A Magyarországon mind sűrűbb tömegekben inaktívvá váló nemzedékek mögött csak fogyatkozó számú járulékfizetői kontingens látható. Így pedig a rendszer összeomlását (s vele a társadalmi detonációt) csak a közteherprés szorításával lehet elodázni. S ahogy telik az idő, egyre többen lesznek, akik a rendszerváltás, vagyis a teljes foglalkoztatottság megszűnése óta eltelt években jobbára csak feketén dolgoztak. Márpedig nekik hivatalosan egy rézgarasra se volna jussuk.
© ps.lecoin.hu |
Nem érdemes a szavakkal bűvészkedni. A Ratkó-korszak demográfiai boomjának (és az utána következő demográfiai hullámvölgynek) levét isszuk az elkövetkező negyedszázadban. Felosztó-kirovó rendszerünkben több százezres populáció vonul úgy nyugállományba, hogy nincs a kezében munkajogi és pénzügyi bázisfedezet, amire hivatkozva időskori ellátáshoz juthatna. Vagyis „hivatalosan” nem dolgozott annyit, hogy bármiféle pénzt kaphasson. De az, hogy önmaguk erejéből rengetegen nem tudtak (vagy akartak) járulékképző munkaviszonyt létesíteni, aligha jelenti, hogy ők nem kerülnek semmibe a büdzsének. Nyilvánvaló, hogy oroszlánrészük valamiféle – rászorultságelven kiosztott – szociális nyugdíjon fog tengődni.
