HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Így megnyugtatjuk a lelkiismeretünket.

Általában a hazugságot és az elhallgatást tartjuk megtévesztésnek, de létezik egy további típus is: a mellébeszélés vagy ködösítés, amikor igazat mondunk, de a félrevezetés szándékával.

Az üzleti és politikai életben mindennapos jelenséget eddig elhanyagolta a pszichológia, nemrégiben azonban Todd Rogers és munkatársai a Harvard Egyetemről részletes kísérletsorozatban vizsgálták a kérdést.

Első lépésben igazolták, hogy az emberek valóban a megtévesztés sajátos formájaként értékelik a mellébeszélést.

Azt is megállapították, hogy a Harvard egyik tárgyalástechnikai kurzusán részt vevő üzletemberek több mint fele él vele a gyakorlatok során.

A következő, 1750 fős kísérletsorozatból pedig kiderült, hogy az emberek inkább élnek ködösítéssel, mint a tényleges hazugsággal.

Ezt ugyanis kevésbé tartják erkölcstelennek – hiszen, ha úgy vesszük, ilyenkor igazat mondanak.

Mégis, ha lebuknak vele, ugyanolyan szigorú ítéletben részesülnek, mint azok, akiket hamis állításon kapnak.

 

Hasonló írásokat a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a szeretet, szerelem, szex és vágy témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A boldogság… 500 pillanat, amit jó átélni című könyvvel.