HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Az utóbbi években egyre több férfiban jelent meg az igény, hogy az anyával egyenlő súllyal vegyenek részt a gyereknevelésben. De mit szólnak ehhez a nők, akik évezredek óta gyakorolják ezt a szerepet?

Az anyává válás társadalmilag körülbélelt folyamat. Terhességük alatt az anyák kiolvassák a valaha írt összes felkészítő könyvet, cikket a szülővé válásról, tanfolyamokra járnak, kismamatornán ismerkednek sorstársaikkal. Bevett szokás, hogy az újdonsült édesanyák női felmenőik segítségét, tanácsát kérik ki. Arról nem is beszélve, hogy már copfos kislányként azt gyakorolták, hogyan kell altatni, etetni, öltöztetni a játék babát. Nőként tehát nem szégyen tanulni a szülőséget.

A férfiaknak talán a szülőség az egyetlen olyan terep az életben, ahol a nőkhöz képest hátránnyal indulnak. Biológiai érvekre támaszkodó, valójában főleg társadalmi okokkal magyarázható hátrányról van szó. A tudomány jelen állása szerint a férfiak még nem képesek kihordani gyermeket, a terhesség és a szülés így kétségkívül a nők biológiai felségterülete. Ami azonban ez után következik, már a felek értékrendjén és hozzáállásán múlik, és jó esetben kiállja a társadalmi-környezeti feltételek próbáját.

Intuitíve régóta, tudományosan alátámasztva néhány évtizede tudjuk – többek között Milton Kotelchuck és Michael Lamb amerikai pszichológusok 1970-es években végzett vizsgálataiból –, hogy az apai kötődés az anyaihoz hasonló mértékben fontos a gyermek pszichés fejlődésében. A két szülő nem versenyző félként száll ringbe a gyermek szeretetéért, hanem összehangolt egységként nyújtja neki az optimális feltételeket a fejlődéshez.

Tízből hét nő nem akarja
©

 

 

 

 

 

 

 

 

A felmérések alapján a pici gyerekek mindennapi ellátásában még aktívan közreműködnek az apák, ám egyre csökken bevonódásuk a hétköznapok teendőibe, ahogy nő a gyerek. Noha a közvélemény alapján előszeretettel vezetjük vissza ezt a tendenciát a férfiak lustaságára vagy karriertörekvéseire, a valóságban sokkal bonyolultabb képlet okozza az apák (idővel kialakuló) távolságtartó hozzáállását a gyermeknevelés területéhez, s ebben bizony kulcsszerep jut az anyáknak is.

Anyák főszerepben

Könnyű felidézni a nők szájából elhangzó szemrehányásokat, panaszokat, hogy párjuk többet is besegíthetne a gyermekek körüli teendőkbe. Ugyanezek az anyák többnyire árgus szemekkel, ugrásra készen fürkészik az apa minden egyes mozdulatát, és hangos felszisszenés, rosszalló fejcsóválás kíséretében azonnal közbeavatkoznak, amint az édesapa általuk helytelennek ítélt megoldással próbálja bekrémezni a gyermek popsiját. A szülői önértékelés romjai alatt heverő apának biztosan sikerült elvenni a kedvét attól, hogy másnap újult erővel önként jelentkezzen a feladatra.

Egyes anyák elsődleges gondozói szerepüket – annak minden előnyével és hátrányával – nehezen engedik ki a kezükből. Ők azok a nők, akiknek az anyaság a női önértékelés fontos pillére. Náluk mennyiségi és nem minőségi hangsúlyt kap az anyaság értékelése, így bűntudattal terhes minden perc, amit nem a gyermekük mellett töltenek.

Átlagosan tízből hét nő kifejezetten nem akarja, hogy párja jobban bevonódjon a gyermek körüli teendők végzésébe – állítja több mint egy évtizedig folytatott kutatásai alapján Sarah J. Schoppe-Sullivan, az Ohiói Állami Egyetem pszichológiaprofesszora. Számos férfi, aki gyermeke megszületése előtt lelkesen tervezgette aktív apai jelenlétét, néhány hónappal később passzív szerepkörben találta magát. Zömében olyan családoknál fordult elő mindez, ahol az édesanya a saját szerepét előbbre valónak találta – derült ki Schoppe-Sullivannak és munkatársainak a 2000-es években végzett vizsgálatából.

Panyi Anna pszichológus cikkét teljes terjedelemben a HVG Extra Pszichológia május 21-én megjelent 2015/2. számában olvashatja, amely ezúttal csupa apás témával foglakozik. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg a kiadónál!