szerző:
hvg.hu

Furcsa dolog, hogy miközben az emberek évszázadokon keresztül rajongtak a mesékért és más se tettek hosszú téli estéken, mint sárkányokról, varázslókról és táltos paripákról regéltek, a fantasy és a science fiction világát mégis sokan idegennek találják. Pedig ha a józan észre hivatkozunk, semmivel sem furcsább dolog egy hatalmas hüllő hátán repülni, mint egy űrhajóval, sőt.

De a tudományos-fantasztikus irodalomnak nem is technika a legjellemzőbb tulajdonsága, egyáltalán nem kell a jövőben, az űrben vagy pont a föld alatt játszódnia a cselekménynek, az ötlet a lényeg, ami sokszor csak egy kiindulási pont a szerző számára. Különösen igaz ez a korai nagy klasszikus sci-fi írók esetében, mint amilyen a mostanában kevésbé körülrajongott John Wyndham.

Nem mintha nem díjazná például a kortárs filmművészet a jó öreg ötleteit, hiszen bizonyos történeteit többször is feldolgozták mind a mozisok, mind a tévések. Az 1969-ben elhunyt írónak impozánsan méretes listája van az imdb.com-on, a Metropolis kiadónál magyarul most először megjelent Szemünk fényeit (The Midwich Cockoos) már Wyndham életében is kétszer mozgóképre vitték, maga a nagy mester, Alfred Hitchcock is kedvelte munkáit.

Ami nem is meglepő, hiszen a két brit úriember hasonló eszközökkel operál. Látszólag legyen minden teljesen normális, minél hétköznapibb, szinte már idilli, hogy aztán még nagyobbat durranjon a dráma. Wyndham történetei játszódhatnak ugyan a jövőben, mint az Újjászületés, egy alternatív valóságban, mint az Ophelie vagy épp egy soha meg nem történt múltban, mint a Szemünk fényei, a lényeg úgyis az ember, a közösség és a kettő viselkedése, kölcsönhatása.

Még a filmkészítők által szintén igen kedvelt Triffidek napja esetében sincs különösebb jelentősége a félelmetes lényeknek, az emberiség saját hülyesége az, ami meghatározza a történetet, de szerencsére mindig van néhány klasszikusan bátor és ami ennél jóval fontosabb, okos, gyakorlatias szereplő, aki ha nem is győz le minden ellent, de legalább megmutatja, hogy van némi remény. Talán ezért is szereti annyira a tévé és a mozi Wyndhamet, mert a megoldás általában nem csinnadratta háborúval érkezik, hanem belőlünk, olvasókból, ugyanolyan hétköznapi polgároktól, mint mi vagyunk.

Pont így van ez a Szemünk fényeiben is, hiába a fenyegető ellenséges hatalom, amely nálunk sokkal jobban alkalmazkodik és félelmetes erővel bír, a jó öreg józan paraszti ész és egy nagy adag elszántság megoldja a problémát. Pont mint a legkisebb királyfi esetében. A klasszikus érzést csak erősíti a fordítás, ami meglepő módon stílusában tökéletesen illeszkedik a magyarul (jóval) korábban megjelent Wyndham könyvekhez. Külön öröm a könyv végén a legszebb kuczkapéteri hagyományokat idéző utószó a szerzőről, ráadásul teljes bibliográfiával. Zsoldos Endre neve ugyan lemaradt sajnos, de megérdemli, hogy megjegyezzük, kinek köszönhetjük az összefoglalót. 

John Wyndhamnek ma is számos követője van, sok sci-fi író alkot a hagyományos stílusban, szeretjük is őket. De az ártatlanságnak, bájnak és megingathatatlan hitnek ez a keveréke már nem jellemző, megváltoztunk. Ezért is olyan fontos Wyndham és reméljük, a Metropolis további írásait is megjelenteti. Nagy kedvencünk, az Újjászületés például egészen rongyos már, nem bánnánk egy új kiadást, de a Trouble with Lichen is rendkívül ígéretesnek látszik.

KM