Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A politikai rendőrség politikai megrendelésre dolgozott nemcsak az ötvenes években, de a Kádár-korszakban is, és bár nem mondott le a társadalom totális ellenőrzéséről, eszközei finomodtak. Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián történészek monográfiában dolgozták fel a pártállam biztonsági szervének működését és felépítését. Egyben arcokat is adtak a láthatatlan légiónak: most először megtudhatjuk, kik is irányították a Céget. Kérdéseinkre Ungváry válaszol.
hvg.hu: Számos egykori szocialista rezsimnél „látványosabb” kapcsolatok mutatkoztak a pártvezetés és a titkosszolgálatok között annál, mint ami Kádár János országában látszott. A mintának számító szovjet Cseka/GPU/KGB, de az NDK-s Stasi, a román Secu vagy a csehszlovák StB az állami terror szerveként nagyon is jelen volt a társadalom mindennapjaiban éppúgy, mint az ötvenes évek ÁVH-ja. Van valami egyéni sajátossága a Kádár-korszak titkosrendőrségének?Néhány szám Az ötvenes években 1,2 millió állampolgárról tartottak nyilván adatokat. A selejtezés nyomán 1956 szeptemberére 550 ezer karton maradt. A forradalom után újból felduzzadt 650 ezer főre, és a hetvenes évek végére 185 ezerre csökkent. 1957-ben 10-15 ezer különösen veszélyes személyt tartottak nyilván, róluk vezették az ún. "F" dossziékat. Még 1971-ben is a számuk háromezer felett alakult, míg a rendszerváltás előtti években kétezer körül.
1963-ban 8433 beszervezett ügynökük volt, nagyjából annyi mint 1989-ben. A hetvenes években volt olyan év is, amikor alig haladta meg számuk az ötezret.
A Belügyminisztérium (BM) III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnöksége 1962-ben jött létre. "Dolgozói létszáma" 5000-5500 fő között ingadozott. Ez kelet-európai összehasonlításban igen alacsonynak tekinthető.
Forrás: Tabajdi Gábor–Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt
Ungváry Krisztián: Van magyar sajátosság. Az igaz, hogy a párt meghatározó szerepe azonos minden kommunista országban, vagyis sehol nem a belügy irányította pártot, hanem a párt a belügyet, amelynek az volt a feladata, hogy eleget tegyen a megrendelőként fellépő központi pártszervek és pártvezetők akaratának. Azonban a magyar állambiztonság módszerei különösen a konszolidáció éveitől, 1962–63-tól kezdődően sokkal jobban illeszkedtek a magyar politikai-társadalmi hagyományokhoz, mint az ötvenes években, amikor az ÁVH szovjet mintára a társadalom totális ellenőrzésére és megfélemlítésére törekedett. A hatalomgyakorlásnak, a hálózatépítésnek egy sokkal kifinomultabb formáját választották építve az urambátyám világ hazai tradíciójára.
hvg.hu: Mi váltotta fel a totális megközelítést?
U. K.: A megszüntetve megőrzés. Megszüntették a totális nyilvántartást és beszervezést, amely a Rákosi-érát jellemezte. Akkoriban például minden katonai szakaszban volt egy beszervezett, valamint a közlekedés-elhárítástól a mezőgazdasági szabotázson át az ellenséges ügynöki tevékenységig mindennel azonos elánnal foglalkoztak. Ez megszűnt. Bár a totális ellenőrzés igénye bizonyos értelemben végig megmaradt. Ennek „jó példája”, hogy olyan tökéletesen apolitikus popzenekarokat is ellenőriztek, mint az R-Go. Minden civil kezdeményezést ellenőrizni akartak, de nem azokkal a brutális eszközökkel, mint Rákosi idején. Az állambiztonsági kapcsolatok nagy része 1956 után már nem hálózati személyekre támaszkodott, hanem hálózaton kívüli – hivatalos és társadalmi – kapcsolatokra. Az ilyen személyek nem voltak beszervezve, nem kellett jelentést írniuk, nem volt fedőnevük; őket munkahelyükön kereste fel a belügyi tiszt, és viszonyuk mellérendelt volt, tehát nekik is csepegtettek bizalmas információkat a belügyesek. A hivatalos kapcsolatokat egyébként sem terhelte annyi kötelem, mint a beszervezetteket. Azok közül, akiknek a kinevezése a párt hatáskörébe tartozott, tehát kis túlzással a falusi könyvtárostól felfelé, sokakat magába szippanthatott a rendszer. Az NDK-ban nem volt apelláta, ott mindenkit beszervezték ügynöknek, adatlapot, dossziét és fedőnevet kaptak. Nálunk az együttműködők többségének nem volt ennyire közvetlen kapcsolata a titkosrendőrséggel. Nem azért, mintha a magyar államvédelmisek puhábbak lettek volna, hanem mert tudták, hogy így sokkal eredményesebben juthatnak információkhoz, mintha azokat kikényszerítenék.
hvg.hu: Ezek szerint a kapcsolatok elfogadták, hogy az előmenetelük feltétele a titkosrendőrséggel való együttműködés?
U. K.: Igen, de voltak olyanok is, akik nemet tudtak mondani, sőt helyzetüket mások védelmére használták. Ahogyan voltak persze túlbuzgók is. Az állambiztonság saját kimutatása szerint a befolyó használható információknak a nagyobbik része a kapcsolatoktól származott, nem pedig a hálózati személyektől.
hvg.hu: Mit tehet a történész, ha nincs dokumentálva az ezek szerint kulcsfontosságú kapcsolatok „mukássága”?
U. K.: Nem ennyire rossz a helyzet. Mert a kapcsolatokról valóban nem létezett központi nyilvántartás, de az egyes operatív anyagokban le van írva, hogy a hivatalos kapcsolat mit tett, éppen milyen információkat adott át – ezek alapján az utókor értékelheti tevékenységét. Tehát elvileg felfejthető, ha nem is azzal a részletességgel, mint a hálózat, amelynek a nyilvántartása elvileg ma is teljes egészében megvan.
hvg.hu: Ezek szerint az is csak legenda, hogy nincsenek használható lajstromok.
U. K.: Igen.
Kinyomtatom
Elküldöm
