A húsvéti tojás piros, a munkásmozgalmi zászló vörös – még véletlenül sem fordítva. A világon nemigen akad olyan nyelv, amely ezt a színt két különböző szóval jelölné. Nem kizárt, hogy e hungarikum magyarázata egy különös, a 21. század elején felfedezett és máig nem teljesen tisztázott jelenség: az úgynevezett négyszínlátás.
Nem arról van szó, hogy a magyarok más színekben látnák a világot, mint az egyéb nemzetekhez tartozók, hanem hogy a Kárpát-medencében a máshol szokásosnál nagyobb arányban fordulhatnak elő négyszínlátók. Vagyis olyanok, akiknek a retináján a normális három helyett egy negyedik színérzékelő receptor csap is található, amelyet az eddigi vizsgálatok szerint a piros és a zöld közé eső fény hoz ingerületbe. Mivel azonban az esetek jelentős részében a megkettőzött receptor egy másikkal (a pirossal vagy a zölddel) azonos hullámhosszon jelez, ilyenkor nincs is eltérés a normál látástól. Más esetben azonban előfordul, hogy az illető két különbözőfajta piros vagy kétféle zöld színt érzékel, és ezekből lényegesen többféle árnyalatot képes azonosítani, mint egy átlagember.
A négyszínlátók szinte kivétel nélkül nők. Az említett csapok kialakulásáért ugyanis az X-kromoszómán lévő gének felelősek, márpedig X-kromoszómából a női sejtmagban kettő is van. A szóban forgó sajátosság ellentéteként is felfogható színtévesztés ugyanezért inkább az XY kromoszómájú férfiakra jellemző: ez utóbbi előfordulási aránya körükben nagyjából 8 százalékos.
Az emlős állatok jelentős hányada – például a ragadozók – is színtévesztők, nemigen képesek megkülönböztetni egymástól a piros és a zöld színt. Ilyenek a dél-amerikai majmok is, míg afrikai rokonaiknak, köztük az emberszabásúaknak három receptoruk van, azaz ők trikromátok. Utóbbiaknak, de ugyanígy az ember ősének is komoly evolúciós előnyük származott abból, hogy a fák, bokrok levelei közt megbúvó különféle színű gyümölcsöket messziről meglátták.
Az átlagemberek rövid, közepes és hosszú (nagyjából 445, 535 és 560 nanométeres frekvenciájú) elektromágneses hullámokra „kiélezett” receptorokkal rendelkeznek, amelyek (sorrendben) a kék, a zöld, illetve a piros színt érzékelik. E háromból bármely – a többség által detektálható – színárnyalat kikeverhető. Mivel a sárga például a zöld és a piros közötti hullámhossznak felel meg, a szem retináján ilyenkor mind a két említett színnek megfelelő detektor ingerületbe jön. A televízió vagy egyéb elektronikus készülékek kijelzője is általában – a piros, zöld és kék angol megfelelői alapján RGB-ként rövidített – három alapszíntől válik színessé.
Egy átlagférj – meglehet – rálegyint, ha felesége az újonnan vásárolt tévékészülék képminőségére panaszkodik. Ha pedig valaki azt állítja, az elé tett piros és sárga festékből nemigen tudna egy megadott narancssárgát kikeverni, akár színtévesztőnek is tűnhet. Pedig elképzelhető, hogy az illető éppenséggel a normálisnál sokkal több árnyalatot lát, ezért tűnik számára színhiányosnak a vadonatúj tévé tűéles képe: ugyanolyan természetellenesnek érzi, mint egy átlagnéző a három helyett csupán két alapszínből kikevert látványt. Ő az, aki úgy érzi, az adott narancssárgához „egy másikfajta pirosra” lenne szükség.
Miközben egyes tanulmányok szerint a nők 2-3 százaléka rendelkezik e különös tulajdonsággal, csak az ezredfordulón találták meg az első négyszínlátót, és azóta is csak néhány tucat személyről bizonyították, hogy tetrakromát. Közülük hárman magyarok, akiket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két tanára, Jakab Zoltán és Wenczel Klára azonosított – mint a HVG-nek elmondták – egy általuk kidolgozott, színskála-érzékelést vizsgáló módszerrel. A témával egyelőre a világon nem sokan foglalkoznak. Közülük a legismertebb, az angliai Cambridge Egyetem kísérleti pszichológia tanszékén dolgozó látóidegtudós, John D. Mollon professzor genetikai mintákkal is igyekszik igazolni, hogy a színképelemző vizsgálatok során azonosított négyszínlátók örökítőanyaga valóban duplán tartalmazza a zöld vagy a piros receptort kódoló gént.
A Műegyetem kutatói által azonosított hölgyek egyikére egyébként a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének főmunkatársa, Lukács Béla bukkant rá: egy angliai publikáció nyomán ő kezdett nála tetrakromatizmusra gyanakodni. Mint azt a napokban az Év ismeretterjesztő tudósa címmel kitüntetett Lukács a HVG-nek elmondta, a hölgy a kerítések zöldjét nem egyszerűen más árnyalatúnak, hanem messziről is egy, az abba olvadó növények zöldjétől eltérő színnek látta. Ezért rendkívül komikusnak tartotta az egyik biobolt reklámposzterét, amelyen a gyógynövények „kerítészöldben” pompáztak. De jót derült két – a normál látók szerint lényegében egyforma – magyar zászlón is, mert, mint mondta, az egyiken „növényi”, a másikon „kerítészöldet” látott. A dolog politikai következménye lehet – veti fel erről készült, az interneten angolul olvasható, főképp a jelenség fizikai vonatkozásait ismertető tanulmányában Lukács Béla –, hogy a jövőben talán pontosítani kellene a nemzeti lobogó színeinek az alkotmányban szereplő meghatározását.
SCHWEITZER ANDRÁS