Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A kormányfő, mint balatonőszödi beszédéből kiderült, tudatosan hazudott, „lelepleződése után semmibe vette a kritikát, és cinikusan a választók arcába nevetett”. A jobboldali ellenzék rendkívüli állapot retorikája azonban csak erkölcsileg és politikailag érthető; több ponton hamis és tarthatatlan – véli Körösényi András politológus.
© HVG |
Az ELTE professzora sorra veszi az ellenzéki véleményformálók helyzetértékelésének toposzait. Ezek szerint (1) az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta új időszámítás kezdődött a magyar politikatörténetben. Kiderült, hogy Gyurcsány és a koalíció „elcsalta” a választásokat, ugyanis a választási kampány során becsapta a népet. (2) Ebből következően a ígéreteit megszegve kormányoz. (3) A kormány és a parlament elvesztette legitimitását. Mivel a demokratikus népakarat másképpen nem reparálható, a kormánynak le kellene mondania, vagy a parlamentnek menesztenie kellene Gyurcsányt. (4) Mivel ezek egyike sem történt meg, a demokráciában szokatlan (rendkívüli) helyzet állt elő, amely csak az előre hozott választásokkal orvosolható.
Körösényi tudósi szikéjével élveboncolja e retorikai konstrukciót. Legkönnyebb dolga persze a „választási csalás” vádjának felszínen tartásával van. Belátható ugyanis, hogy míg a választási csalás az eljárás szabályainak súlyos és tudatos megsértése, addig a hamis ígérgetésnek – bár erkölcsileg elítélhető – demokráciában nem lehetnek (köz)jogi következményei, sőt bizonyos értelemben a demokrácia belső lényegéből ered, abból, hogy a politikus igyekszik megfelelni választói elvárásainak. A politológus kártyás hasonlattal él: a csalás, ha valaki cinkelt lapokkal játszik; az ígérgetés pedig nem más, mint a blöff, aminél – előbbivel ellentétben – a felelősség nem jogi, hanem politikai természetű. Körösényi szerint e retorikai fogás már csak azért is hibás, mert gyermetegnek láttatja a népet, amely képtelen ellenállni a szemfényvesztésnek, és végeredményben nem képes felelős döntést hozni, márpedig a radikális megközelítés – lásd a márciusi népszavazás kampányában és utána – a népet bölcsnek, akaratát pedig szentnek tekinti.
Fontos észrevétele az is az elemzőnek, hogy a csalás toposza eltereli a figyelmet az ellenzék felelősségéről, mert a koalíció ármánya – legalábbis retorikailag – magyarázatot adhat arra a kérdésre, hol volt közben a választók („az emberek”) adóforintjaiból fizetett ellenzék, és miért nem szólt, hogy nagy a baj. Megjegyzi a szerző, hogy a Fidesz kampánystratégiája elszámoltató jellegű, negatív volt („rosszabbul élünk”), és a párt azzal indokolta a pozitív, választási programra épülő kampány hiányát, hogy ötleteit „úgyis ellopná a kormány”. Mi úgy emlékszünk, a két választási forduló között valóban volt némi fordulat – legalábbis annak kísérlete – a Fidesz kampányretorikájában, amely az államháztartás hiánya, a növekvő infláció vagy az eladósodás fenyegető rémét rajzolta fel, de a legcsekélyebb eredmény nélkül. Ahogyan Bod Péter Ákos kormányfőjelöltségét, úgy ezt az utolsó pillanatban megkísérelt hangnemváltást is nehéz volt követni és komolyan venni.
– Ha a kormányfőnek egy csöpp erkölcsi érzéke van, az őszödi beszéd kiszivárgása után szégyenkezve lemond, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a radikális retorika mögötti politikai gondolkodásnak igaza lenne – összegez a szerző. Így például nem igaz az, ha változik a népakarat, és a választók elfordulnak a kormányzattól, akkor annak feltétlenül mennie kell. Ahogy az sem, hogy a kormánynak kutya kötelessége lenne választási programjának végrehajtása. Éppen egy fideszes politikus szólta el magát 1998-ban, hogy a választási program nem ugyanaz, mint a kormányprogram. Bár Urbán Lászlóból nem lett kormánytag, és aranyköpése gyakorlati megfontolásból táplálkozott, Körösényi elméletileg is igazolja az első blikkre cinikusnak tűnő megközelítést. A népakarat és a választási program gyakran kerül szembe a közérdekkel. Ebben a szükségszerű konfliktusban a jó kormány a közérdeket tartja szem előtt. Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc 2002 és 2006 között nem ezt, hanem a népszerűséget választotta; össze is jött belőle a költségvetési és gazdasági válság. A kormánypolitika egésze aligha épülhet a gyakran változó népakaratra. Mert mit is kíván a magyar nemzet? Hol ezt, hol azt; a lehetőségek ismerete nélkül sokszor lehetetlent.
Kinyomtatom
Elküldöm
