HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

A kevély anyós, a fösvény após, az irigy meny és a rest fiú – ismerős szerepek, sztereotípiák a mesékben. Meglepő módon e szereplők nem a rokonainkat idézik, hanem saját lelkünk valamelyik részét testesíthetik meg. Kádár Annamária mesepszichológus írása.

A világhírű amerikai mitológus, Joseph Campbell 1949-ben publikálta Az ezerarcú hős című könyvét. Nagyszabású munkájában a világ különböző kultúráiból több száz származó mítosz összehasonlítása után arra mutatott rá, hogy mind egyazon sémára épül. A hős ugyanazt az utat járja be, ami valójában nem más, mint a lélek mélyén tett identitáskereső utazás.

Úgynevezett monomítosz létezését mutatta ki – minden kultúra hősi mítoszainak alapmintázatát, esszenciáját, amelyet röviden így fogalmazott meg: „A hős kalandra indul a hétköznapok világából a természetfeletti csodák birodalmába, ahol mesés erőkkel találkozik, és döntő győzelmet arat, majd olyan hatalommal tér haza ebből a misztikus kalandból, melynek áldásait embertársai javára fordítja.”

A mese ezek szerint a kollektív tudattalan tájain játszódik, és benne egyetemes archetípusok öltenek alakot. A svájci Carl Gustav Jung, a XX. századi pszichológia egyik legmeghatározóbb alakja archetípusoknak vagy ősi képzeteknek hívta az emberi tudat közös tartományát, az ősidők óta meglévő általános képeket, amelyeknek kifejeződései a mítoszok és a mesék. Ezeknek az ősképeknek a használatával tudunk megküzdeni a nehézségekkel, és a kritikus élethelyzetekben ezek segítenek, hogy megtaláljuk a megoldást. Az emberi pszichének ez a sajátossága magyarázza, hogy a nyelvi és kulturális különbségek ellenére teljesen azonos motívumok szerepelnek egymástól távol élő népek folklórjában.

A hős küzdelmeiben önmagunkra ismerhetünk, a történet révén megelevenednek a félelmeink, a vágyaink, a mitikus tartalmak segítséget nyújtanak az élet krízishelyzetei közepette. A népmesékből jól ismert „hol volt, hol nem volt” világa tehát a lelkünk mélyén él, a hős az azonosulás révén mi magunk vagyunk, vándorlása pedig a fejlődés útja, amely spirituális erőforrásokat nyit meg számunkra.

A hol volt, hol nem volt világa a lelkünk mélyén él
©

A mese összes szereplője saját pszichénk valamelyik részét testesíti meg. A mesében minden és mindenki mi vagyunk. A mesehős elindulása jelenti a kimozdulást saját komfortzónánkból, az útravaló az erőforrásainkat. A sárkányok nagyon gyakran belső sárkányok – saját félelmeink, szorongásaink, kishitűségünk –, amelyeket meg kell szelídítenünk, a segítőtársak szimbolizálják a társas kapcsolati hálónkat, a királylány a saját jobbik énünk megtalálását, az elérendő cél pedig az önmegvalósításunkat.

Örök fejlődés

Jung az elsők között ismerte fel, hogy a lélektani fejlődés és a személyiség kibontakozása egész életen át tartó folyamat. Ezt a folyamatot individuációnak nevezi, ami nem más, mint a személyiséggé válás, életünk kiteljesedése, élettervünk kibontakozása, életünk értelmének megélése. Ez spontán, a belső érés és kibontakozás folyamata, amely mindnyájunkban ott szunnyad lehetőségként, de nem mindig tudatosítjuk magunkban. Lelkünk elveszíti az egyensúlyát, ha megreked, stagnál, ezért fejlődésre van „kényszerítve”, ami akkor valósul meg, ha konfrontálódunk a nehézségekkel.

Az individuáció nem olyan dolog, amit egyszer megszerzünk és birtoklunk, hanem állandó keresésről, utazásról van szó. Erről szól a mese is, amely segít átvezetni az emberélet fordulópontjain, a születéstől a halálig, a gyermekkori serdülőkori nehézségeken, a férfi és női szerepek megélésében.

A mesékben szimbolikus formában jelenik meg a hőssé válás, az individuáció folyamata, ami krízisen és beavatáson keresztül történik. A hőssé válás első állomása a beavatás, ezt Jung az úgynevezett árnyékkal szembeni első megküzdésként értelmezi. Mivel nagyon nehéz azoknak a negatív vonásoknak a megtapasztalása, amelyek szemben állnak tudatosan választott értékeinkkel, ezek kiszorulnak a tudatból, így keletkezik – a Jung által is képviselt mélylélektani iskola szerint – az árnyék. Az árnyék személyiségünk alsóbbrendű része. Ebben az értelmezésben a mesében a kevély anyós, a fösvény após, az irigy meny és a rest fiú is mind-mind mi vagyunk.

 

A sárkányok gyakran belső sárkányok
©

A mesei beavatás állomásai a szeparáció, a leválasztás az anyáról és a közösségről; a testi csonkítás, sebesülés, áldozat, ami szimbolikus halálként értelmezhető; valamint a szertartásos visszakerülés és magasabb rangú tagként, felnőttként beépülés a közösségbe.

A „mi” születése

A családi élet fejlődése során a családtagok új feladatokkal, problémákkal szembesülnek, alkalmazkodnak a különböző külső és belső kihívásokhoz. Az egyes életciklusok közötti átmenet alkalmazkodást, rugalmasságot igényel a család részéről, ha ez hiányzik, akkor alakulnak ki a krízisek. Jay Haley amerikai családterapeuta 1973-ban vezette be a családi életciklus fogalmát, amely szemléletessé teszi a család alakulásának szakaszait:

az udvarlás periódusa,

a házasság korai szakasza,

az első gyermek születése, és a vele törődés időszaka,

a házasság középső szakasza – a gyermekek iskoláskora,

a gyermekek „kirepülése a fészekből”,

nyugdíjaskor és öregkor,

a halál és a veszteségek korszaka.

A családalapítás nagy kihívás elé állítja a partnereket, ki kell alakítaniuk közös életük belső és külső szabályait. Mindketten eltérő elképzelésekkel, illúziókkal, szokásokkal érkeznek ebbe a kapcsolatba, és megpróbálják ezt képviselni, jó esetben úgy, hogy közben a másik véleményét is figyelembe veszik. A családalapítás a személyes és közös identitás kialakításával is együtt jár.

Az árnyék személyiségünk alsóbbrendű része
©

A legnagyobb nehézség ebben a szakaszban a családi státus újradefiniálása: ki vagyok én? Anyám vagy apám lánya vagy a férjem felesége? Ez a két szerep úgy fér meg egymás mellett, hogy a pár képes a saját határait meghúzni, nem olvad össze egyikük családjával sem, és kialakulhat a saját család mint önálló működési rendszer. A fiatal házasoknak határozottan fel kell lépniük az ellen, hogy a származási család beleszóljon a döntéseikbe, ugyanakkor nem szigetelődhetnek el, hanem meg kell tartaniuk a kapcsolatot a kiterjedt családdal is.

Az egyéni és közös fejlődés útja csak akkor lehetséges, ha a partnerek megvívják ezt a harcot, dolgoznak a közös identitás, a „mi” megszületésén, egyeztetik az elvárásaikat. Ahhoz, hogy családdá váljunk, számtalan harcot kell megvívnunk és belső sárkányt leküzdenünk. Szembe kell néznünk lelkünk sötét oldalával, és meg kell értenünk, hogy nehézségeink gyökerét ne magunkon kívül, másokra mutogatva keressük.

Sokszor nehéz belátni, hogy nem az anyós kevély, és nem az após fösvény, hanem mi vagyunk azok: ezek a mi leginkább szégyellt részeink, árnyékaink, amelyekről nem is tudunk, vagy nem szeretnénk, ha kitudódna rólunk. Rengeteg dolog, amit kritizálunk és ami fölött ítélkezünk, jórészt saját énrészünk. Annak felismerése, hogy nem is vagyunk annyira jók, nemesek, mintafeleségek vagy mintaférjek, mint ahogyan hisszük, nehéz, hosszú önszembesítő folyamat lehet.

Kádár Annamária mesepszichológus cikkéhez hasonló témájú írásokat itt talál. Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a testvérekkel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Tesztkönyv – 64 önismereti teszt című könyvet. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook-oldalát!