HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Azt már korábbi tanulmányokból is tudjuk, hogy a gyerekek felismerik, ha hazudnak nekik.

A Massachusetts Institute of Technology kutatói pedig kimutatták, hogy a kicsiket részigazságokkal sem lehet megetetni.

Hyowon Gweon és csapata kísérletében 6-7 éves gyerekek ismerkedhettek egy játékszerrel.

Az egyik csoporté négy különböző dolgot tudott, a másiké ugyanúgy nézett ki, de a négy funkció közül csak egyet tudott: pörögni.

Ezt követően megnézték, amint egy tanárként szerepeltetett bábu bemutatja egy diákbábunak a játékot, de csak a pörgést demonstrálja.

Végül értékelés következett: az első csoport tagjai, akik tudták, hogy három másik dolgot is tud a játék, kevésbé segítőkésznek ítélték a tanárt (mert „elhallgatta” a másik három lehetőséget), mint azok, akik az egyfunkciós játékkal ismerkedtek, így teljes demót kaptak.

Egy második kísérlet azt is bizonyította, hogy a gyerekek, akik tisztában voltak azzal, hogy a tanár hiányos információt adott nekik, a későbbiekben bizalmatlanabbul kezelték a tőle kapott információkat.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a sikerrel, az önérvényesítéssel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek című könyvvel. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 

 


Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!