleti birodalom értékét legalább 400-500 millió dollárra becsülik, ám egyesek szerint ennek a többszöröse is lehet. A központ és a jógi lakhelye egy szigorúan őrzött egykori franciskánus kolostorban van a hollandiai Vlodorp falu mellett, ahol Maharishi szinte teljes elszigeteltségben él. A tanítások terjesztésére és az ötnapos, 2500 dollárba kerülő meditációs kurzusok hirdetésére szolgál a műholdakról Indiában és 26 környező délkelet-ázsiai és közel-keleti országban 24 órán át, a világ többi részén - Európában például a HotBird 3 segítségével - napi 4 órában sugárzó Maharishi Media Vision tévécsatorna (Maharishi tanait Magyarországon a budapesti központú Nagy Csoport Magyarországért Alapítvány terjeszti).

A Hollandiában és az USA-ban is nonprofit státusú Maharishi-birodalom bevételei a meditációs tanfolyamok mellett könyv-, cd- és dvd-kiadásból, masszázsolajok és organikus termékek értékesítéséből, valamint - egy tisztító és felfrissítő pihenésért több ezer dollárt felszámító - ájurvédikus klinikák üzemeltetéséből származnak. Pénzt fial az is, hogy tanácsokat adnak, miként kell a védikus elvek szerint, azaz a természeti erők, különösen a Nap spirituális hatását felhasználó házakat építeni.

A transzcendentális meditáció terjesztése mellett üzleti célokat szolgál a - világszerte 5 millió követővel büszkélkedő - Maharishi által 1973-ban az USA Iowa államában, Fairfieldben alapított egyetem is, amelynek tandíja a jobb amerikai felsőoktatási intézményekével vetekszik. A jógi világmegváltó terveihez 3 ezer meditációs központot ("békepalotát") szeretne létesíteni, a legszegényebb országok gondjainak megoldására pedig hatalmas földterületeket vásárolna biogazdálkodáshoz. Ezért tavaly egész oldalas újsághirdetésekben toborzott befektetőket a becslései szerint 10 ezermilliárd dollárt igénylő elképzelések finanszírozásához. A világbékekötvény névre keresztelt papírt 50 ezer eurós névértéktől ajánlották - a holland értékpapír-felügyelet hatásköre csak az ennél alacsonyabb címletekre terjed ki -, és évi 10-15 százalékos hozamot ígértek, ám a hírek szerint nemigen akadt vásárló. Ahogy nem járt túl nagy sikerrel a transzcendentális meditáció odaadó híve, a bizarr filmjeiről ismert amerikai David Lynch rendező sem, akinek két éve létrehozott alapítványába alig csordogál a pénz, noha 7 milliárd dollárt szeretne összegyűjteni a békepalotákra.

A fairfieldi egyetem körül Maharishi Vedic City néven egy kistelepülés is kinőtt, amely a dollár mellett saját pénzt is használ. A jógi által világvalutának szánt, raam névre keresztelt bankókat a holland államnak 1814 óta dolgozó Koninklijke Joh. Enschedé pénzjegynyomda készíti. Egy raam 10 dollárt ér (Vlodorpban és környékén is forog, ott 10 eurót ér), a környékbeli kereskedők elfogadják, és az amerikai hatóságok szerint törvényesen használható.


Lebegő pénzek




  Másolat Önnek


© HVG Kiadó Zrt. Minden jog fenntartva.