Craig Lewis máig pontosan emlékszik 1988. április 13-ra, amikor a szülei magatartászavarai miatt bedugták egy pszichiátriai kórházba. Nemcsak azért maradt meg benne élénken ez az esemény, mert ezzel kezdődött több évtizedes kálváriája, hanem azért is, mert ekkor találkozott egy 18 éves (nála négy évvel idősebb) punk-rocker lánnyal, aki valóban figyelt rá, kedvesen fogadta, kazettákat adott neki kölcsön, és így bevezette őt a punk szubkultúrába.

Márpedig Lewisnak nagyon fontos volt ez a törődés, a valahová tartozás érzése abban az időszakban, amikor a szülei és kezelőorvosai – mint utóbb kiderült számára – komolyabb diagnózis nélkül vetették alá pszichés gyógyszerek hatásának és kezelésnek.

Kvázi bolond

Ezt követően hosszú évekig élt különféle függőségek, traumák és egyéb testi-lelki zavarok nyomása alatt, kvázi bolondnak bélyegezve, miközben mindenféle gyógyszerekkel is kezelték. Az ördögi körből a kétezres évek derekán végül részben saját elhatározásából, részben egy terapeuta segítségével tudott kitörni, aki rávezette, hogyan tudja újra a saját kezébe venni az élete irányítását.

A kitörés ugyan fájdalmas és hosszadalmas volt, de Lewisnak felnyitotta a szemét. Észrevette például, hogy a punkoknak az a nagyon biztonságosnak és befogadónak talált közege, amelyben élt, mennyire önpusztító is, és mennyi nyughatatlanságot, feszültséget, függőséget, mentális betegséget rejt.

Emberként, a saját nyelvükön

Ez ösztönözte arra, hogy elvégezzen egy kortárs/sorstárs segítőket képző tanfolyamot, majd megpróbáljon segíteni az egykori önmagához hasonlóan lelki problémákkal, addikciókkal küszködő fiataloknak. Az elmúlt két évben Amerika- és Európa-szerte járja a punk közösségeket (tavaly szeptemberben megfordult Magyarországon is), hogy párbeszédet kezdeményezzen a mentális problémákról – depresszióról, szorongásról, pánikzavarról.

De a témában írt két könyvet is (Better Days – A Mental Health Recovery Workbook és You’re Crazy!). Utóbbi 25, lelki problémákkal, függőséggel és traumával küszködő punk beszámolójának a summázata. Lewis hitelességét jelentősen növeli, hogy korábbi érintettként, „megbélyegzettként” pontosan tudja, milyen élethelyzetben vannak a fiatalok, és miféle nehézségek tornyosulnak a gyógyulásuk előtt.

Az egykori hardcore punk ma is punknak vallja magát, de – mint mondja – friss szemmel nézi a társait, és immár azon dolgozik, hogy segítsen nekik elkerülni a csapdákat, amelyekbe ő beleesett. Az előadások és könyvek mellett egyénileg is foglalkozik velük, minek során „az első és legfontosabb lépés, hogy emberként kezelem őket” – hangsúlyozza. De azt is megfigyelte, mennyit számít, hogy nem a pszichiáterek elidegenítő nyelvezetét használja, hanem a saját nyelvükön tudja megszólítani a fiatal punkokat, akik már emiatt is bizalommal, őszintén fordulnak hozzá. Fő célja Lewisnak, hogy beteljesítse a karjára tetovált jelmondatot: „Nem hagyom, hogy a szenvedésem kárba vesszen!”

Mi az a kortárs/sorstárs segítő? „A kortárs segítés abból az alapelvből indul ki, hogy az emberek képesek a mindennapi életben előforduló legtöbb problémájukat megoldani, ha erre kapnak esélyt. A kortárs segítő így nem a társa problémáját oldja meg, hanem segíti társát, hogy megtalálja a saját megoldását. A kortárs segítő tehát gondolatai és érzései tisztázásában segíti társát, és abban, hogy különböző lehetőségeket és megoldásokat próbáljon ki.” (Rácz József (szerk.): Az esélyteremtés új útjai: kortárs és sorstárs segítéssel szerzett tapasztalataink, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, 2008.)

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a sikerrel, az önérvényesítéssel foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek című könyvvel. Aktuális számunkat meg is rendelheti.