HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Meg kell-e bocsátani annak, akitől nem kért bocsánatot a bántalmazója? Ez a kérdés is vitát váltott ki a HVG EXTRA Pszichológia Szalon kerekasztal beszélgetésén, amelyet a magazin legfrissebb száma kapcsán rendeztek múlt pénteken. Az esten szóba került a jogos düh, a generációkon átadódó traumák, és hogy miért lenne szüksége mindenkinek terápiára.

„Mi, akik itt ülünk, mind szénné vagyunk traumatizálva, csak nem tudunk róla” – adta meg az alaphangot a beszélgetés egyik résztvevője, Bihari Viktória a Budapest Music Klub teltházas nagytermében. A szókimondásáról és közvetlen stílusáról ismert író, blogger mindezt a saját tapasztalatára alapozva mondta, hiszen maga is immár tíz hónapja jár terápiába, mivel „éreztem, hogy nagy a baj, csak nem tudtam, mi az”.

Történet, közösség
©

Ugyanakkor rendszeresen szembesül mások megrázó lelki sérüléseivel is az általa szervezett kreatív írás kurzuson, amelyen a résztvevőktől – többnyire nőktől – azt kéri, írjanak egy szomorú és egy vidám sztorit. A szomorú történet általában az őket ért súlyos traumát (bántalmazást vagy egyéb családi tragédiát) dolgozza fel, és a szerzők általában csak ott, a többiek döbbent reakciója nyomán „jönnek rá, hogy milyen komoly a helyzet, és hogy el kéne menniük terápiába”.

Szükséges önreflexió

A fájdalmaink feldolgozása során a folyamat egyik legfontosabb része, hogy rálássunk a problémára, legyen önreflexió – tette hozzá L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója. De a terápia azért is hasznos, mert agyonszocializált társadalmunkban nem megengedett az intenzív érzelmek kimutatása, például a düh vagy harag megélése, holott ezek elfojtása rengeteg pszichoszomatikus betegség forrása lehet – mondja a szakember. Az alapelv mindazonáltal mindig az, hogy „add ki a dühödet, de ne bánts mást!”; magyarán: ordítani (de nem a másikkal), kikiabálni a dühünket szabad, de ütni maximum csak a bokszzsákot.

Felszabadító erő
©

Ami egyébként az érzelmek és fájdalmak felszabadító erejét illeti, L. Stipkovits Erika kiemelte, terapeutaként milyen nehéz látni, amikor valaki faarccal meséli el a vele történt tragédiákat, mondjuk a megerőszakolását. Ez annak jele ugyanis, hogy már nem tudja élményként megélni – szakszóval: „lehasította” – az ezzel kapcsolatos érzelmeit. Pedig ezek megélése lenne a gyógyuláshoz vezető út kezdete. Amúgy az intenzív érzelmekre mindenkinek érdemes figyelni a hétköznapjaiban is, mert traumára utalhat, ha valaki egy-egy élethelyzetre sokkal nagyobb intenzitással reagál, mint amit az adott szituáció kívánna – figyelmeztetett.

A gyógyulás útja

Az érzelmek – a harag, a düh vagy épp a keserűség – megélése után viszont tovább kell lépni a gyógyulás útján. De vajon miképp juthatunk el oda, hogy megbocsássunk, mondjuk a szüleinknek, az ellenünk elkövetett, akár súlyos hibáikért? Erről némileg megoszlott a résztvevők véleménye.

A bántalmazó bocsánatkérése
©

L. Stipkovits Erika azt hangsúlyozta, hogy – bár ez a folyamat akár igen hosszú időt is igénybe vehet – mindenkinek el kell jutnia oda, hogy élményként megélhesse a megbocsátást. Igen ám, vetette ellen Bihari Viktória, de ez csak akkor lehetséges, ha a bántalmazó is bocsánatot kért. Mert hogyan tudna szívből kiengesztelődni valaki, mondjuk az apjával, aki évtizedeken át molesztálta őt, amikor az apjának eszében sincs bocsánatot kérni, a család többi tagja pedig azt hangoztatja, hogy „bocsáss meg neki, hiszen ő ilyen, a maga módján így szeretett téged…”.

Bármilyen nehéz is, mégis csak meg kell bocsátani, még akkor is, ha nem kérnek bocsánatot – vélekedett a pszichoterapeuta. Nem a másik miatt, hanem magunk miatt. „Mert akkor magunkban hurcoljuk a fájdalmat, ami biztos, hogy nem jó; úgy érezhetjük, mi vagyunk a felelősek az ő tetteiért”.

Transzgenerációs traumák
©

Ha nem tudunk ezen a hozzáálláson változtatni, akkor nem leszünk egészségesek, sem lelkileg, sem testileg. És ez válik az alapjává a transzgenerációs traumáknak, amelyek az említett pszichoszomatikus betegségekhez (például bélrendszeri panaszok, szív- és érrendszeri megbetegedések, alvászavarok), illetve pszichés zavarokhoz (fóbiák, pánik, depresszió) vezetnek.

Amúgy pedig a megbocsátásnak azért is nagyon fontos szerepe van ezekben a családi drámákban, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy egy esetleges bántalmazó személy is a saját traumáját hordozza évtizedek óta, ő is „megszenvedte a magáét”, feltehetően a saját gyerekkorában. Egy megbocsátó gesztussal pedig talán meg lehet szakítani a szégyennel teli hagyományokat. Vagy legalább nyugalmat találni a saját életünkben.

 

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely a trauma, terápia, gyógyulás témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A terapeuta esetei sorozat egyik kötetével, Szondy Máté Olvadás című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 


HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!