Két hazai kortárs művészeti munka is borzolta minap a kedélyeket. Már, ha egyáltalán vannak kedélyek, amelyek borzolhatók. Sugár János graffitit fújt a VAM Design Center és a Kogart elé, amiért rabosítás lett az osztályrésze. Mécs Miklós a Junior Prima-díjának euróbankóiból készített pörgetős animációt. A lapokon Akhilleusz üldözi a teknőst, és mégsem éri utol. Miről szólnak ezek a munkák? S valóban botrányosak-e?

Sugár János sablonnal fújt szövege feltűnt a Műcsarnok Na, mi van? című kiállításán, amely a hazai kortárs művészek hogylétét firtatta, azaz inkább azt, hogy mi foglalkoztatja őket. Sugár kihúzta a gyufát. Roncsolt angol mondatát, amely szó szerinti fordításban azt jelenthetné: "Mosd a piszkos pénzed az én művészetemmel", odafújta két igencsak nagy pénzzel, nagy médiatámogatással működő budapesti művészeti magánintézmény elé, illetve az egyik falára. Kétfenekű a mondat, hisz a pénzmosás az angolban money laundering. Így afféle "bevándorló" angol, vagy inkább gyarmati angol ez. Mindenesetre a nemrégiben nagyobb állami tőkeinjekciót is kapott Kogart előtti járdán ékeskedett a felirat és a Király utcai  VAM Design Center falán. Ez utóbbi intézmény azzal robbant a köztudatba (vagy talán inkább a mecenatúra és a műkereskedelem fogalmait olykor összekeverő tömegmédiába), hogy előállt egy programmal: a hatékony menedzsment módszereivel képesek lerövedíteni az általuk saccolt 20 évet, amely alapesetben ahhoz kell, hogy „befusson” egy képzőművész.

Budapest © SJ

Sugár művében nem csak a mondatot, hanem a célt is félreértették. „Ez nem street art, hanem public art. Ez a műfaj azt is célozza, hogy a mű keltette hullámokat, eseményeket, vitát, jobb esetben diskurzust is a mű részévé tegye ” – világítja meg célját a művész a hvg.hu-nak.

Nos, ez esetben a mű teljességgel beletalált. A Kogart ugyan szó nélkül hagyta a dolgot, a VAM Design azonban feljelentést tett, Sugárt rabosította a rendőrség. Egy, a VAM által felkért szakértő cég, a Pretorium pedig sietett is kárbecslést végezni: 1 463 000 forintnyi szerintük az a kár, amelyet a fekete festékkel a falra fújt felirat jelent, és amelyet a renitens művésznek meg kellene térítenie.

Tér és felirat

Sugár János képzőművésznek nem ez az első köztéri projektje. A budapesti V. kerületi, Városház utcai talált graffiti ügye megjárta a városvezetés fórumait is. Sugár a Graffiti-mentés című munkájában arra tett javaslatot, hogy a Sztriptíz feliratot (történetesen egy zenekar neve volt) bronzba öntve őrizzék meg. "Remélem, ezzel az egyszeri aktussal sikerül a falfeliratokra terelni a figyelmet, emléket állítva egy néhai futó gondolatnak, egy ismeretlennek, aki öntudatlanul a művészet eszközeit alkalmazta a korlátai közül való kitörésre. Ez az eljárás egyszersmind demonstrálja a művészet jócselekedet jellegét is: egy elcsúfított falból műtárgyat varázsol." Egy másik munkája során a közlekedési táblák szintjén, azok formai szabályait követő táblákat helyezett el több helyen. A táblákon az "elnézést" szó volt olvasható. Bővebben az Elnézést-táblákról itt.

Üzlet és képzőművészet viszonya önmagában nem gyanús. Pláne nem új jelenség, legfeljebb nálunk. De egy ideje már Magyarországon is van művészeti piac, s ha gyermekbetegségekkel is, de működik. Sugárnak nem is ezzel van baja. Szerinte a VAM nem az, aminek mutatja magát. Hanem? A hvg.hu kérdésére így válaszolt: „Úgy érzem, nem szeretik ott a művészetet. Valamiért kell nekik, vagy fontosnak tartják, de nem szeretik, nem használják arra, amire való volna. A nagy mecénások vagy gyűjtők közeli, ha úgy tetszik, baráti viszonyba kerülnek a kultúrával. Ez az igazi hasznuk. A VAM Design nézetem szerint nem az, amit állít magáról. Kvázi leleplezték magukat azzal, hogy egy kortárs művészeti gesztust egyszerűen nem ismertek fel. Ehelyett rendőri eszközökhöz nyúlnak. Az első pillanattól nem titkoltam, hogy én csináltam, világos volt az is, hogy jogi következményei lehetnek. De ahogy felléptek, amennyi kártérítésre igényt jelentettek be, azzal úgy tűnt, mintha a gesztus irreális dühöt váltott volna ki belőlük.”

Berlin © SJ

A hazai kulturális színtér éppenséggel tele van „szerepzavaros” történetekkel. A szakma véleménye ellenére történő, politikai ízű színigazgatói kinevezésekkel, magáncélokra átcsatornázott közpénzekkel a kulturális területen. Ez utóbbiról is egyre több szó esik, leginkább a tavalyi Kogart-OKM-ügy óta. (A versenyszféra rástartol a kultúra pénzeire; hvg.hu, 2007. június 5.; A kultúra támogatása, vagy közpénzek hűtlen kezelése?; hvg.hu, 2008. március 21.) Mint ismeretes, a Kogart által megálmodott kortárs művészeti gyűjtemény létrehozásához Hiller István közpénzt ajánlott fel. A konstrukció úgy nézne ki, hogy ha a magánszférából összejön százmillió a gyűjtéshez, ahhoz az állam is hozzátenne ötvenmilliót.

Sugár nem rejti véka alá, mit gondol a fenti tendenciákról. „A korszellem, de inkább a negyven-hatvan évnyi cenzúra miatt, a ma hatalmi pozícióban levők – akár politikai, akár anyagi természetű ez a hatalom – nincsenek tisztában a kultúra szerepével. Úgy gondolják, a pozíciójuknál fogva érvényesen bele tudnak szólni. A beleszólás nem ismeretlen fogalom, de ennek a másik fél, jelen esetben a kultúra tiszteletén kellene alapulnia. Nem veszik figyelembe a szaktudást, a véleményt, úgy vélik, hatalmi pozícióból bármit meg lehet tenni. Alapvető tudások hiányoznak, mint például, hogy miben különbözik a magángyűjtemény és a  közgyűjtemény. Mit gyűjt az egyik és mit a másik, s milyen forrásokból működhetnek.”

Miskolc © SJ

S hogy mit gondol Sugár János a mű médiumáról, azaz az utcáról, street artról, a tegekről, a minden falon megjelenő firkákról? „Az a motiváció, amire a street art épül, nagyon mélyen bennünk van: azt szeretnénk, ha a halálunk után is fennmaradna a nevünk. Amit most látunk, az már az elmérgesedett helyzet következménye. Rendészeti kérdésként kezelték, de nem figyeltek soha arra, kik és mit is csinálnak. Fiatalokról van szó, akiknek nem az a céljuk, hogy a meglevő tökéletes rendből rendetlenséget csináljanak. Pontosan azokat az eszközöket használják, amelyeket a felnőttek társadalma sugall. Ki vannak szorítva a kommunikációból, de egy város nem lehet díszlet, sokkal inkább kommunikációs felület, ahol olyan vélemények is megjelennek, amelyeket egyébként tiltanak. Engem is felháborít egy megrongált buszmegálló, tönkretett kapu; de ez a városban elszabaduló agresszió, a felheccelt társadalom tevékenységének következménye. Az pedig, hogy a város belterületén ennyi teg és graffiti van, urbanisztikai jelenség. Politikusok és üzletemberek úgy döntöttek, hogy plázák épüljenek belső területeken. Ezek megjelenésével azonban kiszorulnak a kis boltok, az igényes kiskereskedelmi üzletek a belvárosból, bizonyos utcák szellemövezetekké válnak. A plázákban olyan gondolkodás ölt testet, amely a várost díszletként értelmezi”.