HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Minél jobban igyekszünk a tökéletesség látszatát kelteni, annál nehezebb ott legbelül. L. Stipkovits Erika szakpszichológus cikksorozatában a személyiségfejlesztés három lépését mutatja be. Az első lépés, az első rész az önismeret fontosságáról szól.

Manapság túl sokat tudunk, sok az információ, és túl keveset érzünk, akkor is leginkább feszültségeinket, szorongásainkat, fáj a fejünk, gyerekeink hasa, miközben egyes természeti népek nem értik a fejfájás fogalmát sem. Ugyanakkor saját pozitív érzelmeinket, erőforrásainkat nehezen ismerjük meg.

Gyermekkorunkban alapozódnak érzelmi-szociális képességeink, ezt visszük felnőtt létünkbe, veszekedéskor gyakran nem is párunkra, hanem apánkra, anyánkra reagálunk, így a harmonikus kapcsolat első lépése is az, hogy mindketten megbékéljünk önmagunkkal, gyermekkorunk negatív élményeivel, s reálisan lássuk pozitívumait. Ám önismeretünk, érzelmi intelligencia képességeink (önbizalom, érzelmek kezelése, önmotiváció, empátia, kommunikáció, konfliktuskezelés) egész életünk során fejlődnek, és fejleszthetők.

Ez biztosítja bölcsességünket: egyre jobban értjük, érezzük, mikor mi történik velünk, hogyan reagálunk, milyen jelentést tulajdonítunk egy-egy helyzetnek, félünk tőle vagy lehetőségként tekintünk rá. Aztán tapasztalataink felnőttként is beépülnek énképünkbe, majd automatikusan megváltozik gondolkodásunk, érzéseink, viselkedésünk, növekszik önbizalmunk.

Önismeretünk bővülésével felkészültebbé, rugalmasabbá válunk, és lelki ellenálló képességünk is megnő, a korábban nehézségként megélt helyzetek már nem jelentenek gondot. Megsértődés helyett megfogalmazzuk érzéseinket, nem válunk ok nélkül feszültté, hanem higgadtan megoldásokat találunk, mások kiosztása helyett nyugodtan reagálunk, természetesen, erőlködés nélkül, fájdalmaink cipelése helyett megéljük és elfogadjuk a velünk történteket, jót, rosszat egyaránt.

Nem vagyok szerethető?!

Klaudia intelligens, barátságos, fiatal nő. Extrém frizurája, vállig lógó hatalmas fülbevalói és feltűnő, színes ruhái, harsány stílusa először megleptek engem is. Orvosi egyetemre járt, alvásproblémái miatti állandó kialvatlansága akadályozta a tanulásban, pedig eddig kiválóak voltak az eredményei. Ő maga a vizsgák okozta stresszben látta problémáját, s azt kérte, relaxációs és a figyelemkoncentrációt erősítő módszerek tanításával segítsek neki.

Saját érzelmeinket nem ismerjük
©

Kezdetben nem is értette kérdéseimet: ki ő, kivel és hogyan él, hogyan telnek a mindennapjai. Nem szívesen beszélt magáról, a tanulásra, a stresszre és az elsajátítandó „gyakorlatokra” igyekezett terelni a beszélgetést, mintha sem ő maga, sem érzései nem lennének említésre méltóak. Mintha nem is személyként, csupán egy érdemjegyként létezne a világban. Nehezen nyílt meg, ám végül elmondta, hogy alvászavarai akkor kezdődtek, amikor legjobb barátja összejött a lakótársnőjével.

Kezdetben nem látott összefüggést, ahogy mondta „mindig ez történik, nincs ebben semmi különleges”. Hevesen bizonygatta, ő nem féltékeny, a fiú nem az ő esete, nem is tetszik neki, bár „nagy szíve van”. Csak később vallotta be magának, hogy csalódott, és nagyon dühös, hiszen a „nem nagy szám” fiú az ő segítségével szerzett barátnőt magának, és azóta elhanyagolja barátságukat. Azt még nehezebben ismerte fel, hogy azért dühös a fiúra és lakótársnőjére, mert nekik sikerült az, ami Klaudiának soha: párt találni.

Csodareceptek vagy folyamatos önismeret

Klaudia természetesen nem egy óra alatt, nem egy csodamódszer vagy technika, nem is a „megmondásom” által látott rá minderre, és élete további összefüggéseire, hanem hosszabb önismereti munkája által. E folyamat során felidézte rég „elfelejtett” emlékeit, élményeit, felismerte és átdolgozta azokat az elfojtott érzéseket (a dühöt, az elutasítottság szorongatását, a mérhetetlen szeretethiányt), amelyek bizonyos élethelyzetekben rendre előtörtek belőle, és lehetetlenné tették, hogy önmagát reálisan értékelje, és párkapcsolatot alakítson ki.

Ő nem kell senkinek
©

Tizenegy évvel idősebb, szuper nővére mellett szinte egykeként nőtt fel, idősödő szüleinek nem volt sem idejük, sem elegendő türelmük a kislányhoz. Érzéseiket nem tudták kimutatni, majd apja ötéves korában eltűnt életéből, édesanyja depressziós lett, nővére kollégista, így megerősödött benne, hogy ő nem kell senkinek, sőt nem is szerethető. Egyre jobban bezárkózott, az iskolában nem tudott barátokat szerezni, és túlsúlya miatt gyakran vált bántások, gúnyolódások céltáblájává. Szülei és tanárai vágyott figyelmét kitűnő tanulmányi eredményeivel, míg társai elfogadását segítőkészségével, kért és kéretlen szívességekkel, apró ajándékokkal igyekezett elnyerni, gyakran sikertelenül.

Mindez a középiskolában sem változott sokat, ám amikor egy távoli városban elkezdte az egyetemet, Klaudia változtatni akart. S ez valamennyire sikerült is: a harsány, mindig jókedvű, bohókásan öltöző lányban évfolyamtársai rá sem ismertek volna az egykori magányos, külsejét szégyellő kislányra. Baráti társaságában több embert is „összehozott”, amire büszke volt. Csak önismereti munkája során ébredt rá, hogy a „kerítőnő” szerepében a kis Klaudiához hasonlóan másokat igyekezett hozzásegíteni ahhoz, amire saját maga vágyott: feltétlen szeretethez, elfogadáshoz. A harsány hanggal, a látszólag magabiztos fellépéssel ugyanúgy bizonytalanságát igyekezett leplezni, mint élénk színű, extrém ruháival szégyellt testalkatát.

Miért tudunk nehezen változni, változtatni?

Valószínűleg többen „gyorsanalízisnek” vetették alá Klaudiát, és a „mindjárt gondoltam” érzésével elégedetten dőlnek hátra, mert könnyebb mások viselkedését megfigyelni, majd elemezgetni, elgondolkodni motivációjukon, és tanácsot adni, mit, hogyan tehetnének jobban. Ám miért nem működik a dolog, amikor saját életünkben szeretnénk rendet tenni hasonló tudatossággal, akár alapos pszichológiai ismeretekkel felszerelkezve?

Gyakran előfordul, hogy tudatos énünk akar valamit: leszokni a dohányzásról, fogyni néhány kilót, barátokat szerezni, türelmesebbnek lenni a párunkkal, gyermekeinkkel, kollégáinkkal, vagy csupán sorban álláskor. Ám az első nehéz helyzetben azt vesszük észre, hogy visszatérünk régi szokásainkhoz: rágyújtunk, nassolunk valamit, kiabálunk a gyerekkel, vagy ingerülten válaszolunk párunk, kollégánk kérdésére. Ilyenkor legtöbbször a stresszt, az elviselhetetlen főnökünket, vagy a másikat okoljuk azért, mert nem sikerült a változás. Vagy éppen ellenkezőleg: magunkat okoljuk, hogy nincs elég akaraterőnk, „gyengék vagyunk”, „nekünk semmi sem sikerül”, és lassan feladjuk a változtatás szándékát. Nem értjük, nekünk miért nem sikerül a változás, amit annyira elhatároztunk, akartunk.

Bennünk rejlő ismeretlen erők
©

Viselkedésünknek csak nagyon kis része tudatos, vagyis akaratunktól irányított. Nagyobb része tudattalan, vagyis olyan indulatokat, szorongásokat, félelmeket és késztetéseket rejt magában, melyeket nem ismerünk. Nem is tudunk a létezésükről, és mégis: nehéz vagy erős érzelmi reakciókat kiváltó helyzetekben lebénítanak bennünket, blokkolják cselekedeteinket. Előfordul, hogy sokáig nem veszünk tudomást róluk, és különféle technikákkal: munkával, vásárlással, túlzásba vitt testmozgással, vagy alkohollal „vezetjük le a feszültséget”.

Ám ha e helyzeteket, és az ilyenkor feltörő érzéseket csak átmeneti kellemetlenségnek tekintjük, akkor a bennünk rejlő ismeretlen erők különböző tünetekben vagy pszichoszomatikus megbetegedésekben ölthetnek testet, így követelik ki tőlünk, hogy ismerjük meg őket – és rajtuk keresztül önmagunkat. Így volt ez Klaudia esetében is, aki alvászavaroktól szenvedett. Ismeretlen tudattalan tartalmaink, általuk vezérelt viselkedésünkön keresztül nehezítik, bonyolítják az életünket. Ismeretlen, fájdalmas emlékeink, érzelmi hiányaink, szorongásaink, félelmeink és vágyaink miatt vagyunk képtelenek a jól megtervezett, tudatos változásra, bármennyire akarjuk is.

Könyvből vagy szívből szerzett a bölcsesség

Tartós változás csak akkor érhető el, ha megismerjük saját tudattalan tartalmainkat, hogy ne azok vezéreljenek bennünket. Természetesen félünk ettől az ismeretlen világtól, elfojtott belső érzéseinkről. Nem szívesen látunk rá arra sem, hogy bennünk is vannak olyan tulajdonságok, amiket tudatosan elutasítunk: tudunk irigyek, féltékenyek, rosszindulatúak lenni, s bizony ez néha még örömet is okoz. Közben arra pazaroljuk az energiánkat, hogy kifelé a tökéletesség vagy az elégedettség látszatát tartsuk fenn, miközben állandóan attól félünk, hogy napvilágra kerül bizonytalanságunk, sérülékenységünk. S akkor nem leszünk tökéletesek, „mint mások”, vagy éppen bánthatnak bennünket. Ám minél jobban próbáljuk érzéseinket kontroll alatt tartani, annál nehezebben tudjuk nyugodtan, elégedetten élni mindennapjainkat.

Jobban tudjuk szeretni önmagunkat
©

Az önismeret azt jelenti, hogy el tudjuk ismerni mindazt a jót, és elfogadni mindazt a „rosszat”, ami bennünk van. Ha egyre jobban megismerjük az összes bennünk lévő kellemes és kellemetlen érzést, és együtt tudunk élni velük, akkor jobban tudjuk szeretni önmagunkat.

Minél mélyebbre ásunk (magunk vagy egy szakember segítségével), annál több pozitív érzést találunk magunkban, és annál több pozitív energiát tudunk mozgósítani a mindennapokhoz: nő bennünk önmagunk és mások megértése, az elfogadás, a bizalom, az empátia és a szeretet. Nem a könyvekből kapott műveltséggel, hanem a szívből szerzett bölcsességgel, önmagunk megismerése, önismeretünk fejlesztése által érhetjük el azt, hogy ne csupán ruhánk és stílusunk változzon, hanem alatta mi magunk is.

Szeretné fejleszteni önismeretét? A Személyiségfejlesztő Akadémián induló, államilag elismert szakképesítést adó, Érzelmi intelligencia fejlesztő képzésen megteheti.

L. Stipkovits Erika, a Személyiségfejlesztő Akadémia vezetőjének írásához hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!