szerző:

Egy hódmezővásárhelyi férfi a gyanú szerint feltört egy zárkertben lévő fészert, és egy másik lakattal lezárta. Kiderült, kendert nevelget odabent. A rendőrség elfogta.

A tulajdonos tudta nélkül egy használaton kívüli fészerben állított elő kábítószert egy hódmezővásárhelyi férfi - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Egy hódmezővásárhelyi zártkert tulajdonosa januárban jelentette be a rendőrségen, hogy valaki feltörte a bekerítetlen telkén levő fészert, majd egy másik lakattal lezárta. Utóbbi levéve a tulajdonos bement a bódéba, és kendernövényeket talált benne. A rendőrök százhúsz tő indiai kendert, valamint száraz növényt és magot foglaltak le.

A nyomozás során kiderült, hogy a fészert egy 30 éves helybéli férfi vette használatba. A férfi ellen - aki beismerte a bűncselekmény elkövetését - jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának gyanúja miatt eljárást indítottak.

A férfi nem biztos, hogy így járt volna, ha legalább egy fészert épít saját telkén. Amit az alábbi videó szereplője is megtett: