HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Életünk során sokszor a legapróbb részletekig megpróbáljuk racionalizálni a szerelmet. Az író–költő házaspár a leggondosabb tervezés ellenére hirtelen, váratlanul felbukkanó szerelmet vizsgálta meg. Amit aztán nem lehet racionalizálni, Valentin-nap ide vagy oda.

Dragomán György: Szerelem és idő

Kitaláljuk magunknak az ideális partnert: legyen vörös vagy szőke, magas vagy alacsony, karcsú vagy telt derekú, a legapróbb részletekig megtervezünk mindent, a lábfeje karcsú legyen, a második lábujja nyúljon előbbre a nagylábujjánál, a könyöke ne legyen ráncos, a cicije kicsi legyen, nagy legyen, tudja ráncolni az orrát, ne, ne tudja, legyen rés a fogai között, jaj ne, csak azt ne, az olyan irritáló, a hangja mély legyen, rekedtes, nem is, vékony legyen, kislányos, csengően nevessen, ahogy csak az olasz nők tudnak, nem, bájosan vihogjon, mint a japánok, szeplős legyen.

Kitalálhatunk mindent a legapróbb részletig, akár Pygmalion, megálmodhatjuk a magunk hibátlan szobrát, álmaink asszonyát, aki majd egyszerre csak hipp-hopp ott áll majd előttünk, pont olyan lesz, amilyennek elképzeltük, egészen a legapróbb részletekig, és akkor megöleljük, és boldogok leszünk, mert mi tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Vágyakozunk, álmodozunk. Próbálunk úgy tenni, mintha tudhatnánk előre, kit keresünk, mintha katalógusból lehetne kiválasztani őt is, mint a legújabb autómodellt. Próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy pontosan tisztában vagyunk a vágyainkkal, hogy pontosan tudjuk, mi kell nekünk. Próbáljuk racionalizálni a szerelmet.

Aztán persze nem sikerül. Az előre elképzelt részletek mind stimmelnek, és mégse működik, egyik-másik megálmodott részlet még idegesít is, mert nem egészen olyan, amilyennek elképzeltük, és akkor egyszerűen semmit sem érzünk, azt meg pláne nem, hogy ő az, megvan, csak őt és senki mást.

Nem ártanak neki sem a napok, sem a hónapok
©

A szerelmet lehetetlen ugyanis ésszel megszelídíteni, vágyakat előre elképzelni ugyanúgy nem lehet, ahogy a fájdalmat se. Emlékezni sem az érzésre magára lehet, hanem csak arra, hogy éreztük, és talán arra, hogy hogy éreztük közben magunkat, de hogy pontosan mit éreztünk, azt nem fogjuk tudni felidézni. Nem tudjuk előre eldönteni, kibe leszünk szerelmesek, és azt sem tudjuk eldönteni, hogy mi fog tetszeni nekünk rajta.

Ha szeretjük, akkor szeretjük, mindenestől, minden ízét és minden porcikáját, és erre az a legjobb bizonyíték, hogy akkor is szeretni fogjuk, ha megváltozik, mert a szerelem nem pillanatnyi állapot, nem felizzó parázs, hanem folyton lobogó láng, nem ártanak neki sem a napok, sem a hónapok, sem a percek, és az sem, hogy változik a test és változik a másik ember. Akit huszonöt éve szeretünk, azzal megáll az idő, ugyanazt a kamaszlányt látjuk minden mozdulatában, mint akit annak idején megismertünk, és akibe egészen váratlanul beleszerettünk, és szinte észre se vesszük, hogy közben mennyit és hogyan változott, mert a szerelem túlmutat a testen, őt is és minket is kiemel a saját testi romlásunkból.

Szabó T. Anna: Tűz és víz

Ha a gyerekkori, kiskamaszkori ideáljaimra gondolok, mindannyian szőke, ragyogó kék szemű, angyalarcú fiúk voltak. Az első göndör fürtű udvarlóm hétéves koromban odaajándékozta nekem a legnagyobb kincsét, egy rossz öngyújtót. Utána róla álmodtam, a kisfiú galamb képében szállt az ablakomra, úgy turbékoltunk együtt; fogalmam sem volt ugyanis, mit szoktak a szerelmesek valójában csinálni. Később egy nyári táborban egy égkék szemű hetedikes bűvölt meg egy-két napra. Aztán beleszerelmesedtem egy másik szelíd arcú fiúba, csak azért, mert álmomban űrhajós volt, aki felfedezte a földön kívüli életet. Lelkész lett belőle, sokgyerekes, valahol messze. Soha nem beszélgettem vele igazán. Neki is kék szeme volt.

Közben persze ott voltak a nyálzenék extázisai – nem is értem, hogy juthattak el ezek a nyugati trendek a nyolcvanas évek diktatorikus Erdélyébe. Boyband. Hát igen. Ravasz lélekismerő volt, aki kitalálta, hogy kamasznak kinéző férfiak az ártatlanság színe alatt csavarják el a tinilányok fejét. Akárhogy erőlködöm, nem jut eszembe annak a csapatnak a neve, amelyiknek a lemezét – bár a zenéje nem különösebben ragadott meg – sokszor meghallgattam, miközben a borítót bámultam párás szemmel. Három majdnemkisfiú, három gombahajú, csillagpárás szemű szőkeség, lányos ártatlansággal néztek a kamerába, mint akik kizárólag a lelket akarják megszédíteni. Mint akik mindent meghallgatnak, mindent megértenek, mindent elfogadnak, és szerelmet hazudnak mindenkoron.

Nem könnyed nyári flört
©

Akkor persze már azért volt némi – kizárólag elméleti – fogalmam a testiségről, de a fiúkkal a közelséget mégis valami kedves, dédelgető, ártatlan dolognak képzeltem. A testem mást akart, mint a lelkem – illetve mégis ugyanazt: feloldódni valaki másban, valaki olyanban, aki se nem felnőtt, se nem gyerek, aki örökre megrekedt a két kor határán, aki angyali, ártatlan mindentudással fürdik az időtlenség fényességében.

Kijózanodás következett utána, szép, tiszta, fájdalmas magány. Tizenöt-tizenhat éves koromban volt időm végiggondolni, hogy ki vagyok, és mit akarok. Közben futólag egy másik szürkéskék szemű ideál, egy színészpalánta lengett át a gondolataimon – gyorsan elmúlt.

És akkor – és akkor megismertem azt a valóságos embert, akivel azóta is élek. Sötét hajú. Sötét szemű. Nem álmos és lagymatag álomherceg. Racionális, tűpontos, vad. Sohasem maszatol, sohasem hazudik, haragos, egyenes, szenvedélyes, okos. Semmi köze a lányálmok bájosan dalolászó, örök mámorban úszó, párás szemű bájgúnáraihoz. Igen, meghallgat, de ő is beszél, és a szava kard. Tűzben élek vele, nem langyos és lágy tengervízben, amilyennek a szerelmet képzeltem. Megtanultam mellette, hogy a szerelem nem könnyed nyári flört, nem a hiúságunk legyezgetése, nem a gyerekkorunk biztonságának automatikus meghosszabbítása, hanem örök egyensúlykeresés hideg és forró, mélység és magasság, vaksötét és vakító fény között. Nekem, aki a felszínen inkább volnék külső formákhoz alkalmazkodó, alakváltó víz, meg kellett tanulnom táplálni és nem eloltani a tüzet. Ha őt nem tudom lehűteni, akkor én leszek sistergő, forró gőzzé. Hiszen csak együtt vagyunk képesek végigvinni a sínen közös életünk hangos és nehéz, de erős és kitartó mozdonyát.

Dragomán György és Szabó T. Anna írásához hasonló témában – a szerelemről, a testről – itt olvashat. Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a testvérekkel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Tesztkönyv – 64 önismereti teszt című könyvet. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!