HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Manapság gyakori szituáció, amikor a szülők szakítása után az egyik – vagy akár mindkét – fél szeretné gyerekeit megismertetni új kapcsolatával, mi több, akár közös életet is kialakítani velük. De hogyan lehet ezt jól elkezdeni? Hogy a gyerekek a lehető legkevésbé sérüljenek? Deliága Éva gyermekpszichológus cikke.

József és Annamária házassága 15 év együttélés után zátonyra futott. Ebből 2 év: jó, 6 év: küzdelmes, 1 év: eltávolodó, 1 év: próbáljuk meg újra, 2 év: maradjunk együtt a gyerekek miatt, 1 év: teljes elhidegülés és 2 év: lakótársira degradálódott viszony.

Gyermekeik, a 14 éves Petra és a 12 éves Marci mindebből nem sokat vettek észre. Nem voltak hangos veszekedések, a hétvégén mindig együtt csinált a család programokat, József és Annamária mindketten jó érzelmi viszonyra törekedtek gyerekeikkel. Marci megfogalmazásában: „Egész jó fejek az őseim.” Petra szerint is, aki már abba is belelátott, hogy egyes osztálytársainak a szülei hogyan marják egymást, és arról is tudott, hogy néhányan már el is váltak. Mindig azt gondolta, ez vele biztosan nem történhet meg, és sajnálta azokat, akiknek szétmentek a szülei.

Aztán Annamária egy megtalált sms-ből rájött, hogy férje gyengéd érzelmi szálakat táplál kolléganője iránt. Ordibálás, sírás, bűntudatkeltés és bűntudat, kiborulás következett. Annamária elhatározta, hogy beadja a válókeresetet, és mélyen megbántva érezte magát mind emberileg, mind női mivoltában. Állandóan kínozta a gondolat, hogy férje biztosan fiatalabbat, csinosabbat, szebbet talált, és fájdalmában mérhetetlen dühöt érzett férje és annak új kapcsolata iránt. Bár tudta, hogy a gyerekeket meg kell óvnia a felnőttek közötti feszültségtől, úgy érezte, hogy ő a sértett fél, és haragját nem tudta véka alá rejteni. Megszaporodtak a hangos viták, és „Az a ribanc…” kezdetű mondatok, tarkítva azzal, hogy „Akkor költözz el ahhoz a cafkához”. József végül valóban elköltözött, az ügyvédek vették át a terepet, és hosszú hónapok huzavonája után sikerült a vagyont és a gyermekek láthatását illető kérdésekben dűlőre jutni.

Azt gondolta, ez vele nem történhet meg
©

A többit már József elmeséléséből tudom, aki a pszichológiai rendelésre az ügyben jött tanácsot kérni, hogyan mutassa be új kapcsolatát a gyermekeinek. Három hónapig egy barátja lakásában húzta meg magát, majd anyagilag és érzelmileg is kissé rendeződve közös albérletet talált kolléganőjével, akivel komolyra fordult a kapcsolata. Együtt tervezik a jövőt. József az egyik héten szerdán viheti el magával a gyerekeket, míg a másik héten péntektől vasárnapig vannak nála. Naponta beszél velük telefonon, és a láthatáson kívüli napokon is előfordul, hogy edzésre viszi őket, vagy ő megy értük. Annamáriával távolságtartó maradt a viszonyuk, a gyerekek ügyében szoktak csak beszélni, azt is inkább emailen.

Lojalitáskonfliktusok: mit tehet a szülő?

Józsefnek elmondtam, hogy a gyerekeket valószínűleg nagyon megviselte  a válás, és mivel még csak kevés idő telt el, bőven benne vannak a feldolgozási folyamatban. A gyerekek dolgát megnehezíti, ha az egyik szülő van kikiáltva bűnösnek, hibásnak. Ők nem látnak bele, mekkora munka egy párkapcsolatot működtetni, és abban mindkét félnek felelőssége van. Számukra elfogadhatóak az olyan leegyszerűsített magyarázatok, mint például: „Apátok elhagyott minket egy fiatalabb nőért.” Ez a fajta kommunikáció lojalitáskonfliktust szül a gyerekekben, hiszen ők apát is, anyát is egyformán szeretik. Ugyanúgy kell majd apával találkozniuk a válást követően is, és nehéz lesz számukra a hozzá való kapcsolódás, ha őt kell hibáztatniuk. Szintén nehéz helyzetbe kerül egy gyerek, ha az apja iránti szeretetéről nem beszélhet az anyjával, mert úgy érzi, azzal őt bántaná meg.

A gyerekek úgy működnek, hogy mindig annak a szülőnek a lelkiállapotával tudnak azonosulni, akivel éppen vannak. Ha ez túlnyomórészt az egyik szülő, akkor mintha agymosáson menne át a gyerek: mivel saját véleménye még nincs, készen átveszi a felnőtt véleményét és érzésvilágát, szó szerint visszaadva a felnőttes, a sztorit egyoldalúan értelmező mondatokat. Még komplexebb a helyzet, amikor a  gyermek mindkét szülővel sok időt tölt, hiszen olyankor ő maga is ingadozik, attól függően, hogy melyik szülő érzelmi állapotával azonosul éppen. Ha nagy a kontraszt, ha gyökeresen ellentmondanak ezek a hangulatok és vélemények, az rendkívül összezavaróan hat a gyerekre.

Annak a lelkiállapotával azonosulnak, akivel éppen vannak
©

József esetében még arról is kell beszélnünk, hogy a gyerekei éppen kamaszodnak, vagy a kamaszkor küszöbén állnak, amely időszak amúgy is megterhelő, és sok testi és lelki változással jár. A nagylány, Petra dolgát nehezíti, hogy szülei válása elvonja a figyelmét saját kibontakozó személyiségétől, és ahelyett, hogy a tanulással, divattal, hobbijával, a fiúkkal foglalkozna, könnyen belevonódhat a felnőttek indulatokkal átszőtt világába. Ezért is tartottam fontosnak Józsefnek elmondani, hogy a gyerekeket nem szabad sem üzengetésre használni, sem a másik félről negatív információkkal terhelni.

Barátféleség a gyerekek életében

Ennél a pontnál tudunk visszakapcsolódni József kérdéséhez: vajon hogyan fogják a gyerekek új szerelmét fogadni? Sok múlik a szülők lelkiállapotán, kommunikációján. A gyerekek ugyanis amellett, hogy kiskamaszként kritikusak tudnak lenni, általában kedvesek azzal, aki kedves velük. Ha nincsenek összekeveredve a szerepek, ha apa új szerelme nem akar az ő anyukájuk vagy mostohájuk lenni, akkor könnyen el tudják fogadni a hozzájuk kapcsolódni kívánó, jó fej felnőttet, aki barátféleség szerepet tölthet be majd az életükben. Mivel a gyerekek így is sok változást éltek meg, csak olyan valakit érdemes nekik bemutatni, akivel elérte a kapcsolat ezt a komolysági szintet.

Fontosnak tartottam Józsefben tudatosítani, hogy a gyerekekben mindig ott marad a vágy, hogy a szüleiket összehozzák. Ez a vágy még az olyan gyerekekben is erős, akik nem is emlékeznek arra az időre, amikor a szüleik még együtt éltek. Ennek a veszteségnek a fájdalmát, ennek a vágynak a jelenlétét el kell fogadni elvált szülőként, és emellett létrejöhetnek új kötődések az újonnan érkező, jövőbeli családtagokkal.

Kedvesek azzal, aki kedves velük
©

Összefoglalásképpen elmondtam Józsefnek, hogy a gyerekek az új szerelemhez való kapcsolódása egyrészt múlik csak a hölgy kedvességén, jó természetén és azon, amennyire nyitottan áll a két gyerekhez. A másik, fajsúlyosabb rész azon múlik, Annamária mennyire haragszik még Józsefre, és mit gondol az új barátnőről. Gondoljunk bele a gyerekek helyzetébe. Megismerik József új élettársát, együtt vesznek részt programokon, kialakul egy szimpátia, ami idővel elmélyül. Ha mindebből semmi sem megosztható az anyai otthonban, ha Annamária neheztel Petrára és Marcira, akkor a gyerekek őrlődni fognak ebben a viszályban, és megint olyan teher kerül a vállukra, amit nem az ő dolguk lenne cipelni.

Tudom, és ezzel József is egyetértett, hogy ez a legnehezebb: rendezni a szülőpár között feszülő tisztázatlan indulatokat. Ám mégis fontos megtenni a gyerekek érdekében, mert részben ez a kulcsa és záloga annak, hogy a kialakuló mozaikcsaládban a gyerekek is megtalálják a helyüket, és jól tudják érezni magukat. József esete csak egy eset a sok közül, ahol a kamaszok végignézik, és átélik a családjuk széthullását, és lassú, fokozatos újrarendeződését. Az alapelvek azonban minden váláskor hasonlóak: a gyerekek érdekét mindenkor szem előtt kell tartani.

Deliága Éva gyermekpszichológus honlapját itt, Facebook oldalát pedig itt találja.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely az egymásra hatással, befolyásolással, manipulálással foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Hogyan küzdjünk meg az élet nehézségeivel? című könyvet. Aktuális lapszámunkat itt meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!