HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Nem kellenek nagy csodák, a kicsikkel is beérjük, és néha a kicsik is nagyok.

Jövőre veled ugyanitt, mondom mindig magamban, amikor utoljára összetekerjük a napozógyékényt. Igen, jövőre is itt fogunk nyaralni, ezen a tengerparton, ahogy huszonöt év alatt annyiszor, ugyanezt fogjuk csinálni, vagyis semmit, csak ülünk és nézzük a vizet, pihenünk. Vagyunk, élünk, létezünk, gondolkozunk, nézünk, fekszünk. Azt csináljuk, hogy semmit se csinálunk, a semmit csináljuk, kiürítjük az agyunkat, hogy aztán majd megint dolgozhassunk.

Igen, legyen ez jövőre is, legyen így, legyünk együtt jövőre is, éljünk. De nem csak erről van szó, ennél sokkal többről és sokkal kevesebbről van szó, arról van szó, hogy azt érezzük, hogy minden jó úgy, ahogy van, hogy a legjobb az, ami van, hogy elégedett és boldog vagyok a pillanatban, amit éppen megélünk, és azt akarom, hogy minden maradjon így. Azt akarom, hogy álljon meg az idő, vagy legalább ne teljen, vagy ha telik, hát úgy teljen, ahogy én akarom.

A tenger csak azért kell, hogy tágas hátteret adjon
©

Minden évben ugyanaz legyen, minden évben ugyanúgy legyen, és legyen még egy év, ne csak egy legyen, sok legyen, nem mondok számot, nem alkudozom, ezért kell mindig csak egyet mondani, hogy hátha lesz még egyszer ugyanez, és nem most van utoljára, lesz még egyszer.

A csak még egyszer a mindig és a soha többé közé feszített kötél, ezen járunk, bizonytalanul, nem lenézve és kicsit imbolyogva, de azért mégiscsak folyton reménykedve, bízva a jövőben, a sorsban, az időben, magunkban.

Nem kellenek nagy csodák, a kicsikkel is beérjük, és néha a kicsik is nagyok, mint amikor egyszer, több mint húsz évvel ezelőtt, kicsivel az eljegyzésünk után, pont ugyanezen a tengerparton elvesztettem a jegygyűrűdet, amit ideadtál, hogy vigyázzak rá, és te meg, mint aki csak azért sem adja fel ezt a házasságot, addig kerested, amíg másnap meg nem találtad, és mintha mi sem történt volna, kihoztad a tengerből, akarat volt és csoda volt, akart csoda, tenger szentelte esküvő, itt, ugyanitt, régen volt, most volt. Most van. Most vagyunk.

Fekszünk a napon, hallgatjuk a hullámokat, a strand zaját, a csendet. Mélyen beszívjuk a tenger és a fenyőfák illatát, hunyt szemmel hagyjuk telni az időt, az időnket. Közben megszülettek és majdnem felnőttek a gyermekeink, ők is itt vannak most, de mi nem változtunk. A tenger csak azért kell, hogy tágas hátteret adjon, nagy levegőt, szabad napokat. Ha van tér, akkor tenger nélkül is menne, egy szál gyertya fényénél, két pohár bor mellett. Szabadság, igen. Legyen így, legyen így, legyen mindig így, jövőre, veled. Ugyanitt, ugye?

Érdekli, mit válaszolt férje írására Szabó T. Anna költő? Olvassa el a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában, mely az időhöz: múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz való viszonyunkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a Mindfulness-kalauz című könyvvel. Aktuális számunkat meg is rendelheti.