HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Magyarországon egyre több coach dolgozik, többféle módszerrel is. Ilyen az egyesek által zseniálisnak, mások által megfoghatatlan katyvasznak tartott Gestalt-szemlélet is. Mire jó, és mire nem?

„A mai ember alacsony hatásfokú életet él. Bár nem szenved jelentősen, mégis keveset tud arról, hogyan kell igazán kreatívan élni, inkább szorongó automatává válik. – írja Fritz Perls, német származású pszichiáter, pszichológus és pszichoterapeuta, a módszer egyik alapítója A Gestalt-terápia alapvetése, Terápia testközelből című, 1969-ben megjelent könyvében – Világa óriása lehetőségeket kínál számára, amikkel gazdagíthatná és élvezhetné az életét, mégis céltalanul lézeng, nem igazán tudja, mit is akar, ezért aztán teljesen képtelen rájönni, hogyan szerezze meg.”

Perls abban a hitben írta az említett könyvet, hogy „az ember élhet teljesebb, gazdagabb életet, mint amilyet a legtöbbünk él. Abban a meggyőződésben írtam, hogy az ember még csak el sem kezdte felfedezni a saját magában rejlő energia és lelkesedés lehetőségét.”

Jól hangzik, nem? Élvezni az életet, felfedezni és kibontakoztatni a bennünk rejlő kreativitást, energikusnak és lelkesnek lenni – ki ne vágyna minderre? Akkor hogy lehet, hogy nem használnak minden pszichoterápiás és coaching ülésen mindig Gestalt-módszereket?

Amiben más

A „Gestalt” az egyik legellentmondásosabb és legnehezebben körülírható pszichoterápiás módszer, amit más pszichológiai irányzatokhoz hasonlóan ma már coachok is használnak. A Gestalt szó jelentése „egész”, ami arra utal, hogy ez a szemlélet az emberrel, mint egésszel foglalkozik: a gondolataival, az érzéseivel és a testi érzeteivel egyaránt.

A Gestalt-terápiát az említett Fritz Perls feleségével, a szintén pszichológus és pszichoteraputa Laurával együtt dolgozta ki az 1960-as években: pszichológiai alapokon nyugvó elméletüket többek közt pszichodrámával, testterápiával és anarchista filozófiával egészítették ki.

Spontaneitás, megérzések
©

A Gestalt abban különbözik a legtöbb terápiás módszertől, hogy nem csak intellektuális úton közelít a problémához, elérve, hogy a kliens szavakba öntse a gondolatait, hanem egy primerebb, és egyben mélyebb szinten (is) dolgozik. Ehhez a spontaneitást, a megérzéseket és a testi érzeteket hívja segítségül – egyébként Magyarországon is számos pszichoterapeuta és coach használ Gestalt-elemeket. A Gestalt-terápiában csak az itt és most számít, nem foglalkozik sem a múlttal, sem a jövővel: a jelen pillanat megélésén és megértésen keresztül vezet változáshoz.

„A magatartás-alapú coaching a tettekre fókuszál, azaz azt feltételezi, hogy ha megpróbálunk másképpen viselkedni és gondolkodni, a hozzáállásunk, a belső állapotunk majd követi ezt a változást. (…) A Gestalt ennek az ellenkezője: azon dolgozunk, hogy gondolati, érzelmi síkon tudatosabbá váljunk, és jobban elfogadjuk önmagunkat annak, akik éppen vagyunk. Ennek eredményeképpen egyre inkább önmagunkká válunk” – próbál kedvet csinálni magyarul most megjelent Gestalt-coaching a gyakorlatban című könyvében John Leary-Joyce, a Gestalt-pszichológia egyik brit képviselője, az Academy of Executive Coaching elnöke.

Mikor lehet hasznos

Gestalt-terápia, vagy legalábbis Gestalt-eszközök használata különösen hasznos lehet, ha valaki szeretné jobban megismerni önmagát és az elakadásait. Segíthet abban, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, és mire vágyunk valójában. Nehéz döntéseknél, bizonytalansággal és feszültséggel járó élethelyzetekben szintén sokat segíthet ez a személyiség legmélyebb rétegeit megszólaltató módszer. Ilyen és hasonló kérdések megválaszolásában segíthet a szakértők szerint: „Otthagyjam-e a kevés örömöt nyújtó, de biztos munkahelyem?”, „Konfiktusokkal terhelt a kapcsolatom XY-nal, ami nagyon megnehezíti az életem”, illetve „Miért vagyok folyton feszült és türelmetlen?”

A jelenre fókuszál
©

Emellett a Gestalt a maga nagyon egyedi kérdéseivel (pl. „Ha ez az érzés, amiről beszélsz, szín/állat/tárgy lenne, milyen szín/állat/tárgy lenne?”, „Mit mondanál ennek a félelemnek, ha itt ülne veled szemben?”) és módszereivel fejleszti a kreatív gondolkodást és a spontaneitást. Emellett önbizalommal és bátorsággal vértez fel, hogy ne csak tudjunk, de merjünk is kreatívak és spontánnak lenni – hangzik a gestaltosok önbizalomteli véleménye a metódusról.

Amire nem jó

A Gestalt-megközelítést ugyanakkor kevésbé hatékonynak tartják jól körülhatárolt, konkrét célok felé vezető akcióterv kidolgozásában. Egyrészt mert nem a jövőre, hanem a jelenre fókuszál, másrészt mert nem a viselkedés megváltoztatására, hanem a helyzetek megértésére és feldolgozására törekszik. Ez a megértés és feldolgozás természetesen vezethet (és az esetek túlnyomó többségében vezet is) változáshoz, de spontán módon.

Tehát egy előre meghatározott cél felé vezető lépéseket – például a karrierben történő változtatásokat – nem lehet megtervezni a Gestalttal, ugyanakkor a tervezési és kivitelezési fázis előtt magát a célt, tehát, hogy a kliens mit szeretne elérni, illetve min szeretne változtatni, segíthet megtalálni.

Ugyanezen okokból kifolyólag a magatartás megváltoztatására vonatkozó célok esetében sem igazán hatékony eszköz. Szóval a „Hogyan legyek szorgalmasabb?” és a „Hogyan szokjak le a dohányzásról?” kérdések megválaszolásában nem biztos, hogy egy Gestalt-coach fog nekünk segíteni.

A Gestalt-terápia sikerességéhez elengedhetetlen a nyitottság, valamint az, hogy a kliens teljesen biztonságban érezze magát a folyamatban. Ha képes teljesen elengedni magát, és átélni az itt és most felbukkanó érzeteit és érzéseit, akkor jók az esélyei, hogy átütő erejű felismeréseket, majd azok következtében változásokat tapasztaljon meg az életében. Mindezekre persze csak akkor lehet képes, ha a segítő megteremti azt a közeget, hogy képes legyen.

Érdekli a Gestalt-coaching? Látogasson el konferenciánkra március 28-án!


Iványi Zsófia Life és Business Coach írásához hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook-oldalát!