HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Állandó vita tárgya, hogy egyes kóros állapotok összefüggésben vannak-e a művészi tehetséggel, sőt zsenialitással. Mindeközben a téma kutatása komoly nehézségekbe ütközik. Kőváry Zoltán pszichológus, az ELTE adjunktusának írása.

Ősidők óta él az a feltételezés, hogy a különféle rendellenességek, kórformák, illetve a nyomukban kialakuló személyes válságok fontos szerepet játszanak a kiemelkedő alkotók munkásságában, mivel az általuk kiváltott szenvedés a lét mélyebb megtapasztalásához vezet. A XIX. századtól kezdve a jelenség szisztematikus megfigyelés tárgya: a művészek, filozófusok valósággal mitizálták a betegség teremtő erejét, az egyre markánsabban fejlődő orvostudomány viszont „varázstalanította”, és gyakran szélsőségesen leegyszerűsítő képet festett az összefüggésekről.

A kreativitás fényes és sötét oldala

Cesare Lombroso olasz orvos Lángész és őrültség című könyvében 1864-ben azt bizonygatta, hogy minden kiváló koponya elmebeteg, ami biológiai terheltség következménye. Ez a szemléletmód a mai napig erőteljesen jelen van a hétköznapi és tudományos gondolkodásban. A genetikai és idegtudományi kutatások például nap mint nap szállítják a média számára a gyakran leegyszerűsített formában tálalt szenzációs felfedezéseket a zavarokért és a művészi látásmódért „felelős” azonos agyterületekről és a közös genetikai háttérről.

A biológiai képletekre redukált magyarázatok elfeledkeznek azonban arról, hogy az alkotó ember bonyolult belső világú, egyéni fejlődéstörténetű, érző személy, aki beleágyazódik személyes kapcsolati rendszerébe, korának kultúrájába, és másoktól elsajátított komplex szimbolikus kódokat használ. Ha kiemeljük ebből a mátrixból, akkor betegsége mint puszta medikális jelenség jelentés nélkülivé válik, ami torz ítéleteket szülhet.

Túllépjen hétköznapi, tudatos énjének határain
©

Ez korántsem jelenti azonban azt, hogy a klinikai megközelítés, körültekintően alkalmazva, ne vihetne közelebb a megértéshez. A XX. század szellemi óriása, Thomas Mann is úgy vélte, hogy „a betegség oldaláról nézve sikerültek a legjobban a kutatások, a legmélyebb előretörések az emberi természet homályába”. Ezt a megállapítását a hozzá közel álló freudi pszichoanalízisről írt tanulmányában fogalmazta meg. Az emberi természet, a (lelki) betegségek, az álmok és a kreativitás magyarázatában Sigmund Freud sikeresen ötvözte a XIX. század két legfontosabb szellemi vonulatát, a romantika mély meglátásait és a természettudományos-orvosi gondolkodást.

Kóros romantikusok

A modern emberképünket megalapozó romantika a betegségek kreativitást megtermékenyítő hatását nem tartotta elszigetelt jelenségnek. A kóros állapotokat az álmodással, a drogok alkalmazásával, a szerelem és a mély barátság kiváltotta érzésekkel együtt úgy tekintette, mint lehetőséget, hogy az ember túllépjen hétköznapi, tudatos énjének határain, ihlető élményeket éljen át, és olyan perspektívából legyen képes szemlélni a létet, amely a „normalitás” számára elérhetetlen.

Ha kiemeljük a mátrixból (Van Gogh Alive kiállítás)
©

Freud pszichoanalízise a tudattalan fogalmával mindezt tudományos alapra helyezte, és úgy vélte, hogy a művész, aki hajlamos a befelé fordulásra, fokozott mértékben képes átélni tudattalan fantáziaképződményeit, és alkalmazni a kezdetleges, gyermekkorból fennmaradt gondolkodási formákat. Élményeit, átdolgozott belső konfliktusait, traumáit – közös szimbólumrendszerekhez kapcsolva – mások számára befogadható formában tudja megjeleníteni, ami kultúrateremtő hatású.

A Freud által feltárt összefüggések nyomán számos őt követő lélekbúvár lényegében egyenlőségjelet tett a kreativitás és a patológia közé, bár Freud kifejezetten utalt a fontos különbségekre is.

Egészséges kreatívok

A XX. század közepétől mintegy ellenhatásként egyre-másra bukkantak fel olyan szerzők is, akik szakítottak a romantikus betegségkultusz és a szigorú medikális megközelítés örökségével, és a kreativitás egészséges jellegét hangsúlyozták. A legmarkánsabb lépést az angol Donald Winnicott, a modern pszichoanalízis egyik megteremtője tette meg, aki már az 1960-as években kijelentette: a kreatív létforma a pszichológiai egészségesség jele.

Ösztönösen féltik alkotókészségük forrásait (Ernst Hemingway)
©

A mélylélektan ezen irányvonala illeszkedik a XX. század második felében kibontakozó – Erich Fromm, Abraham Maslow és Carl Rogers által meghatározott – humanisztikus irányzatokhoz, amelyek a kreativitást szintén az egészséghez kapcsolják. Ugyanez a felfogás jelenik meg napjainkban a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály nevével fémjelezhető pozitív pszichológiai irányzatban is. Egyes mai szerzők kritikával illetik azonban ezeket a gyakran idealizáló megközelítéseket, és „a kreativitás sötét oldala” kifejezéssel arra utalnak, hogy a kérdéskör jó néhány területén találunk negatív, kóros jellegzetességeket, például fokozottan kreatív személyeknél átlag feletti érzelmi labilitást.

Halott alkotók

A betegség kreatív életformára gyakorolt hatását nehéz, szinte lehetetlen természettudományos, egzakt eljárásokkal (például kísérleti helyzetben) tanulmányozni. Ezt Freud is tudta, és a klinikai esettanulmány és az életrajzírás módszerét ötvözve megalkotta a ma is népszerű pszichobiográfia műfaját. Híres, Leonardo da Vinciről írt esszéjében bemutatta, hogy a kisgyerekkori kapcsolatok és az ösztönkésztetések fejlődése hogyan alakítják, befolyásolják egyedi módon a művész látásmódját, alkotókészségét.

Felmerülhet a kérdés, vajon miért nem élő alkotó személyek fekszenek az analitikus díványára, miért tanulmányozzák a pszichológusok inkább az elhunyt személyekről szóló különféle dokumentumokat a magyarázatok után kutatva? Ennek számos oka van. A művészek ösztönösen féltik alkotókészségük forrásait, ezért általában nem járnak terápiába, ráadásul egy kortárs művész esetében sosem lehetünk biztosak abban, hogy az életmű maradandó lesz, ezért érdemes a tanulmányozásra. Egy teljes, lezárt pályánál attól sem kell tartanunk, hogy etikai okok miatt fontos részleteket el kell hallgatnunk.

Kiemelkedő tehetségű, mentális beteg művészek: Csáth Géza, Csontváry Kosztka Tivadar, Egon Schiele, Edvard Munch, Ernest Hemingway, Franz Kafka, Friedrich Nietzsche, Gulácsy Lajos, Ingmar Bergman, József Attila, Lars von Trier, Philip K. Dick, Romain Gary, Salvador Dalí, Sylvia Plath, Vincent Van Gogh, Virginia Woolf.

Kőváry Zoltán pszichológus cikkéhez hasonló témájú írásokat a motivációról, mozgatórugóinkról – itt talál. Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!