a képeket, videókat is szeretném

Túlzottan rímel a Milka márkanévre egy pécsi vállalkozó saját nevét viselő termékcsalád, az Ilka. A betűnyi eltérés ügye már a Fővárosi Bíróságon tart.

Háromból három Ilka-termék ellen szólalt fel a Magyar Szabadalmi Hivatalnál (MSZH) a Milka márkát is birtokló Kraft Foods Hungária Kft. Döntés ez idáig két ügyben született, legutóbb éppen ezen a héten adott igazat a vállalatóriásnak az MSZH. A szálak 2006 tavaszára nyúlnak vissza, amikor is mindennemű édesipari termék forgalmazásának beszüntetésére szólította fel a Kraft azt a pécsi családi vállalkozást, amely Ilka Rudolf néven kék alapon lila ábrás csomagolásban kezdett Túró Rudit forgalmazni. A 2006-ban több mint 34 milliárd dollár nettó árbevételt produkáló, termékeivel a világ 150 országában jelen lévő multinacionális vállalat az új túródesszert és a Milka csokoládék csomagolásának kísérteties hasonlóságát, illetve a termék elnevezését kifogásolta.

© Müller Judit
Történt ugyanis, hogy a takarmánytartósítással foglalkozó pécsi Ilka család a tulajdonában lévő, átlagosan évi több mint 200 millió forintos forgalmat lebonyolító EN-TÉR Kft. termékpalettájának a bővítésére szánta rá magát. Kézenfekvő ötlet volt, hogy logisztikai kapacitásaik - a teherautók és a hűtött raktárak - a mezőgazdasági holtszezonban se legyenek kihasználatlanok, illetve hogy munkát adjanak sofőreiknek. Először egy Magyarországon igazán népszerű termékre, a Túró Rudira esett a választásunk - idézi fel az ügy kezdeteit Ilka Gábor, akinek testvére, Ilka Tamás a megálmodott családi márkás termékek forgalmazására létrehozta az Ilka és Társa Bt.-t. Ám miután a Rudi szó már védjegyoltalom alatt állt, a túródesszertet Ilka Rudolfnak keresztelték el, nem titkolván, hogy a Milkára rímelő családnevüktől is várnak üzleti előnyöket. A bt védjegybejegyzési kérelemmel fordult a szabadalmi hivatalhoz, amely 2006 szeptemberében tette közzé a színes, ábrás védjegyet. A közzétételt követően három hónapig lehet a védjegy lajstromba vétele ellen felszólalni, amit a Kraft Foods Schweiz Holding AG azonnal meg is tett. Az MSZH pedig - mérlegelve a vállalatóriás kifogásait - elutasította az Ilka Rudolf hűtött túródesszert védjegyoltalma iránti kérelmet (magát a terméket, a túródesszertet nem lehet - és nem is érdemes - levédetni, mert akár egyszázaléknyi változtatás az összetevőkben rögvest új terméket eredményez, noha az ízlelésben ez a differencia nem érzékelhető).

"Konceptuális vonatkozásban a bejelentett megjelölés és az ellentartott védjegyek között fennáll az összetéveszthetőségig való hasonlóság veszélye" - olvasható az MSZH idén augusztusban meghozott határozatának indoklásában. A döntést a fogyasztók lehetséges gondolati képzettársítására alapoztuk - mondta a HVG-nek Gonda Imre, az MSZH nemzeti védjegyosztályának főosztályvezető-helyettese. Mivel a határozattal az Ilka család nem értett egyet, az MSZH az ügyet a Fővárosi Bíróságnak továbbította. "Hajlandóak vagyunk alávetni magunkat a bírósági procedúrának, hogy az Ilka Rudolfnak védjegyoltalmat szerezzünk" - mondta a HVG-nek Ilka Gábor.

"Az édesség csomagolását tervezve olyan színt kerestünk, amelyik nem hasonlít egyik ismert Túró Rudi-típusra sem, ugyanakkor a mi desszertünket jól megkülönbözteti más gyártóéitól, így lyukadtunk ki a kéknél" - részletezte termékbevezetési dilemmáit Ilka. Ez a kék azonban lilába játszik, és a lila háttér előtt elhelyezett lila-fehér állatfigura, történetesen egy tengerimalac, némiképp emlékeztet a Milka csokoládék csomagolópapírjára és a Milka-tehénre. Mindazonáltal Ilka hangsúlyozza, hogy az Ilka Rudolf megjelenítésében minden paramétert a Milkáétól eltérőnek terveztek meg. Az MSZH-nál és a bíróságon is azzal igyekeznek igazukat bizonyítani, hogy a Milka-papírok lilák, az Ilka csomagolóanyaga viszont kék színű, és szabad szemmel is jól megkülönböztethető módon minden színkomponensből eltérő mennyiséget tartalmaz, illetve a kék alapszínre nyomtatott kép hátteréül szolgáló lila szín sem azonos azzal, amely Milka-lilaként vált ismertté.

Kifogásolta a Kraft az MSZH-hoz benyújtott felszólalásában az Ilka szót is, mondván, a fogyasztó könnyen hiheti azt, hogy csak "lemaradt" az M betű, továbbá azt is, hogy az Ilka folyóírással szerepel a papíron, szintúgy, mint a Milka. Az ötletgazdák a tulajdonnevük terméknévként használatával szembeni aggályokat alaptalannak érzik, a folyóírásról pedig elmondták, annak betűtípusa egy egyszerű szövegszerkesztő program készletében is megtalálható, míg a Milkáé saját, nem publikus stílusú. Nem beszélve arról - tette hozzá Ilka Gábor -, hogy a terméknév második szavát nyomtatott nagybetűkkel írták. A Kraftot zavarja az Ilka Rudolf emelkedő írásképe és a lila-fehér állat is, amire Ilkáék haloványabb érvvel bár, de úgy reagálnak, hogy az ő terméknevük más szögben dől a csomagoláson, mint a Milkáé. Vitathatatlan azonban, hogy a Milka-tehén és az Ilka-tengerimalac rokonsága rendkívül távoli lehet csupán, ráadásul a lila foltos tengerimalachoz hasonló élőlény ténylegesen létezik, szemben a Milka-állattal.

Második oldal »


Édes harc: Kraft Foods kontra Ilka Bt.




  Másolat Önnek


© HVG Kiadó Zrt. Minden jog fenntartva.