HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Érzelmileg akkor fejlődhetünk igazán, ha elfogadjuk, hogy negatív érzéseink, gondolataink is vannak. Csak azután tudjuk megszelídíteni őket. L. Stipkovits Erika szakpszichológus cikksorozatában a személyiségfejlesztés három lépését mutatja be. A második lépés, a második rész az érzelmi intelligencia fontosságáról szól.

János egyik délután az óvodából autózott haza 3 éves kislányával. Hallgatta a kis Lilla csacsogását, válaszolgatott kérdéseire, úgy érezte, jól alakult ez a nap. Egy zöld lámpánál már éppen indulni készült, amikor egy autós a másik sávból jelzés nélkül elé vágott. János agyát egy pillanat alatt elöntötte az indulat. Rádudált a szabálytalankodóra, majd üvöltve és káromkodva vette üldözőbe. Nem tudni, hány percig tartott a „hajsza”, Jánost végül az hozta vissza a valóságba, hogy meghallotta kislánya kétségbeesett sírását a hátsó ülésről.
Lehúzódott és igyekezett megnyugtatni Lillát, majd megmagyarázta magának, hogy dühe érthető volt, hiszem a másik autós a kislánya épségét is veszélyeztette. Egyikük sem hozta szóba az incidenst, ám ha eszébe jutott az eset, János furcsa, szégyennel vegyes zavart érzett. Sosem gondolta volna magáról, hogy egy ilyen hétköznapi helyzetben – ahogyan később fogalmazott – „így elő tud jönni belőle az állat”.

Az emberi intelligencia mibenléte régóta foglalkoztatta a tudósokat, akik Amerikában az első világháború előtti években már állították: az IQ-val kifejezett intelligencia jól bejósolja az ember tanulmányi sikereit, munkahelyi előrehaladását, pénzkereseti lehetőségeit, azaz (szerintük) a sikeres és boldog élet lehetőségét. E tudósok bizonyára elégedettek lettek volna Jánossal, aki intelligens felsővezetőként dolgozott, egyre jobban keresett, mindent biztosított családjának. János több képzésen vett részt, és pszichológiai tárgyú könyveket is olvasott, így tudatosan törekedett, hogy „ne vigye haza a munkahelyi problémákat”.

Szégyennel vegyes zavart érzett
©

Mindenkivel olyan volt, mint egy angyal, szerették, jó embernek tartották. Beosztottaival kesztyűs kézzel bánt, a munkahelyi stresszt sporttal igyekezett levezetni. Az otthon egyre gyakrabban rátörő feszültséget munkájának tudta be, ilyenkor igyekezett elkerülni feleségét és kislányát, nehogy rajtuk töltse ki a bosszúságát. Legnagyobb megdöbbenésére egy vita során felesége távolságtartással vádolta, hogy nem törődik vele és Lillával sem. „Neked csak a k… munkád a fontos, ha itthon is vagy, akkor sem velünk!” – kiabálta Éva. E veszekedés után János úgy döntött, hogy mélyebb önismeretre, hatékonyabb feszültségoldásra van szüksége.

Érzelmi viharaink gyökerei

Érzelmeink felismerése érzelmi intelligenciánk alapvető pillére, ám ahhoz, hogy felismerjük őket, el kell fogadnunk, hogy negatív érzelmeink is vannak. Mindannyian szeretnénk megértő, jó, megbízható és empatikus férjek/feleségek/kollégák lenni, és úgy gondoljuk, ehhez csak el kell hallgattatnunk a fülünkbe suttogó kisördögöt – negatív érzéseinket. S mi el is hallgattatjuk, hiszen a düh, a harag és az elégedetlenség nem férnek bele énképünkbe, nem engedjük meg magunknak, hogy néha ilyet is érezzünk.

Ám a kisördög nem alszik, és sokszor olyan helyzetekben ad hírt magáról, amikor a legkevésbé számítunk rá, és ilyenkor rendre éppen azt bántjuk, akit meg akartunk védeni negatív érzéseinktől. János is nehezen ismerte fel, hogy nem a másik autós szabálytalansága, hanem saját, hónapok óta halmozódó, ám elfojtott tehetetlenségérzése és tudattalan haragja volt az, ami akkor és ott a leginkább veszélyeztette a kislányát.

Az érzelmi egyensúly megteremtése

Személyiségünk lényeges jellemzője, hogy kifejezzük vagy éppen elfojtjuk érzelmeinket. A negatív érzelmek elnyomása lelki és fizikai egyensúlyvesztéshez vezet, befolyásolja viselkedésünket, valamint az immunrendszerünk működését is – nem megszünteti, inkább tetézi a bajokat, és gyakran pszichoszomatikus betegségben vagy viselkedészavarokban, kapcsolati problémákban, szorongásokban, depresszióban, agresszióban lel utat magának.

Nem találjuk rendben levőnek
©

A düh érzése különösen tabu és nem kívánatos, már a gyerekek is negatív reakciót kapnak rá, pedig a düh, a bosszúság egészséges érzések, azt fejezik ki, hogy olyasmi történt, amit „nem találunk rendben lévőnek”. A düh mögött gyakran tehetetlenség és frusztráció húzódik, és ha ezt elnyomjuk, a jogtalanság, a meg nem értettség, a magány érzése alakulhat ki, rosszabb esetben súlyosabb betegségek. Sok ember mégis elfojtja a dühét, vagy éppen durva, ön- és közveszélyes módon éli ki azt. Bár minden érzés jogos, miközben bizonyos viselkedésmódok megengedettek, mások viszont nem: bárki lehet dühös, de dühében kisördöge nem veszélyeztetheti önmagát, nem bánthatja embertársait, szeretteit meg pláne nem. Szerencsésebb, ha az „add ki a dühödet, de ne bánts mást!” elvet érvényesítve más számára nem káros, elfogadható formában fejezzük ki a dühünket, majd lehiggadva megfogalmazzuk mélyebb érzéseinket, hogy megoldásokhoz juthassunk.

3 lépés a békéig

1. lépés: Stop, higgadj le, mielőtt lépnél!

Kezdetben, amikor János legszívesebben elpáholt volna valakit, akkor mozgással vezette le felgyülemlett feszültségeit. Rendszeresen sportolt, nagyobb terhelések idején megemelte az edzésanyagot, egészen addig, míg nem érezte, hogy megszabadult indulataitól, fájdalmas érzéseitől. Ha nem vagyunk sportos alkatúak, akkor kereshetünk olyan fizikai tevékenységet, ami erőteljesen megmozgat, erőfeszítést követelve kifáraszt bennünket: nagytakarítás, favágás, kapálás, lépcsőzés, intenzív házimunka. Ha fizikai állapotunk nem engedi meg, hogy intenzíven mozogjunk, akkor vegyünk egy erős párnát, gondoljuk végig, hogy mi történt velünk, engedjük, hogy érzelmeink újra felizzanak, majd üssük a párnát egészen addig, míg meg nem könnyebbülünk.

Mi hatott rám ilyen erővel?
©

Zaklatott állapotainkon sokat segíthetünk relaxálással is, egyszerűen feszítsük, majd lazítsuk izmainkat. A lazítás során kissé távolabbról figyelhetjük meg magunkat és a problémát kiváltó eseményt, ha közben belső kutatást folytatunk. Ennek célja, hogy rájöjjünk, mi érintett bennünket oly fájdalmasan, vagy miért reagáltunk rá a szokottnál érzékenyebben. Ha indulataink lecsendesedtek, feltehetjük magunknak az alábbi kérdéseket: Mi a baj? Mi esett nekem ilyen rosszul? Mi hatott rám ilyen erővel? Miért is reagáltam ilyen szokatlanul? Mi húzódik meg e heves érzelmek mögött? A kérdések ne csak a problémát kiváltó eseményekre, hanem mélyebb érzéseinkre vonatkozzanak. Természetesen nem értékelhetjük le a külső eseményeket sem, hiszen senkinek nem esik jól, ha méltánytalanul bánnak vele. Ám fontosabb felfedeznünk, milyen régi, fájdalmas emlékeket tépett fel, így megismerhetjük gyenge pontjainkat, amit a külvilág gyakran „eltalál”.

János számára is világossá vált, miért nem sikeres tudatos, jól kidolgozott stratégiája, hogy „elválassza a munkahelyi feszültségeket az otthonától”. Feszültségek ugyanis otthon is voltak. Ezek nagyrészt abból fakadtak, hogy Éva nővére közel egy éve náluk élt. Az asszony a válása után költözött a családhoz. Beköltözését Éva és János előzetesen megbeszélték, ám ahogy múlt az idő, Jánosban egyre több ellenérzés gyűlt fel. Zavarta, hogy egy idegen is lakik a házukban, ám ha felvetette a változtatás lehetőségét, Éva ezt hol nővére nehéz anyagi helyzetére, hol depressziójára hivatkozva hárította el. János – mivel jó és megértő társ akart lenni – mindig belement egy újabb hosszabbításba, hallgatott a fülébe sugdosó kisangyalra, hiszen nem akart érzéketlennek tűnni a felesége előtt.

Belátta azt is, hogy feszültségét éppen hogy nem a munkahelyi, hanem az otthoni helyzet okozza. „Amikor hazaindulok, már előre égnek áll a hajam, hogy megint látnom kell a sógornőmet, ahogy mártírarccal vonszolja magát ide-oda az otthonomban. Legszívesebben megráznám, és beleordítnék az arcába, hogy szedje már össze magát, és húzzon el, kezdjen valamit az életével. A következő percben meg elszégyellem magam, hogyan lehetek ilyen bunkó…”

Édesanyja annak idején ugyanúgy viselkedett
©

Arra is rálátott már, hogy édesanyja annak idején ugyanúgy viselkedett, mint sógornője. János ötéves volt, amikor apja elhagyta őket, anyja szomorúsága mérhetetlenné duzzadt, elérhetetlenné tette őt is a kétségbeesett kisfiú számára. Az eszével tudta, hogy a szomorúság, a könnyek és a fájdalom az élethez tartoznak, és az emberi lélek beteg lesz, ha a szomorúság folyamatát megrövidítjük veszteségek idején, mégis tehetetlen volt sógornőjével szemben. Sírását nehezen viselte, időnként megpróbálta gyorsan megnyugtatni, vagy felszólította: „Szedd össze magad!”. Meghallgatni képtelen volt, pedig az segített volna a nőnek szavakba foglalni érzelmeit, mert az öngyógyító erők csak akkor aktiválódnak, és a pozitív gondolatok csak akkor élednek újjá, ha megélhetjük szomorúságunkat, egyébként nagy bánat alakul ki, ami végül depresszióhoz vezet.

2. lépés: Mondd ki, mi a gond és mit érzel!

A helyesen alkalmazott kommunikáció talán a leghatásosabb az érzelmek kezelésében: miután lecsillapodtunk, megbeszéljük a történteket a negatív érzéseket kiváltó személlyel. János kezdetben képtelen volt az érzéseiről beszélni a feleségével, a sógornőjével, inkább vádaskodott, pedig az csak gyűlöletet, bosszút ébresztett mindenkiben, hiszen a másik ember mindig a valódi érzéseinkre reagál, nem pedig a szavainkra. Nehezen tudta úgy megvédeni álláspontját, hogy ne lépjen elő a kisördöge, ne legyen ingerült, és ne „üssön” szavakkal vissza.

Miután már magában meg tudta fogalmazni, mi esett rosszul az elmúlt hónapokban, el nem küldött levelet írt a feleségének, a sógornőjének, majd az édesanyjának, amelyekben megfogalmazta, hogy mi nyomta a szívét velük kapcsolatban. Már nem az volt a célja, hogy jól beolvasson nekik, mert ettől nem nyerte volna vissza lelki békéjét, hanem az írással felszabadította befagyott érzelmeit, megdolgozta gyermekkori traumáját.

Kimondott mindent, ami a lelkét nyomta
©

És láss csodát! Egyre többször vált képessé kibeszélni magából a problémáit, kimondott mindent, ami a lelkét nyomta, miközben nem bántotta szeretteit. Sógornője is el kezdett mesélni, többször is, egészen addig, amíg „ki nem pukkadt” az őt gyötrő feszültség, sőt néha már nevetni is tudtak az egészen. Képessé váltak mindhárman meghallgatni egymást anélkül, hogy a bölcsességet osztották volna egymásnak, csupán kérdésekkel segítették a közös gondolkodást: „Mi a gond?”, „Mi fáj neked?”, „Mi bosszantott fel?”, „Mit tudnál tenni?”.

3. lépés: Találj megoldásokat, és válaszd ki a legjobbat!

János feszültségei csökkentek, nem küzdött, elfogadta a benne lévő kisördögöt. Megfogalmazta szükségleteit, feleségével egyre nyíltabban beszélt problémáiról, vágyairól, sógornője is aktívvá vált, és a segítségükkel megoldást talált problémáira.

Érzelmi intelligenciánk fejleszthető, és ennek első lépése önismeretünk fejlesztése, az önelfogadás elsajátítása. Ekkor erősségeink mellett gyengeségeink, adott esetben negatív érzéseink is tudatosulnak bennünk. Anélkül, hogy szégyellnénk őket, megtanuljuk kezelni kisördögeinket, hogy ne ők uralkodjanak felettünk, hiszen ezek is fontos részeink, hozzátartoznak az életünkhöz. Ha ezt olykor nehéz elfogadnunk, hallgassunk Rotterdami Erasmus bölcs szavaira: „Mármost Jupiter mennyivel, de mennyivel több szenvedélyt adott, mint észt. Éppen azért, hogy az emberi élet ne legyen teljességgel szomorú és vigasztalan.”

A cikksorozat első részét itt olvashatja el.

Szeretné fejleszteni érzelmi intelligenciáját? A Személyiségfejlesztő Akadémián induló, államilag elismert szakképesítést adó képzésen megteheti.

L. Stipkovits Erika, a Személyiségfejlesztő Akadémia vezetőjének írásához hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely titkainkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, akkor megajándékozzuk +1 lapszámmal. 5 lapszám 4 áráért! Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!